#űr
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 01. 30., 13:09
Tudomány,honvédségKutatórakétát lőttek ki Fehérvártól 40 kilométerreMagyarország eddigi legnagyobb oktatócélú kutatórakétája a hangsebesség kétszeresére gyorsult, súlya meghaladta a 27 kilogrammot, magassága pedig a 3 métert.
2022. 09. 30., 08:51Tech,innovációŰrtechnológiai központ épül Fejér megyébenA mintegy 10 milliárd forintos befektetést igénylő központot Martonvásáron hozza létre a Remred Kft., komplett kisműholdak és az azokat működtető rendszerek gyártását, összeszerelését, integrációját és tesztelését végzik majd.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2022. 08. 29., 12:47
Tudomány,holdItt lehet élőben nézni, ahogy 50 év után újra űrhajót küld a Holdra a NASAÓrákon belül útnak indul a Hold felé a NASA óriásrakétája. Az Artemis-program első emberes küldetésére azonban még két évet kell várni, az űrhajósok holdraszállása pedig legkorábban 2025-ben történhet meg.
2022. 08. 11., 10:06Időjárás,hőségAz űrből is jól látszik, mennyire kiszáradt Fehérvár és környéke az aszály miattEgy éve szinte még teljesen zöld volt az ország közepe. Idén minden kiégett és fakó Székesfehérvár környékén, ahogy az ország többi részén is.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2022. 04. 01., 07:48
Tudomány,űrTeljes titokban elkezdték az első fehérvári űrkilövő állomás építésétAz Alba Start Űrközpont teljes magassága 75 méter lesz, az első kilövést 2027-re tervezik. A központhoz el lehet majd jutni egy új buszjárattal. A közelében kalandpark, vidámpark és állatkert is épül. Az első űrhajósok állítólag idomított fókák lehetnek.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2022. 02. 11., 18:20
Életmód,interjúŰrkutatás, önvezető autók és anyaság - a világkarrier helyett Fehérvárt választotta Tari Fruzsina2014-től a Magyar Űrkutatási Irodát vezette a székesfehérvári Tari Fruzsina, az ő képviselete alatt csatlakozott Magyarország az Európai Űrügynökséghez. A folyamatos utazásokat és a külföldi karrier lehetőségét családanya szerepre cserélte szülővárosában, Székesfehérváron.
2021. 02. 17., 13:41Hírek,csillagászatEste landol a Marson a NASA űrszondája - magyar szakkommentárral nézhetitek a történelmi eseménytTöbb mint fél év űrutazás után szállhat le a Mars felszínén a Perseverance nevű NASA-űrszonda.
2021. 02. 03., 19:26Hírek,űr3000 forintért akár te is lehetsz űrhajós!Legalább 10 dollárt, azaz körülbelül 3000 forintot kell adományozni a tennesse-i St. Jude gyerekkórháznak február 28-ig, ha meg szeretnék nyerni az űrutazást.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 12. 01., 12:15
Életmód,űr7500 tonna: már az űr is tele van szeméttelNem elég, hogy a bolygónkat egy hatalmas és feneketlen kukának tekintjük, egy friss kimutatás szerint már az űr is eléggé tele van az emberiség szemetével.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 11. 26., 09:57
Hírek,űrÉlőben nézheted ma este, hogyan landol a Marson egy űrszondaMa este kilenc óra körül landol a Marson az InSight. Az űrszonda május 5-i indulása óta nagyjából 485 millió kilométert tett meg. A NASA robotja a sikeres landolás után a bolygó felszín alatti részét kutatja majd.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 11. 27., 14:22
Hírek,világFekete(lyuk)Pénteket tartott a NASAÓriási tülekedés, egymás sarkának letiprása, 200 feletti vérnyomás és (valljuk be) néha teljesen feleslegesen elköltött tíz-százezrek. Ez volt idén is a BlackFriday. A legjobb és legütősebb akciót azonban a NASA tartotta: Fekete(lyuk)Pénteket hirdetett.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 09. 07., 11:18
Kult,űrÍgy fest Fehérvár egy 80 billió pixeles fotónLélegzetelállító felvételt publikált az Európai Űrügynökség, mely két műholdja segítségével alkotta meg a nem kevesebb, mint 80 billió pixelből álló fotót. A felvétel érdekessége, hogy a Föld északi és déli féltekén is a nyarat ábrázolja.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 04. 20., 20:59
Hírek,internetSosem volt még olyan szép az űrből Fehérvár, mint az új Google Earth-benMegújult a Google Earth és persze, hogy elsőként Fehérvárt néztük meg rajta. A helyzet az, hogy jól nézünk ki az űrből is. Sőt, jobban, mint valaha.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 04. 10., 11:00
Történelem,konteóGagarin: így lett ő az első ember az űrben1961. április 12-én, egy szerdai napon, helyi idő szerint délelőtt 11 órakor az akkor még szovjet, napjainkban kazah területen található Bajkonur Űrközpontból fellőtték a Vosztok-1 űrhajót, fedélzetén Jurij Alekszejevics Gagarinnal, a szovjet légierő hadnagyával. Ezzel a lépéssel az akkor már négy é...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 03. 16., 14:38
Hírek,űrEzzel a programmal ingyen bejárhatod a Nemzetközi ŰrállomástNem kell több milliót és évet szánni arra, hogy feljuthassunk az űrbe, hála az Oculus Rift új virtuális valóságának. Az ingyenes program letöltése után mindenki, aki rendelkezik VR-szemüveggel, bejárhatja a Nemzetközi Úrállomást.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 03., 10:01
Hírek,űrÉrdekel, hogy milyen lehet a Marson repülni? Mutatjuk!Az Európai Űrügynökség virtuális videót készített, amiben a Mars egyik völgye felett repülhetünk. A 600 kilométeres utat közel három perc alatt járhatjuk be legalább így, virtuálisan, ha már a helyszínen többségünknek feltehetően úgysem lesz rá lehetősége.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2016. 11. 14., 11:42
Tudomány,csillagászatNézz ma az égre, mert 18 évig nem látsz újra ilyetÚgynevezett szuperhold lesz ma az éjszakai égbolton, amely azt jelenti, hogy égi kísérőnk valamivel nagyobb és fényesebb lesz a megszokottnál.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2016. 10. 17., 16:35
Hírek,űrIlyen a földfelkelte és a földlemente a Holdról nézveEgy japán űrszonda HD minőségben rögzített képeket a Hold felszínéről. A Kaguya 2007-2009 között készült fotóiból a napokban került nyilvánosságra egy animáció, amelyen először láthatjuk milyen is a földfelkelte és a földlemente a szomszédos égitest felszínéről nézve.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2016. 09. 23., 14:09
Hírek,űrIlyen szép űrből készített éjszakai képeket még nem láttál a FöldrőlÚj fotók jelentek meg a Földről a Nemzetközi Űrállomás Facebook-oldalán. A képek mindegyike éjszakai áthaladás alkalmával készült.
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Emléktáblát avattak Klebelsberg Kuno emlékére, száznegyven éves az Árpád technikum, megújult a baptista imaház és tematikus tanösvényt alakítanak ki a Rác-bányánál. Többek között ezekről a témákról olvashattok aktuális, április 18-i lapszámunkban. Jó olvasást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Együttműködés született a fehérvári fiatalokért, elindult a Közös ügyünk a zöldenergia elnevezésű konzultáció és sztárigazolás a Volánnál. Mindezek mellett több fontos, helyi információt találtok a 2024. április 11-én megjelent lapszámunkban. Kellemes időtöltést kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Székesfehérvár polgármestere bemutatta a Fidesz helyi jelöltjeit a közelgő önkormányzati választásokra, fennállásának nyolcvanötödik évfordulóját ünnepelte a Széchenyi technikum az Alba Arénában, idén április huszonkilencedike és május harmadika között lesz a beiratkozás az önkormányzati bölcsődékbe...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Új megállók és éjszakai járatok. A 2024.03.27-én megjelent lapszámunkban bemutatjuk a fehérvári buszhálózat bővítését. Spányi Antal megyés püspök ünnepi gondolatai mellett, az Országos Diákparlament üléséről és fehérvári sikerekről számolunk be. Kellemes időtöltést és boldog húsvétot kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Visszatérő rendezvények és sztárfellépők idén, állami kitüntetések fehérváriaknak, újabb fontos leletek kerültek elő, és nagyon jó szezont zártak a fehérvári hokisok. A március 21-i számhoz jó olvasást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Megkezdődhet az Auchan melletti körforgalom bővítése, új utcajelző táblákat helyeztek ki a Szedreskerten, turisztikai központtá nőtte ki magát a pákozdi katonai emlékpark. Mindezek mellett több fontos, helyi információt találtok a 2024. március 13-án megjelent lapszámunkban. Kellemes időtöltést kívá...