Az Árpád Fürdő is harcba száll az Év Feltörekvő Fürdője címért
Az Árpád Fürdő is harcba száll az Év Feltörekvő Fürdője címért

Idén nyáron már harmadik alkalommal versengenek egymással Magyarország legnépszerűbb fürdői a nagyközönség kegyeiért és szavazataiért. A közel 200 indulót három kategóriába sorolták, az Árpád Fürdő és a Velence Resort & Spa az Év Feltörekvő Fürdője címért indult harcba 2017-ben.
A versenyben azok a magyarországi fürdők vesznek részt, amelyekben legalább egy olyan medence van, ami nem úszó- vagy tanmedence. A kategóriák kialakítására pedig azért volt szükség, mert hazánk több mint kétszáz fürdője rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik, a kicsiknek értelemszerűen esélye sem lenne a hatalmas alapterülettel bíró fürdőkkel szemben.
A besorolásnál a szervezők a medencék számát, a település méretét és a fürdő ismertségét vették figyelembe. Ezek alapján a három kategória az alábbiak szerint alakul:
- Az Év Fürdője 2017 kategóriában – 33 fürdő – jellemzően az országosan, vagy nemzetközileg ismert, illetve nagyvárosokban, jelentős turistaforgalommal rendelkező fürdővárosokban található fürdők indulnak.
- Az Év Feltörekvő Fürdője 2017 kategóriában – 81 fürdő – leginkább a regionális jelentőségű fürdők találhatók.
- A Helyiek Kedvenc Fürdője 2017 kategóriában – 74 fürdő – a helyi jelentőségű, kisebb településeken található, néhány medencével rendelkező fürdők indulnak.
A szavazás 2017. augusztus 31-ig tart. Mindhárom kategóriában a legtöbb érvényes szavazatot szerzett fürdő nyer, és ezúttal a szavazók is nyerhetnek, többek között wellnesshétvégét vagy fürdőbelépőt. Itt tudsz szavazni!