18

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves?

Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!
7 évnél régebbi cikk

Csótányt találtak a dürümben
Csótányt találtak a dürümben

Feltehetően csótányt, és egy petetokot talált egy fehérvári kismama ételében, melyet pénteken rendelt az egyik házhoz szállító étteremből. A kifőzde kárpótlást ajánlott fel a hölgynek, azonban továbbra is nyitva tart.

Ez a kép látható napok óta a legnagyobb közösségi oldalon. Mint kiderült, egy fehérvári étteremből szállították ki a dürümöt egy helyi hölgynek, aki meglepődve tapasztalta, hogy az étel nem éppen azt tartalmazta, amire számított. A nevének elhallgatását kérő nő elmondása szerint gyanút keltő dolog koppant az asztalon, ezután lett figyelmes a nem dürümbe illő látványra. Miután panaszt tett, az étel árát visszakapta, és egy étkezési kártyát is kapott kárpótlásként. A nő ezt nem fogadta el, hiszen az előzmények alapján nem kíván többet ebben a kifőzdében ételt fogyasztani.

Természetesen megkerestük a szóban forgó éttermet is. Kérdésünkre elmondták, hogy az étterem továbbra is nyitva tart, de nyilatkozni nem kívánnak.

A pórul járt hölgy családja bejelentést tett a Nébih-nél. Sziebert Gergely megyei főállatorvos, a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztályának vezetője elmondta, a bejelentést követően hétfőn vizsgálat indult az ügyben, majd hozzátette: amennyiben a szakemberek a helyszínen azt állapítják meg, hogy az élelmiszerbiztonság veszélybe kerül, különböző szankciókra számíthat a vállalkozó, mely az eset súlyosságától függően a figyelmeztetéstől egészen a több millió forintos bírságig terjedhet.

A témával bővebben a Fehérvár TV foglalkozott:

 

 

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek