Június elejére befejezik a fehérvári strand felújításátJúnius elejére befejezik a fehérvári strand felújítását
Még 2016 őszén töltött fel egy videót a Facebookra Cser-Palkovics András arról, hogy milyen lehet majd a megújuló fehérvári strand. A város polgármesterének oldalán azóta több mint 18 ezer alkalommal nézték meg a látványtervet, a munkálatok 2017 ősze óta pedig már javában zajlanak. A tervek szerint idén június elejére el is készülnek a felújítással.
Aki most arra jár, még bőven az építkezést láthatja, a napokban kezdték ugyanis a közművek kialakítását - írja a székesfehérvár.hu. A felújításra szánt 400 millió forintból épül majd egy új élménymedence, egy három csúszdával rendelkező medence, egy speciális vizes játszótér, megújulnak a büfék, a napozóhelyek, az összes sétány és lesznek pergolák is.
Bozai István városgondnok a Fehérvár Televíziónak elmondta: bár még rengeteg a tennivaló, a tervezett határidő tartható, ha semmilyen váratlan körülmény nem jön közbe.