7 évnél régebbi cikk

Fekete(lyuk)Pénteket tartott a NASA
Fehérvár Médiacentrum fotójaFekete(lyuk)Pénteket tartott a NASA

Óriási tülekedés, egymás sarkának letiprása, 200 feletti vérnyomás és (valljuk be) néha teljesen feleslegesen elköltött tíz-százezrek. Ez volt idén is a BlackFriday. A legjobb és legütősebb akciót azonban a NASA tartotta: Fekete(lyuk)Pénteket hirdetett.

Mindez persze nem azt jelenti,hogy akciósan lehetett fekete lyukakat vásárolni az űrben, az amerikai űrkutatási hivatal az össznépi vásárlásőrület nevét szóviccként felhasználva élt a lehetőséggel, hogy eddig még nem látott grafikákat közöljön a mindent elnyelő nagy (vagyis mint kiderült, néha egészen apró) sötét lyukakról.

A korábbi népszerűségük után a fekete lyukak rejtélyének kutatása az idei év elején került újra az érdeklődés középpontjába, ekkor jelentette be a NASA, hogy 2017 végén, 2018 elején egy bonyolult eljárásnak köszönhetően "beleshetünk" a Tejútrendszer közepén található Sagittarius A* nevű fekete lyuk eseményhorizontja mögé. A Nap tömegénél nagyjából 4 milliószor nehezebb objektum felelős a galaxisunk forgásáért, látni azonban még senki sem láthatta.

A "leskelődést" lehetővé tevő Eseményhorizont Teleszkóp (Event Horizon Telescope, EHT) nevű rendszerbe tíz, a világ különböző pontjain elhelyezkedő rádióteleszkópot kötöttek be, amelyek mozgását a legpontosabb atomórával hozták szinkronba. A kutatók szerint a fekete lyukhoz azért kell ilyen speciális hálózat, mert egy hagyományos teleszkóppal nem lehet az eseményhorizont mögé látni. A fekete lyuk peremén ugyanis annyira felforrósodnak a gázok, hogy a fényük eltakarja magát az objektumot. A szakemberek viszont azt remélik, hogy a szoftveres elemzések segítségével végre a 20 millió km széles eseményhorizont mögé is beláthatnak. A "fotózás" egyébként április elején megtörtént, jelenleg szuperszámítógépek elemzik és végül alkotják képpé az 500 terrabájtnyi begyűjtött adatot.

Visszatérve a NASA BlackFriday akciójához, a grafikákhoz mellékelt leírás talán legérdekesebb része az, amit sokat nem is tudnak: a fekete lyukak egészen apró, atomnyi méretűek is lehetnek, vagyis nem csak olyanok, amelyek óriási csillagokat “szippantanak” be.

Nos, nekem ez az érdekesség többet jelentett, mint bármilyen beakciózott mikró, telefon vagy zokni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek