Kutatórakétát lőttek ki Fehérvártól 40 kilométerre
Kutatórakétát lőttek ki Fehérvártól 40 kilométerre
Kutatórakétát lőttek ki Fehérvártól 40 kilométerreA Magyar Honvédség hajmáskéri lőterén indította el Magyarország eddigi legnagyobb és leggyorsabb oktatócélú kutatórakétáját a BME Aerospace Team január 26-án, írja a honvedelem.hu. A rakéta biztonságos elindítása, annak tervezetten több mint kétszeres hangsebességet elérő sebessége, valamint akár 9 000 méter magas röppályája miatt az országban egyedül a Magyar Honvédség „0” ponti lőterén volt lehetséges.
A BME Aerospace Team célja, hogy az egyetemi hallgatók lelkesedését és tudásvágyát, valamint a hazai űrszakma legnevesebb szakembereinek tudását vegyítve szuperszonikus kutatórakétákat fejlesszen.
A hajmáskéri esemény, amelyet több mint egy éven át tartó munka előzött meg, a versenycsapat 2022-es, European Rocketry Challenge versenyrészvételének záró epizódja volt.
Princz Katalin, a BME Aerospace Team marketing menedzsere kiemelte, hogy az Aether S a csapat első projektje, amelynek keretén belül egy oktatócélú kutatórakétát bocsátanak fel. „A rakétában egy sejtbiológiai kísérlet, laborban növesztett emberi csontszöveti sejtek, valamint egy légkörfizikai kísérlet kapott helyett.” Hozzátette: űrutazás során nagy problémát okoz a csontritkulás, így az orvosbiológiai kísérlet célja, hogy jobban megismerhessék ennek folyamatát.
„A rakéta 3,3 méter hosszú, felszállótömege 27,6 kilogramm, a benne található hajtóanyag pedig 11 kilogramm tömegű. A rakéta várható legnagyobb sebessége 2,2-szeres hangsebesség lesz” – részletezte a paramétereket az indítás előtti köszöntőjében Illyés András, a csapat vezetője, hozzátéve: a harminc fős csapat több mint tizenhatezer munkaórát dolgozott.



