2 évnél régebbi cikk

Űrtechnológiai központ épül Fejér megyében
Űrtechnológiai központ épül Fejér megyében

A mintegy 10 milliárd forintos befektetést igénylő központot Martonvásáron hozza létre a Remred Kft., komplett kisműholdak és az azokat működtető rendszerek gyártását, összeszerelését, integrációját és tesztelését végzik majd.

A létesítmény közel 70 új, magas hozzáadott értékkel rendelkező munkahelyet teremt, és olyan speciális technológiai hátteret biztosít majd a szakembereknek, amely megfelel a legszigorúbb űripari szabványoknak - közölte az űripari vállalat csütörtökön az MTI-vel.

A beruházással a Remred célja, hogy a hazai és régiós űrszektorban való hiánypótlás mellett a kisműhold- és rendszerintegráció európai piacának egyik kiemelkedő szereplőjévé váljon.

A tervek szerint a 2025 első negyedévére elkészülő technológiai központ körülbelül 3200 négyzetméter munkaterülettel rendelkezik majd, amiből a speciális laboratóriumi terület 1500 négyzetméter lesz. Ebben helyet kapnak ISO 8-as és ISO 5-ös minősítésű tisztatéri helyiségek, továbbá az űripari szabványoknak megfelelő rezgés-, sokk-, termo-vákuum-, anyagtechnológiai-, EMC- és akusztikus tesztekhez szükséges eszközök is.

A tájékoztatás szerint a Remred Kft. jelenleg tárgyalásokat folytat a lehetséges nemzetközi és magyar partnerekkel a beruházásról.  "Magyarország űripari fejlődése szempontjából elengedhetetlen egy olyan magyar űripari rendszerintegrátor cég létrehozása, amely képes összefogni a nemzeti űrszektort és versenyképes lehet az Európai Űrügynökség meglehetősen zárt piacán" - idézi a közlemény Zábori Balázst, a Remred műszaki igazgatóját.

A Remred Kft. az egyik úttörő magyar űrkutatási csoport által alapított spin-off cég, amely 50 éves tapasztalattal rendelkezik az űrtudományi tevékenységek, illetve az innovatív űripari eszközök fejlesztése, tesztelése és gyártása terén. A cég megoldásai és fejlesztései az elmúlt évtizedekben több mint 150 misszióban bizonyítottak az űrben éles körülmények között, valamint számos jövőbeli nemzetközi űrmisszió szerves részét képezik majd.

A cég jelenleg az űridőjárás és az űrdozimetria (űrsugárzás-mérés) terén gyárt űrpiaci termékeket, valamint egyedi alrendszerek és űripari berendezések európai űripari szabvány (ECSS) szerinti fejlesztésével, gyártásával, integrációjával, és repülés előtti tesztelésével csatlakozik be a nemzetközi innovációs folyamatokba és beszállítói értékláncokba.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Remred Kft. tavaly csaknem 297 millió forint adózott eredményt ért el, a 2020-as 66,5 millió forintot követően. Az értékesítés nettó árbevétele 437,6 millió forint volt 2021-ben, míg egy évvel korábban 139,6 milliót tett ki. A társaság tavaly átlagosan 11 embert foglalkoztatott.

Borítókép: remred.space
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek