6 évnél régebbi cikk

Te mire használod az okostelefonod?
Fehérvár Médiacentrum fotójaTe mire használod az okostelefonod?

Napjainkban az elektronikai kütyük mindent visznek. Hogy mire is értem ezt a kijelentésemet? Nos, nyilván nem én mondom meg a tutit azzal, hogy lassan nincs az életünknek olyan szegmense, ahol ne lenne legalább egy modern kütyü, mely vagy segít, vagy nem annyira segít nekünk a mindennapokban.

A technika jelenkori vívmányait természetesen nem akarom becsmérelni, az viszont kétségtelen tény, hogy ezekkel a fejlődésékkel a társadalom szocializálódása és érzelmi kifejezőképessége nem pont egyenes arányban változik. Sőt mondhatni, hogy kifejezetten fordítottan. Jó, persze nem vagyok szociológus, meg lélekbúvár sem. Én csak egy szimpla informatikus lennék, aki az utcán és a világban járva-kelve kicsit vagy nagyon is, de más szemüvegen keresztül figyeli ezt a technológiai evolúciót. Azt sem mondanám éppen, hogy nekem ez rosszul esik vagy zavar, netán haszontalan lenne. Nem, korántsem. De, ahogy régen az emberek élték életüket egymással, a szó szebbik értelmében, az már tényleg a múlté.

Persze, tudom, nem feltétlen kell a főtt tésztát az ötvenéves zománcozott tésztaszűrőn keresztül szűrni, ha már egyszer van szilikonból készült lapraszerelhető, sokkal praktikusabb kivitelben is. De akkor is! Azért az messze nem tekinthető normálisnak, legalább is az én mércém szerint tuti nem, hogy emberek ülnek a buszon, vonaton, villamoson és mindenki bele van homályosodva a maga kis elektronikus világába. De az sem értelmezhető általam, hogy egy éttermi gyertyafényes, romantikus vacsora miért nem tud létezni a vacsoráról posztolt kép nélkül? 

Te mire használod az okostelefonod?

Igen gyakori látvány még egy romantikus vacsorán is. Tudnunk kell(ene), hogy hol van az a határ, ahol letesszük a kütyüket. Legalább egy kis időre.

És itt jön az, hogy a fejlődéssel és a lehetőséggel, melyet a mérnökök és tudósok a kezünkbe adnak, azzal nekünk kell tudnunk együtt élni. Mind az emberi kapcsolatokra kiható akár párkapcsolati tekintetben, mind technikai tekintetben. Senki nem tanít meg minket ezeket a kütyüket használni. Ezeket jellemzően magunknak kell autodidakta módon elsajátítani, aztán vagy sikerül vagy nem. Mint ahogy azt is nekünk kell tudnunk felmérnünk, hogy életünkre milyen hatással van a használata. Természetesen nem a gyerekekre gondolok.

Azt én is látom gyakorló szülőként, hogy külön tanítás és magyarázás nélkül is úgy használják akár az okostelefont, akár a tabletet már az 5-6 évesek is, hogy csuda. De az idősebb generáció sokkal nehezebben veszi az akadályokat. Saját tapasztalatból látom, hogy már egy komolyabb okostévé is olyan kihívást tud jelenti a középkorosztálynak (is), melyet igen nehéz feloldani. És ezeket a szerkentyűket úgy adják el, a felhasználók meg úgy veszik meg, hogy nincs is hozzájuk komolyabb technikai leírás, információ, segítség. Tehát totálisan magunkra vagyunk utalva. Majd segít nekünk a Google, a szomszéd Pistike vagy az unoka. Vagy nem.

Talán egy olyan területe van a pillanatnyi technológiai evolúciónak, mely még az idősebbeket is megérintette és melyre fogékonyak, az az okostelefon. Persze ennek is az lehet az oka szerintem, hogy jelenleg ez az egyetlen olyan világnépszerűségnek örvendő eszköz, mely a legsokoldalúbban használja ki az internet adta lehetőségeket, valamint a legtöbb technikai fejlesztést tartalmazza a maga kb. 5” nagyságú méretén. Nyilván ezért is adnak el belőle rengeteget, ezért is ebből jelenik meg évente a legtöbb új modell és nyilván a fiatalabb generáció fantáziáját is ezért mozgatja meg.

Manapság egyre több kávézóban, étteremben, pub-ban találkozunk ilyen és ehhez hasonló kiírásokkal. Szerintem igen találó.

Így aztán egyszerűen adta magát a kérdés a fejemben, hogy vajon mire is használják a leggyakrabban vagy a legtöbbet az emberek az okostelefonjukat? Azt mindenki látta, tudja, hallotta, hogy a Facebook és az okostelefon testvérként léteznek, jó ha nem egypetéjű ikrekként, szinte annyira sikerült összhangba hozni a kettőt. De ettől nem feltétlen a Facebook alkalmazás az, amelyet a legtöbbet használják az emberek a telefonjukon. Egy tavalyi felmérés alapján, amit az egyik telekomos cég készített az derült ki, hogy a magyar internetezők közel 90 százaléka (ez szerintük közel 4,5 millió ember) használ ma Magyarországon okostelefont.

Azért ez nem kis szám, figyelembe véve, hogy országunk népessége alulról súrolja kicsivel a 10 milliót. Ez statisztikailag annyit jelent, hogy minden második embernek van okostelefonja. Persze csak statisztikailag, mert tudjuk, van, akinek kettő is van. Egy céges meg mondjuk egy magán. Szóval adja magát a kérdés, ha ennyire szeretjük az okostelókat, akkor mire is használjuk? A lehetőségek rettentően szélesek, és egy másik, szintén szolgáltatói felmérésből az is jól látszik, hogy az évek előrehaladtával a klasszikus telefonbeszélgetések aránya folyamatos csökkenő pályán mozog. De akkor miért is szeretjük ennyire a telefont?

Tapasztalataim alapján és a fentebb már említett okok folytán a legsokrétűbben talán a fiatalok és a középkorosztály az, mely tud is élni az okostelefon adta lehetőségekkel. De, hogy mik is lehetnek ezek? Napjainkban egy középkategóriás, már elérhető árban lévő telefon is alkalmas navigációra, az üzenetküldés legkülönfélébb típusaira, fényképezésre, zenehallgatásra, filmnézésre, e-könyv olvasásra, csatlakozni az autónk kihangosítójához, internetezni akár Wi-Fi, akár mobilinternet lehetőségével, időjárás előrejelzésre, ébresztőóraként és egyéb időzítőként működni, tolmácsolási, nyelvfordítási funkciókra, fizetésre bankkártya helyett, híreket, időjárást olvasni, traffipax előrejelzésre és sorolhatnám még estig talán. Ja és a fő funkcióját se hagyjam már ki, lehet velük telefonálni is, már amelyikkel…

Így a végén pedig lássuk, hogy az fmc.hu olvasói mire használják leginkább az okostelefonjaikat! Annyit elárulhatok, hogy én az üzenetküldésre szavaztam...

 
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek