Lakberendezőből lett festőművész Kiss Edith
Lakberendezőből lett festőművész Kiss Edith
Lakberendezőből lett festőművész Kiss EdithLakberendezőként már olvasóink is jól ismerhetik Kiss Edithet. Nemrégiben azonban új oldaláról mutatkozott be: festményeiből nyitotta meg első önálló kiállítását Székesfehérváron, de a rá irányuló figyelemtől egyelőre még nagyon zavarban van:
Alig pár ismerősömnek küldtem el a meghívót e-mailben, és kitettem a Facebookra, nagyon meglepődtem, hogy nagyjából hetvenen eljöttek a megnyitóra. Rég látott rokonok, barátok, székesfehérvári festőművészek, akiket nagyon tisztelek. Nagyon nagy öröm volt, hogy ennyien felfigyeltek a munkámra.
Mikor kezdtél festéssel foglalkozni?
Az életemben ez egy örök dolog, mert már gyerekkoromban is mindig rajzoltam. Középiskolásként ilyen pályára is készültem: rajztanárnak szerettem volna tanulni. Végül mégis úgy éreztem, hogy nem a pedagógusi pálya való nekem, térképrajzolással kezdtem foglalkozni. Közben megszülettek a gyermekeim, és GYES alatt elvégeztem egy lakberendező iskolát, ezzel újra visszatért egy kicsit a rajzolás az életembe. A festésre pedig három és fél éve kezdtem el időt szakítani, amikor a harmadik gyermekem is elég nagy lett hozzá tizenhárom évesen, hogy esténként kimozduljak egy kicsit. Egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet a Lovasberényben működő festőkörre. Azóta minden hétfőn este ott festek, nyáron pedig egy egyhetes alkotótáborban veszünk részt együtt.
Hogyan képzeljük el, amikor együtt festetek? Hiszen alapvetően ez egy magányos tevékenység.
Tényleg magányos dolog. Beszélgetünk pár szót, köszönünk egymásnak, és utána mindenki elkezdi az alkotást. Ettől kezdve két és fél órán keresztül csak a vásznat, színeket, festékeket, ecsetet látom magam előtt, megszűnik a külvilág. A végén mindenki kirakja az aznapi munkáját. Horváth Péter, az alkotókör vezetője mindig próbál egy kicsit terelgetni minket, rámutat arra, hogy mi az, ami hiányzik a képről, mi az, ami sok, mi az, ami kevés. Mi felé próbáljak menni. Tanácsokat ad, de nem fogja a kezünket. Nincs olyan, hogy megmutatja, mit kell csinálni. Kikapcsolok, önmagamat adom és még tanulok is. A többiektől is, hiszen nyilván egymásnak is elmondjuk, hogy mit látunk a másik munkájában.
Kizárólag ott szoktál festeni?
Otthon nem tudnám csinálni, mindig találok valami tennivalót, ami előbbre való. Ilyenkor lelkiismeret-furdalásom lenne, amiért a hobbimnak élek. A háztartás, a gyerekek, a baráti kör, a munka – mindezeket csak ott tudom kizárni. Most már el nem tudnám képzelni, hogy abbahagyjam.
Honnan jönnek a témák?
Előfordul, hogy Péter a festőkör vezetője kitalálja a hónap témáját, ezzel motiválva minket a választásra. De alapvetően mindenki azt fest, amit akar. A most kiállított képeim szinte kizárólag a fotóim alapján készültek. Ahol járunk, kirándulunk, utazunk, nyaralunk, és meglátok valami gyönyörű részletet, pillanatot, azt lefotózom. Unokaöcsém egy-két fotóját is megfestettem már, vagy egy barátnőmét, aki hajnalban a váci vasútállomáson készített egy gyönyörű felvételt.
Amióta rendszeresen festesz , más szemmel is keresed a fotótémákat?
Igen, most már nem csak az vezérel, hogy megörökítsem, merre jártunk a családdal. Ha meglátok egy festménynek való témát, arról sok-sok képet kattintok. Sok képem szól a szülővárosomról, Vácról. Többen szóvá tették, hogy kevés a fehérvári képem. Valószínűleg azért kevesebb, mert itt élek, itt töltöm a mindennapjaimat. A képek pedig valahogy mindig az utazásainkhoz kötődnek.
Jó látni, amikor valaki megtalálja az életében azt a tevékenységet, amibe teljesen bele tud feledkezni. És valóban, nem mindegy, hogy milyen életszakaszban következik ez be.
5-6 évvel korábban, amikor kisebb volt még a lányom, biztos, hogy nem vágtam volna bele ebbe. Egy 6-8 éves kisgyereket még nem hagyok otthon este. Most már eljutottunk odáig, hogy amikor elkezdtem ezt, már 13 éves volt. Éreztem, hogy most jött el az az időpont.
Gyerekeidnek vannak művészi beállítottságaik?
Mind a három nagyon jól rajzol. A fiaim is több rajzversenyen vettek részt, de nem ezt a pályát választották. Talán majd a kislányom…
Tudom, hogy egy ilyen alkotótevékenység nem annyira mérhető idejű, és minden alkotás kicsit másképpen készül el. De nagyjából mennyi idő alatt születik meg egy-egy festmény?
Nálam nagyon sokáig készül egy kép. Valahogy soha nem jelentem készre. Sokszor a festőkörben már mondogatják a többiek, hogy ez nagyon jó így, befejezhetem – de amíg én nem érzem úgy, hogy itt a vége, addig nincs vége. A többiek is tudják, hogy ha a szignóm rákerül egy festményre, na akkor van biztosan kész. Ez lehet három alkalom is vagy négy… Két órát festünk egy alkalommal. Tehát ha adott esetben egész nap ezzel foglalkoznék, akkor egy nap alatt készülne el egy festmény. De nem tudnám ezt egész nap, kötelezettségszerűen végezni. Mindig a belülről jövő ihletre hagyatkozom.
Azért, ha másként is, a mindennapokban is működteted a kreativitásodat, a vizuális érzékedet…
Persze, hiszen a lakberendezői munka sem működhet enélkül! A színeknek, formáknak a jól alkalmazása teremti meg az összhangot, harmóniát az otthonunkban. Amikor a földmérő pályát választottam, fontos volt, hogy rajzolhatok, szerkeszthetek és felméréskor kint a terepen, szabadban lehetek, élvezve a termeszét szépségeit. Ez mindig is fontos volt számomra.
Az is látszik a képekből, hogy szeretsz utazni. Milyen úti célok a kedvenceid?
Leginkább kirándulni, túrázni szeretek kint a természetben. De sok szép városban is jártam már, amit megörökítettem. Ha tehetném, reggeltől estig túráznék és kirándulnék valahol a nagy semmi közepén.
És aztán megfestenéd akár ott helyben?
Próbálkoztam kint is festeni, szabadban. De akrillal festek, ami nagyon gyorsan köt. Nyáron a napon már a kép felénél minden megszárad. Nem igazán jó. Olajfestékkel lehetne a természetben is alkotni, talán majd idővel megpróbálom.
Kiss Edith kiállítása április 15-éig még megtekinthető az Evangélikus Templom gyülekezeti termében.
