Feledésbe merült vagy már éppen csak ciki kütyük
Feledésbe merült vagy már éppen csak ciki kütyük
Feledésbe merült vagy már éppen csak ciki kütyükNos, igen, miközben a lakás kezdett egyre inkább garázsvásár jelleget ölteni, engem egyszer csak megrohant a nosztalgia. Kezembe került életem talán legtöbbet nyomkodott “karcjátéka”. Nem ez volt az első, de egyértelműen ez volt az, amit az én generációm kicsit kockásabb ifjai "széjjeljátszottak".
Tetris brick game
Tetris. Van, aki nem ismeri? Szerintem nincs. Ez volt a mi világunk Casio kvarcjátéka. Nem volt oly drága és elérhetetlen, mint a hiper-szuper Casio motorcsónakos vagy a felnyitható tetejű westernkocsmás lövöldözős típusa, de az élményfaktor legalább akkora volt. Ára közelében sem volt a japán csúcskategóriának, nyilván kidolgozottsága és minősége sem, de pont ez kellett akkor nekünk. Talán ezekkel a kütyükkel vetette meg lábát a kínai ipar az elektronika világában. Azóta látjuk már meddig jutottak...
A Casio egyik csúcstípusa, a felnyitható tetejű Westen Bar. A Vaterán nemrég 38.000 forintért is árulták!
Persze jutott nekem is a drágább motorcsónakos játékból, de azt én annyira féltettem, hogy szinte csak ünnepnapokon vettem elő. Ellenben a tetrist olcsósága és egyszerűsége miatt még a játszóra is magunkkal vittük. Érdekes, simán kibírta a bringázást, rohangálást, leejtést és még a rakétás mászóka csúcsán is képesek voltunk elővenni, bár jókora zseb kellett hozzá, hogy cipeljük. Sokan és sokat játszottunk vele, még az iskolában órák alatt is képesek voltunk nyomkodni, amiért persze jókora bünti járt. Nekem még vannak emlékeim, amikor nem jó elem következett a sorban vagy néhány tizedmásodperccel később sikerült csak megnyomnom a gombot és ennek következtében elveszítettem a játékot. De most, hogy kezembe került ennyi év után, van valami különös érzés ebben. Ezek a régi kvarcjátékok, ha kezünkbe vesszük... A tipikus formavilág, azok a műanyag gombok és nem mellékesen a hangok. Szóval volt ennek egy fílingje – csak hogy pestiesen mondjam.
Ezeknek a játékoknak a sikere nem a grafikában vagy a mesterien megalkotott filmbejátszásokban rejlett, hiszen a kor adottságainak megfelelően mai szemmel nézve borzasztóan szegényesek voltak a lehetőségek a megjelenítés terén. Ugyanakkor a játékélménnyel bőven tudtak kompenzálni, rendkívül addiktív elemeket építettek be az amúgy nem bonyolult programokba, így aki ma a kezébe veszi őket, az sem fogja egyhamar letenni.
A Tetris. Minden kvarcjátékok őse. Érdemes meghallgatni azokat a csipogásokat!
Aztán a kor előrehaladt és a tetris hamar ósdi kacattá lett. Nem a játék, hanem a kialakítása és technológiája miatt. Természetesen vele együtt ment feledésbe a drágább Casio és a többi kommerszebb márka is. De maga a játék nem. Érdekes, hogy míg az eszköz ma már retró, annak idején, vagyis életének a vége felé már ciki volt. Amilyen hirtelen berobbant az életünkbe, oly hamar el is tűnt. Jött helyette más. Bár maga a tetris, mint játék nagy túlélő. Ma is köszöni szépen, jól van. Túlélte a kvarckort és szoftveres reinkarnációja a mai napig velünk van. Beköltözött a játékkonzolokba, a Windowsba, sőt már az Android és az iOS is barátai közt emlegeti.
Ha valaki érez magában némi inspirációt és ki szeretné próbálni az igazi Tetris Brick Game-et, akkor van rá lehetősége, mert a retrómánia keretében újra piacra került, teljesen korhű, szinte azonos kivitelben, ráadásul nem is oly drágán, mint fénykorában.
Tamagocsi
Ez volt csak az igazi elektro hype! Most valahogy így csúfolnánk ezt a zsebben elférő, amúgy kulcstartónak kitalált elektronikus háziállatot. Ez volt a kettőezres évek elejének kvarcjátékot követő őrülete. Nekem ugyan nem volt, valahogy nem volt hozzá ingerenciám, hogy hatóránként bizergáljam, mert különben meghalt a kicsike. Őrület! Sokan voltak hozzám hasonlóan, akik nem szerették volna rendszeresen vagy kényszeresen nyomkodni. Nem mintha manapság nem pont ugyanezt tennénk a Facebookos okostelefonokkal. De hát az idők változnak!
Maga a Tamagocsi csak egy elektromos kütyü volt, mely éppen elfért egy 10 éves gyermek tenyerében. A benne élő kis kedvenc lehetett létező állattól kezdve bármi, ami aranyos. A játék lényege az volt, hogy a kedvenc pont úgy tett, mint a gazdija, evett, éjszaka aludt, kakilt, hangulatingadozásai voltak (amit plusz-mínusz jelek mutatnak) és prüntyögött, hogy figyeljen rá a gazdi. Folyamatos törődést, etetést, és figyelmet igényelt, legalább annyira, mint egy valóságos állat. Nekünk kellett – betegség esetén – ápolni, szeretgetni és eltakarítani utána a megfelelő gombok nyomogatásával. Ha mindezt egy napon belül, hatóránként nem kapta meg, akkor meghalt – és rosszabb esetben, ha csak egy élete volt, akkor 1999-ig még kukába se kellett dobni, hanem vihettük a tamagocsitemetőbe. Hát nem aranyos? Ezzel lehetett ám a gyermeket felelősségtudatra nevelni, nem ám a hús-vér kutyussal, cicussal, akit akár télen, szakadó hóban is le kell vinni pisilni hajnalban!
A kütyükorszak kezdete. Az első digitális "kisállat".
Az első tamagocsit 1996-ban mutatták be és hosszú éveken keresztül volt sok millió gyermek hűséges társa. Aztán, akárcsak a többi korabeli kütyü, a tamagocsi is egyszer csak kiesett a pikszisből és megunták a gyerkőcök. Manapság talán már nem hogy ciki lenne egy ilyennel suliban megjelenni, hanem egyenesen röhejes.
Koffermobil, személyhívó és a többiek
De nem csak a játékok jeleskedtek a hirtelen népszerűség, aztán meg a gyors feledésbe merülés tekintetében. Számos olyan eszközzel örvendeztetett meg minket a technika, melyek ma már nemhogy nem korszerűek, de így utólag nézve még viccesek is.
Az üzletemberek státuszszimbóluma 1993-ban: Motorola Associate 2000 mobiltelefon
Az egyik ilyen, a mobiltelefónia hőskorából származó kütyü, az én emlékeimben csak koffermobilként emlegetett első generációs (0660) mobiltelefon. A kor azon fejlettségi szintjén persze igenis menő volt, de már akkor is sokat kacarásztam az éppen ránk szabadult kapitalizmus talán első jelképén, mely akkora volt, mint az abban az időben menő, makkos cipős menedzser diplomatatáskája. Nos, igen, azoknak a mobiltelefonoknak még volt akkuja. Nem is akármekkora! Ha ma is akkora akkuja lenne a zsebemben lapuló okostelefonomnak, akkor most éppen nem lázas töltőkeresgélés közben lennék. Azóta persze eltelt vagy 25 év, a telefonok összementek, az akkuk meg már rég nem bírják követni az egyre csak okosodó telefonok energiaigényét.
Hogy ne eresszem messzire a telefóniát, mindjárt itt a csipogó is. Aki nem tudja, miről is beszélek, ajánlom figyelmébe Brinkmann professzor bármely epizódját (A klinika 1985–1988), és akkor rögtön be is ugrik, hogy milyen fontos ember volt, akinek volt csipogós személyhívója. Ez még a mobilok térhódítása elötti korszak. Tulajdonképpen a csipogó volt a mobil elődje. Segítségével jelezni lehetett gazdájának, hogy telefonon keresik, amire a csipogó hang hívta fel a figyelmét. Későbbi típusai már hívószámkijelzést is tudtak, de az ősmodell csak arra volt jó, hogy a titkárnő jelzett, mire az illető tudta, hogy telefonon keresik és visszarohant az irodába. Manapság, mikor egy valamirevaló átlagembernek már kettő előfizetése is van, ez indokolatlan.
A mindig derűs Brinkmann professzor, zsebében a személyhívóval
Jó pár év távlatából legalább ennyire indokolatlan fejlesztésnek tűnik a DVD lemezek blu-ray verziója. A blu-ray volt az a lehetőség, amin már elfért egy átlagos mozifilm HD-felbontású verziója is, míg ugyebár a hagyományos DVD lemezek 4GB méretű kapacitása csak a normál felbontáshoz volt elég. A fejlesztést az egyre olcsóbbá váló HD-tévék megjelenése indokolta, no meg a nézők házimoziélmény iránti vágyakozása. De a blu-ray már későn robbant. Amikor megjelent, addigra már szinte minden háztartásban leledzett egy jobb vagy rosszabb minőségű sima DVD lejátszó, melyet a tévénézők nem igazából akarództak lecserélni az új, modern lejátszóra. Ennek legnagyobb indoka az ára volt. A hagyományos “analóg” lejátszók árának akár többszörösét is elkérték a blu-ray lejátszókért ráadásul maga a film, a blu-ray DVD korong ára is csillagászati volt. Persze az sem kedvezett a technológiának, hogy a bővülő internet adta lehetőség révén rohamtempóban fejlődött a neten könnyen elérhető letöltéseket kínáló torrentezés, ahol simán hozzá lehet férni a HD, sőt már UHD-tartalmakhoz – igaz nem legálisan. A blu-ray DVD lemezek azért nem haltak ki. Még most is ott porosodnak a boltok polcain. És igaz, már elviselhetőbb az áruk, de hiába. Mai online világunkban, a Deezer, a Netflix, a YouTube és a többi online tartalmakat kínáló oldal és alkalmazás mellett a korongosmédia-fogyasztásnak leáldozott.
A nagyobb áruházakban és könyvkereskedésekben még találunk blu-ray lemezeket, de szerintem már csak dekorációnak használják.
A most felnövő generációk valószínűleg már nem tudják meg, hogy milyen is volt egy kérdésre az internetes keresők nélkül megtalálni a választ, vagy blogokon, fórumokon szörfözgetve szórakoztatni magunkat furfangos vagy éppen informatív írásokkal. Volt idő, amikor még nem a 120 centiméteres hajlított LED-televízióra kötöttük rá a játékkonzolunkat, ha egy kis kikapcsolódásra, játékra vágytunk. És már valószínűleg arra sem kerül sor, hogy a könyvtárak előtt kígyózó sorok jelenjenek meg, hiszen az egyrészről nem kényelmes, másrészről pedig elég lassú a netes rákereséssel szemben. Ezek a dolgok megmaradnak az emlékeinkben, mint ahogy a frissen vett könyv illata is. Hacsak ki nem találja valamelyik kínai gyártó, hogy érdemes lenne könyvillatú e-book olvasót fejleszteni.
