Katonadolog: egy hétvége a hivatásos katonák világában
Katonadolog: egy hétvége a hivatásos katonák világában
Katonadolog: egy hétvége a hivatásos katonák világában– Hova mész?
– Óriási buli van a városban: tízéves a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsonoksága.
– Aha...
Valljuk be: ez nem az a mondat, amire hanyatt-homlok mindent eldobva rohanunk a Belvárosba vagy akárhova, hogy részt vehessünk a programokon. Pedig, pedig hát...
A kisfiúk valami ősi ösztöntől vezérelve szeretnének katonák lenni (vagy rendőrök, tűzoltók esetleg orvosok), aztán ahogy korban haladunk az egyetemi felvételi időpontja felé, szépen lassan alakul a gyerekkori álom is: általános iskolában már focista, autóversenyző és űrhajós, gimnáziumban közgazdász, ügyvéd és bróker, közvetlenül az egyetemi felvételi előtt pedig már mindenki szoftverfejlesztő szeretne lenni – lehetőleg Londonban. 25 év felett pedig a többség egyszerűen milliomos, esetleg milliárdos akar lenni, a hogyan itt már szinte mindegy. Csak kevesen tartanak ki az egészen kicsi gyerekkorban kitalált egyenruhás hivatás mellett. Ezen a hétvégén ők ünnepeltek és őket ünnepeltük. Megpróbáltunk belelátni, milyen lehet a katonaélet 2017-ben.
Erre kitűnő alkalomnak tűnt az Összhaderőnemi Parancsnokság megalakulásának tizedik évfordulójára tervezett csinadratta, ami a város több pontján is felütötte a fejét pénteken és szombaton. Sokadszor sikerült bizonyítanunk, hogy ami kezdetben e-mailben jó ötletnek tűnik (menjünk és próbáljunk ki mindent, amit csak lehet), élesben valakinek az alapos megszívatásával végződik. Ez lett a cikk írója, a továbbiakban én.
Kezdésnek a díszszázad munkájával ismerkedhettem meg testközelből. Mivel még abban a szerencsés (?) helyzetben voltam, hogy sorkatonai szolgálatot teljesíthettem, nem volt teljesen idegen az egész honvédségi mizéria. Persze nagyon régen volt már, amikor szintidőre szét- majd összeszereltem a gépfegyvert, de azért talán mégsem voltunk teljesen idegenek egymásnak.
A fegyver szíjára nehezítésképpen egy telefont tettek és így kellett izomból feszíteni
(Fotó: Horváth Reni)
A díszszázad jellemzően 4 kg körüli fegyvereket dobál, forgat és süt el. Egy-egy ilyen rövid, párperces programban minimum hónapok, de inkább évek munkája van. Jellemzően a bemutatók alig 10 százalékánál követnek el olyan hibát, amit a közönség is kiszúr (az apróbb hibák, pontatlanságok szinte minden alkalommal megtörténnek). Apropó, kiszúr: előfordulnak a bemutatók során sérülések is. Az egyik ilyen volt, amikor a fegyver feldobása után rosszul kapta el a század egyik tagja a föld felé zuhanó szuronyost, ami így pengével az illető hasában landolt. A katona végigcsinálta a műsort, és csak utána jelezte a rangidősnek, hogy egy kisebb lyuk keletkezett rajta a bemutató során. Ezért én inkább a legegyszerűbb gyakorlatokkal próbálkoztam – kevesebbb sikerrel.
Az fmc.hu és a Magyar Honvédség közös agyaggalamb-lövészete
(Fotó: Horváth Reni)
A puska után jöhetett egy igazi csapatépítő gyakorlat: feladatok vezényszóra a farönkkel. Láthatóan az senkit nem érdekelt, hogy az én csapatom addigra már bőven megépült, be kellett állnom a jóval felkészültebb fiatalok közé. Maga a rönk nem vészes, kb 70-100 kg között van, tehát ha öten dolgozunk vele, akkor fejenként kb. 14-20 kg-ot kell folyamatosan mozgatni. Nevetséges! Aha, az...
Kezdésnek kis fekvőtámaszka, kis guggolásocska, kis fejkörzésecske és kis helyben futásocska – mire odáig értünk, hogy le kell hajolni a farönkért, a 30 fok körüli hőmérsékletben csak egy gyöngyöző palack ásványvízre tudtam gondolni, meg arra, hogyan lehettem már megint én az a hülye, akit erre bepaliztak. De persze, nyomjuk ki azt a rönköt, ne is egyszer, hanem rögvest vagy tízszer. Talán ezen a képen látható a legjobban, hogy mennyire a szívembe zártam ezt az egész helyzetet:
A fiúk a Plaza mögött dolgoznak (Fotó: Horváth Reni)
A farönkös feladatokat nem erőfejlesztésre, hanem sokkal inkább csapatépítésre találták ki. Például, ha van olyan a csapatban, aki egységnyi idő alatt gyorsabban elfárad, mint a többiek, akkor helyezkedéssel a csapat erősebb tagjai villámgyorsan el tudják egymás között osztani azt a pár plusz kilót, amit a gyenge láncszem kiesése okoz. Kizárólag azért engedtem el én is a rönköt, hogy teszteljem a gyakorlatban részt vevő fiatalok felkészültségét. Egyáltalán nem azért, mert kb. 30 másodperc után beszartam a fájdalomtól majdnem vattát köptem a nagy melegben. Nagyjából innentől még öt másodpercem volt a totális megsemmisülésig:
Amikor már csak a fotó kedvéért mosolyogsz (Fotó: Horváth Reni)
A végén jött azonban az igazi ajándék: felpróbálhattam egy igazi bombászruhát. Tudjátok, ez az a hacuka, amit az Oscar-díjas A bombák földjén főszereplői nagyjából az egész filmben viselnek és ebben mennek mindent hatástalanítani. Namost: ez a ruha nagyjából 55-60 kilót nyom, levegő az nem nagyon jár benne, és mindezt egy kellemes, nyárelőt idéző 30 fokos péntek délutánon a város egyik legforgalmasabb pontján felölteni több dolgot jelenthet:
- Bomba van a közelben, de legalábbis gyakorlat van.
- A gyerekek kedvence leszel és mindenki közös fotót akar veled készíteni.
- Újságíró vagy és alaposan kibabrált veled az élet, meg a főnököd.
Ki-ki saját vérmérséklete szerint döntse el, hogy melyik a fentiek közül a kakukktojás, azaz, ami nem volt igaz az én esetemben. De legalább azt a megnyugtató tényt megtudtam, hogy az elölről szinte teljes terjedelmében kevlárral bélelt ruhában robbanás esetén a túlélés esélye minimális, sokkal inkább azért praktikus viselet ez, hogy a közelben tartózkodókat apró kis cafatok formájában ne terítsük be. Mindenesetre hátat nem tanácsos fordítani a bombának, mert hátul aztán tényleg semmi nincs a tépőzárakon kívül. Alig 20 perces románcunk alatt egy komolyabb diszperzites vödörnyi izzadság csordult le rólam a testem minden pontján (igen, ott is). Gyakorlatilag olyan érzésem volt, mintha ruhában tusoltam volna a város közepén. Két fontos funkcióra hívnám még fel a figyelmet: a bombászruha olyan mereven tartja az embert, hogy simán lehet benne állva aludni, az ivásnak viszont csak ez az egy módja működött:
A fáradt bombász vizet kér (Fotó: Horváth Reni)
Itt jegyezném meg, hogy a bombászruhában futás Guinness-rekordját a magyar Mészáros Zoltán főtörzsőrmester tartja, aki még 2014-ben 8:29 alatt futotta le ebben a felszerelésben az egy mérföldet.
Ehhez képest megváltás volt a szombat, ahol szintén csapatépítő jelleggel egy gulyásfőző versenyt hirdettek katonáék. Nagy duzzogva vállaltuk a feladatot, hogy végigkóstoljuk mind a hat csapat gulyását, illetve versenyen kívül egy vörösboros marhapörköltet, valamint egy vadpörköltet. A pénteki nap alapján azt hiszem kijárt ez:
(Fotó: Kiss László)
Meg ez:
(Fotó: Kiss László)
Itt van mozgóképben is az egész:
Hát így. Ha jövőre esetleg lesz ilyen buli, talán egy kicsit másképp értékelem majd az invitálást, bár egy számmal nagyobb bombászruhát kérnék, ha lehetne.
