6 évnél régebbi cikk

Életműdíjat kapott Fa Nándor
·Sportvitorlázás·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Életműdíjat kapott Fa Nándor
·Sportvitorlázás·Utolsó frissítés: undefined

Az emberi teljesítőképesség határait feszegette, a szorgalom, a fegyelmezettség és a kitartás bajnoka - a Magyar Olimpiai Bizottság jelzőinél nehéz lenne igazabbakat találni, ha Fa Nándorról beszélünk. A 64 éves székesfehérvári hajótervező és szólóvitorlázó az 50. Fair play-gálán vehette át a fair play életműdíjat.

Székesfehérvár több kitűnő sportemberrel büszkélkedhet, közülük is méltán emelkedik ki Fa Nándor hajótervező és szólóvitorlázó, aki első magyarként egyedül kerülte meg vitorlásával a Földet, ötször pedig a Horn-fokot.

Fa Nándor 1985-től először a Szent Jupát, majd az Alba Regia és a Budapest névre keresztelt, egyaránt saját tervezésű és építésű hajójával szelte a vizeket, 2014-től pedig a Spirit of Hungary vitorlással vágott neki az óceánoknak. Ezzel a hajóval indult el 2016-17-ben harmadszor is a Vendée Globe földkerülő szólóversenyen, ahol a mezőny legidősebbjeként a nyolcadik helyen ért célba. Ezt követően jelentette be, hogy visszavonul a versenyzéstől.

Kedden a MOB 50. Fair play-gáláján fair play életműdíjat vehetett át Fa Nándor, aki a bizottság indoklása szerint teljesítményével beírta magát az egyetemes sport történelemkönyvébe.

A Fehérvár Televízió stábja ott volt, amikor Fa Nándor befutott Les Sables d'Olonne kikötőjébe a 2016-17-es Vendée Globe Föld körüli nonstop vitorlázásról.  

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek