Madarat tolláról – beszélgetés Horváth Hellával, a Vadmadárkórház önkéntesével
Madarat tolláról – beszélgetés Horváth Hellával, a Vadmadárkórház önkéntesével
Madarat tolláról – beszélgetés Horváth Hellával, a Vadmadárkórház önkéntesével– Hogyan cseppentél a Vadmadárkórház életébe?
– Mindig is voltak madaraim, pintyőkéim, később papagájok. Egyszer az egyik pintyőkém megbetegedett, ezért felkerestem egy állatorvost. Aztán még egyet, és a következőt. Aztán eljutottam egy olyan dokihoz, aki tudott segíteni, így amikor felírtam a telefonszámát és a nevét, akkor zárójelben ezt a jegyzetet is mellékeltem: „Végre valaki, aki ért a madarakhoz!” Közben megismerkedtem az origamival, vagyis a papírhajtogatás művészetével, és ezen belül az „ezerpapír” technikával, mellyel készítettem többek között egy szép hattyút.
A Budai úti tagkönyvtárban volt éppen kiállításom, amikor betért egy látogató, akinek nagyon tetszett, amit látott. Bemutatkozott, és elmondta, hogy ő a Vadmadárkórház alapítója, és szeretné, ha egy ilyen papírhattyú lehetne a fődíj a gyerekek számára kiírt Madármentés – lélekmentés című rajzpályázaton. Nekem rémlett a neve valahonnét, így elővettem a jegyzeteimet, és rátaláltam a régi bejegyzésre: „Végre valaki, aki ért a madarakhoz!" Ő dr. Berkényi Tamás. Először ezeket az ezerpapír hattyúkat hajtogattam a Vadmadárkórház számára. Később remek ötletnek tűnt: hívjuk meg a Vadmadárkórházat egy előadásra! Így került hozzánk egy baglyos bemutató, aminek hatalmas sikere volt: a gyerekeknek is nagyon tetszett (nem volt fegyelmezési gondunk, annyira figyeltek), és a pedagógusoknak is. Nálam egyrészt megvolt a madaras szenvedély, másrészt az előadás adta lendület, és érdeklődés. Így szépen lassan kerültem a Vadmadárkórházhoz közel, hogy önkéntesként segíthessek.
– Mit jelent az, hogy 0-24-ben vagytok készenlétben?
– Bármikor, ha szükség van madarakat menteni, akkor próbálunk segíteni. Kapacitásunk arra nincs, hogy mi magunk menjünk ki egy-egy helyszínre, a madarat elhozni, ráadásul sok esetben jogunk sincsen, hiszen a természetvédelmi őrszolgálat munkatársainak feladata volna ez… Mi abban tudunk segíteni, hogy ha valahol, valaki talál egy madarat az út szélén, akkor mit csináljon, hogyan juttassa el a madarat hozzánk.
– Úgy tudom, az ország távolabbi pontjairól is hívnak benneteket…
– Nemrég Kiskunhalasról jött egy hívás egy bagollyal kapcsolatban. „Az árokparton találtunk egy baglyot. Sérülés nem látszik rajta, de nem tudja mozgatni a lábát. Mit tegyünk?” Elmondtuk, hogyan tudják nagy biztonsággal befogni (terítsenek rá egy vastagabb ruhadarabot), hogy a karmaival, csőrével ne okozzon sérülést, miként tegyék egy dobozba, majd fúrjanak a doboz oldalára légzőnyílásokat. Ezután következik a szervezés: hogyan kerül Kiskunhalasról a madár Székesfehérvárra.
– Hogyan?
– Nagyon sokat segít a Volán vállalat. Mindig van olyan segítőkész sofőr, akit megkérhetünk arra, hogy legyen olyan kedves, és segítsen a szállításban. Szinte kivétel nélkül segítenek. Amikor beérkezik a busz, átvesszük a madarat, és következhet az ellátás. Az első, legizgalmasabb kérdés, hogy túléli-e az utazást, hiszen sokszor két-három óra után érkezik hozzánk. Ha él, és minden rendben, akkor jöhet az itatás, hogy egy kicsit felfrissüljön. Ennek a bagolynak a további sorsát még nem tudjuk. Autóbalesetes és a lábai lebénultak. Segíteni kell neki az evésben, mivel nem tud állni, így ki kell támasztanunk.
– Mennyire agresszív?
– Nagyon barátságos. Szerintem érzik ezek az állatok, hogy segíteni akarunk. A kezdeti időszakban nem támadnak. Ahogy gyógyulnak, nyerik vissza az erejüket, egyre kevésbé tűrik a fogást vagy az injekciókat, esetleg a sebek kötözését. Óvatosan kell bánni velük, de jó látni a gyógyulásukat. És a munkánk csúcsa, amiért dolgozunk, az az élmény, amikor ezeket a madarakat szabadon engedjük, és végre elrepülhetnek.
Horváth Hella a baglyokat különösen jól ismeri (Fotó: Horváth Reni)
– Ki volt a kedvenced?
– Egy bagolyfióka, aki kis picurkaként került a Vadmadárkórházhoz. Inkubátorban kellett tartani, és meghatározott időközönként etetni. Ez nem kis feladat, de én lehettem az a szerencsés, aki ezt csinálhattam, a kisfiammal együtt…
– Hogy hívták a kisbaglyot?
– Nevet nem adhatunk neki, hogy ne kötődjön…
– Jó, ő nem kötődik, de te igen… hogy állod meg név nélkül?
– Mondtam neki azért ilyeneket, hogy „Baglyica” és „Csillagom”. Volt olyan, hogy látogatók érkeztek a Vadmadárkórházba, hogy megnézzék a madarakat, és amikor meglátta őket, megijedt, odamenekült hozzám, és az ölembe ült. Csak azt nem mondta éppen, hogy „Mamiii! Segííts!” Felemelő érzés volt, hogy egy pici, kedves lénynek én jelenthettem a biztonságot. Hihetetlen érdekes volt látni a kismadár fejlődését: hogyan kezdi próbálgatni a szárnyait, kezd el repülni, hogyan tanul tollpihével, pingpong-labdával vagy madzagra kötött játékegérrel vadászni. Ahogy pelyhes kis fiókából kifejlett, erős, egészséges madárrá válik. Amikor eljött a búcsú ideje, azon a napon nagyon érdekesen viselkedett: belekucorodott a tenyerembe, és majdnem fél órát ott ült, és nézett rám. Soha nem csinált ilyet azelőtt. Szerintem érezte, hogy mi éppen elköszönünk. Kicsit sírtam, amikor elment, de jó tudni, hogy ma már szabadon él, az övéivel.
– Hogyan térnek vissza?
– Egy felkészítő időszak után engedjük őket szabadon. Van néhány feltétel, aminek meg kell felelniük: önállóan kell tudni táplálkozni, zsákmányt ejteni, meg kell tudnia védeni magát, és nem szabad az emberhez kötődnie. Ezek a feltételek a biztonságukat szolgálják. A Pro-Vértes szakemberei nagyon sokat segítenek ebben: ők teremtik meg azokat a körülményeket, amelyek lehetővé teszik a későbbi szabadságukat.
– A baglyok a kedvenceid?
– Baglyica óta más szemmel nézem őket. Már nem tévesztenek meg, vagyis látom, hogy a hatalmas bagolytestben egy apró kisbagoly lakozik. Sok kedves tulajdonságukat is megismerhettem: ha megijednek, akkor hosszú, vékonyra nyúlik a testük. Ha megnyugszanak, akkor nagy, puha gombócként ülnek. Taktilis vagyok: az origami is erről szól, szeretem a papírnak az érintését is, így szeretem megsimítani a tollukat…
A ragadozó madarak a kedvenceim: a vércsék a hatalmas nagy szemeikkel, a sólymok a kecses, gyönyörű testükkel. Ha egy ragadozó madár szemébe nézel, látszik rajta az intelligencia: tudja, hol van, ki vagy, mit akarsz. Rendkívül kifejező a tekintetük. Ráadásul a szemük alatt van egy hosszú fekete csík, amit ha meglátok, elolvadok… Nem érzed azt, hogy félnének. Amikor egy ragadozó madár bátran a szemedbe néz, de nem támad, hanem nyugodtan ül a kezeden… az egy fantasztikus érzés. Tudni, hogy igen, ez most az ő döntése: nem megy el, hanem ott ül a karodon. Ilyenkor megszűnik a tér és az idő… akkor ketten vagyunk: a madár és én. Amikor egy madár önként megajándékoz a bizalmával, számomra az igazi varázslat.
