Schaár Erzsébet képzőművész hagyatékából nyílt kiállítás a Deák-képtárban
Schaár Erzsébet képzőművész hagyatékából nyílt kiállítás a Deák-képtárban
Schaár Erzsébet képzőművész hagyatékából nyílt kiállítás a Deák-képtárbanPersze nem kellett messzire menni, csak egy emelettel lejjebb, a képtár kiállítótermébe, ahol múlt héten még rendezés alatt volt, mára pedig már megnyílt a szobrászművész hagyatékából rendezett kiállítás. A maga idejében úttörő, a vasfüggönyön túllátó, Nyugat-Európát megjárt Schaár Erzsébet már életében Fehérvár mellett tette le a voksát. Első nagy sikerei is ide kötötték, így aztán 1975-ös halála után a minisztérium által megvásárolt teljes hagyaték városunkban kapott otthont. A történethez hozzátartozik, hogy Smohay János festőművész és kalaposmester a múzeumra hagyta a házát (ez a Jókai utca 11. szám alatti épület), így nem kellett azon gondolkodni, hogy hol helyezzék el az életnagyságú szobrokat, kisplasztikákat. Mindez 1980-tól állandó kiállításként volt jelen a múzeum életében, mígnem 2005-ben az épület tetőszerkezetének állapota miatt Schaár Erzsébet alakjai magányra ítéltettek, egészen mostanáig.
Minek van létjogosultsága?
A magány a művész esetében visszatérő motívum. Szűcs Erzsébet művészettörténész és a kiállítás másik két rendezője, Izinger Katalin és Győr Attila szerint ezt kommunikálni és közvetíteni kell.
„Nem könnyű a közönséget behozni egy nehéz témára, mert a magány, az elszigeteltség, a melankólia ma nem éppen kurrens téma. Mégis azt gondoljuk, ha nem mutatjuk meg az életnek ezt az oldalát, akkor sokat veszítünk. Nálunk a múzeumpedagógia nagyon erős, és ez a kiállítás most középiskolás diákokat szeretne megcélozni. Talán az irodalmon keresztül fog célt érni, hiszen itt van Pilinszky, Radnóti, Petőfi portréja is.” – magyarázza Szűcs Erzsébet.
Persze felmerül a kérdés, milyen volt maga az alkotó. Magányos? „Erről nem tudunk sokat. 1935-ben ment férjhez Vilt Tibor szobrászművészhez, akinek egyébként szintén vannak alkotásai a múzeumi gyűjteményben. De már a házasság előtt is jellemző volt Schaár Erzsébet szobraira a magány és a melankólia, feltehetően ilyen alkat volt. Bizonyos szempontból ezt ellensúlyozta vehemenciájával, társaság-központúságával, információátadásával.” – meséli a művészettörténész.
Schaár Erzsébet fia leírása alapján édesanyja minden nap dolgozott négy-öt órát, majd utána a vendégek érkezésére készülődött. Hihetetlen, de minden nap szüksége volt arra, hogy kommunikáljon, társasági életet éljen. A művészete tehát a magányról szólt, de az élete éppen az ellenkezője volt. Egy nagyon szenzitív, lendületes nő, akinek rendkívüli érzéke volt a művészetek új irányai iránt. Külföldi újságokat járatott, és társaságával rendszeresen megvitatták az új művészeti irányokat. Művészete pedig a legmodernebbnek számított korában.
„Tulajdonképpen előzmények nélküli volt a munkássága, szobrászatban a második világháború után még a nemzeti vonal képviseltette magát Kisfaludi Stróbllal, a Ferenczi István-i hagyománnyal. A különleges anyagokkal, a nem mindennapi formaképzéssel Schaár Erzsébet élen járt.” – magyarázza Izinger Katalin művészettörténész.
Miért éppen Fehérvár?
Az 1960-as évektől Fehérváron fantasztikus kiállítások voltak. Például a Csontváry-kiállítás vagy a Huszadik századi magyar művészek című kiállítássorozat, mely a múlt század alkotóinak legfontosabb ciklusait és csoportjait mutatta be. Nem véletlen ez, hiszen Kovalovszky Márta és Kovács Péter, a múzeum akkori művészettörténészei a kortárs művészekkel is folyamatosan kapcsolatot tartottak. „Szerencséjük is volt, mert eredetileg budapestiek voltak, így a kapcsolatrendszerük is odakötődött. Ezen kívül nagyon jó gondolkodótársak voltak, inspirálóan hatottak a művészekre, ezért azok szívesen állítottak ki Fehérváron.” – vallja Szűcs Erzsébet.
Schaár Erzsébetnek két kiállítása volt Székesfehérváron. Először 1966-ban mutatta be munkáit a múzeum Országzászló téri épületében. „Ott tulajdonképpen mindent bemutatott.” – meséli Izinger Katalin, majd hozzáteszi: „Fehérvárnak az volt a nagy szerencséje, hogy az 1966-os kiállításnak is óriási visszhangja és sikere volt. Akkor vált ugyanis ennyire izgalmassá a munkássága. Tehát Fehérvár sikert hozott a művész számára, ez városunk rangját is emelte a kortárs művészeti életben.”
A másik nagy mérföldkő egy különös egység, a hetvenes évek Magyarországának első environment-alkotása, mely az Utca címet viseli, és ami jelenleg Pécsen van teljességében kiállítva, noha ezt is Fehérváron mutatták be először 1974-ben. Részleteket a most megnyílt kiállítás látogatói is láthatnak a Deák-képtárban. Ember nagyságú szobrok, melyek egy elképzelt utcában kapnak helyet falakkal, ablakokkal, azokból kitekintő figurákkal, az utca végén pedig egy nőalakkal. A most kiállított darabok az eredeti hungarocell-installációk. Kovács Péter leírása szerint az Utca gondolata akkor fogalmazódott meg, amikor felkérték, hogy mutassa be régi portréit. Ezt a művész nem is nagyon szerette volna, aztán egyszer csak előállt az ötlettel, hogy épített térben szeretné újra megmutatni a portréit. Úgy haladt a tervezés, hogy egyik nap kitalálta, hogy így legyen, másnap pedig visszavonta, majd megint történt egy kis előrelépés, és újra vissza. „Úgy épült, mint Déva vára. Gondolhatnánk, hogy ez egy szimbolikus életút is, bár azt a művész nem tudhatta, hogy a kiállítást követő évben eltávozik, ugyanis váratlanul halt meg hatvannyolc évesen.” – meséli Győr Attila.
Mentornak lenni és továbbadni
„Létezik múzeum a világban, melybe minden egyes kiállítást kívülről hoznak be. Olyan, mintha egy színház csupán befogadó színházként működne. Ilyen kiállításokra is szükség van, de egy múzeum tudományos munkáját ez érdemben nem befolyásolja.” – magyarázza Győr Attila, majd hozzáteszi: „A múzeum attól lesz tudományosan alkotó közeg, ha a saját gyűjteményéből kiindulva dolgozik, és épít fel egy kiállítást a saját kutatásai, gondolati újrarendezései alapján. Szeretnénk, ha a teljes Schaár Erzsébet-anyag felkerülne az internetre, és mások által is kutathatóvá válna. Ezen dolgozunk most is.”
Szűcs Erzsébet is különleges faladatot lát ebben a munkában: „Ha egy művészettörténész kortárs és modern művészettel foglalkozik, akármilyen módon is, de mecénási szerepet is betölt. Hiszen a művészt inspirálja a kiállítóhely. Az, hogy együtt gondolkodnak vele, maga a lehetőség. Ha a hatvanas-hetvenes években nem így működött volna mindez Fehérváron, akkor most elképzelhető, hogy Schaár Erzsébet hagyatéka nem nálunk lenne.”
A mentori munka tehát folytatódik. A múzeum restaurátorai sokat dolgoztak azon, hogy újra fényt kapjanak ezek a munkák. A kiállítás csütörtökön nyílt meg, és a tervek szerint május 6-ig várja a látogatókat.
