6 évnél régebbi cikk

Űrrakéta mobilból? A japánok megcsinálták
Fehérvár Médiacentrum fotójaŰrrakéta mobilból? A japánok megcsinálták

Törpeműholdat hordozó törpeűrrakétát lőttek fel hétvégén Japánban. Nem a méret a lényeg, vallják a felkelő nap országában, ahol hétköznapi elektronikai cikkekből (is) rakták össze a hordozót.

Egy esztendeje már volt hasonlóra kísérlet Japánban, ám a JAXA (a japán űrkutatási hivatal) első próbálkozása még kudarcra volt ítélve. Tavaly januárban próbáltak meg pályára állítani egy műholdat, de akkor a rakétaindítás után pár perccel a tengerbe zuhant a kommunikációs rendszer meghibásodása miatt. A probléma kiküszöbölése érdekében a japán fejlesztők azóta több mint 40 javítást tettek a rakéta modelljén.

Nem végeztek rossz munkát, pedig a világ legkisebb, és a fejlesztési és indítási költség minimalizálása miatt egyben a legolcsóbb rakétáját kellett üzemkésszé varázsolniuk. Utóbbit úgy érték el, hogy kereskedelmi forgalomban is kapható alkatrészeket, mobiltelefonokban és háztartási eszközökben is használt akkumulátorokat építettek be a 9,5 méter hosszú és 52 centi átmérőjű rakétába.

Így látatlanban egy lyukas garast sem adtam volna a projektnek, de ahogy a mellékelt videón látható, a JAXA elképzelése jól működött, a Kagosima prefektúrában fekvő Ucsinurából startoló űrrakéta végrehajtotta feladatát. Ez pedig nem volt más, mint a világűrbe juttatni egy, a Tokiói Egyetem által fejlesztett, mindössze 3 kilogrammos mini műholdat, mely a tervek szerint speciális fotókat készít majd földünkről.

És ha már repülés, izgalmas volt a hétvége a Krím félsziget környékén is, ahol egy orosz vadászgép és egy amerikai kémrepülőgép randizott, mindössze másfél méterrel elkerülve egymást. A mutogatás persze beindult, az amerikaiak szerint az EP-3 típusú gép a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően repült, az orosz gép azonban azzal, hogy ilyen közel repült hozzá, olyan veszélyes manővert hajtott végre, mely könnyen tragédiába torkollhatott volna.

Az oroszok persze másképp látják, szintén a nemzetközi jogszabályokra hivatkozva a védelmi minisztériumuk szerint egy azonosítatlan repülőgép közeledett az ország légtere felé, ezért került sor az elfogásra.

Megbeszélik majd, nyugi, mi meg lessük meg, milyen is az amikor egy kémrepülőgép és egy vadászgép másfél méterről randizik.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek