Fejes Dóra blogolással készült a maratonra
Fejes Dóra blogolással készült a maratonra
Fejes Dóra blogolással készült a maratonraHogyan készültél a maratonra?
Október óta készültem rá. Először csak autodidakta módon, majd letöltöttem egy online edzéstervet. Blogot írok a felkészülésemről, ebben partnerem egy teljesítménydiagnosztikai labor, nekik köszönhetem az edzői támogatást. Fokozatosan emeltük a távot, az edzésterv vége felé hétvégente már lefutottam a maratont, két részletben. Mivel kétlaki vagyok, hét közben a Duna-parton futottam, szombaton és vasárnap pedig a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban róttam a köröket. A maraton előtt egyébként huszonhat kilométer volt a maximum, amit lefutottam egyben.
Bátor vállalkozás ezek után negyvenkét kilométert megállás nélkül teljesíteni!
Főleg úgy, hogy öt héttel a verseny előtt meg is sérültem, meghúztam a combhajlító ínamat. Szerencsére Sashalmi Tamás, a Fehérvár AV19 gyógymasszőre az utolsó pillanatokban rendbe tett, de sokáig az is kérdéses volt, hogy elindulhatok-e így a versenyen. A maraton előtt egy-két héttel múlt el a fájdalom, futás közben pedig már semmi problémám nem volt a lábammal.
Egyre többen vannak, akik külföldre járnak maratont futni. Neked miért volt fontos, hogy éppen Rotterdamban indulj egy versenyen?
Nagyobb a kihívás, hiszen nem ismerem igazán a várost, az útvonalat. A választás azonban nem véletlen, hiszen itt lakik a barátom. Egyébként nagyon jól szervezett maraton volt, nem lehetett eltévedni. Nagyon nagy élmény volt, hogy a kordon két oldalán végig álltak emberek, akik szurkoltak nekünk. A rajtszámomon ki volt írva a nevem, és a helyiek olyan rendesek voltak, hogy a nevemet kiabálva biztattak. Ez felszabadított és erőt adott akkor is, amikor már fáradt voltam.
Ez a magyar futóversenyeken is jellemző?
A futóközösség – ebbe beletartozik a közönség is – nagyon összetartó, barátságos közeg. Budapesten a Spar maraton a legnagyobb közönséget vonzó futóverseny, Rotterdamban ennél is többen voltak. A helyiek hoztak ki palacsintát, narancsot, mindenféle finomsággal kínálták a futókat. Sokaknak ez volt a családi program, kijöttek a különböző helyszínekre grillezni. Egy óriási fesztivál – talán így jellemezném. Emellett nagyon színes volt a mezőny: mindenféle nációból érkeztek futók, voltak olyan nők, akik arab futóruhában tették meg a távot. Nagyon meleg volt, csodáltam őket, hogy tetőtől talpig beburkolva képesek erre a teljesítményre.
Miért fontos, hogy blogot írj a futásaidról?
Tavaly nyáron találtam ki, hogy amatőr futóként benevezek a maratonra, és megírom a tapasztalataimat a felkészülésemről. Nekem is nagyon új volt, ezért féltem, hogy nem igazán lesz olvasóközönségem. Később kiderült, hogy alaptalan volt a félelmem, sokan jelezték, hogy a blogom motiválta őket, egy lány például ennek hatására nevezett be egy félmaratonra.
Mivel tudsz motiválni másokat?
Az őszinteség a legfontosabb. Leírtam például a sérülésemet, azt, hogy hogyan tudtam túllendülni rajta. És a mélypontokat is, hiszen mentálisan sem mindig könnyű felkészülni egy-egy ilyen sporteseményre. Előfordul, hogy a félelmek megpróbálják átvenni a kontrollt.
Azt mondják, elkezdeni futni egy gyötrelmes dolog.
Nekem is az volt! Hét éve kezdtem el, akkor húszéves voltam. Egyetemre mentem, nem sportoltam semmit, rosszul éreztem magam a bőrömben. Anyukám ekkor már rendszeresen futott, ő ajánlotta ezt a sportot. Amikor először elmentem, nagyon rosszul esett: kiköptem a tüdőm, fájt mindenem, talán három-négy kilométert futottam, aztán azt mondtam, hogy ezt soha többet! Édesanyám mondta, hogy még ne adjam fel: az első néhány futás után túlesek egy holtponton, és utána már sokkal jobb lesz. Nem is tudom, miért mentem el másodjára, de valahogy rávettem magam. Öt alkalom után már elkezdtem élvezni, mert a szervezetem hozzászokott ehhez a mozgásformához. Azóta nem telik el úgy hét, hogy ne menjek el futni.
Időigényes tevékenység! Vagy ezt csak azok gondolják, akik kifogást keresnek?
Általában egy órát szoktam edzeni. Munka után egyből elmegyek, és utána marad elég szabadidőm másra is. Télen jobban bírom, mint a nagy melegben.
Az eddig kiderült, hogy mennyire fontos számodra a teljesítmény. Mindig ilyen agilis voltál?
Már a gimiben is mindig arra törekedtem, hogy jól teljesítsek. De ez másfajta perfekcionizmus, mert míg a suliban vagy a munkában egy-egy értékelésnek szubjektív oldala is van, addig a sportban mindig az jön vissza, amit beleteszel. Megtanultam az évek során, hogy nagyon hálás dolog. Amióta rendszeresen futok, mind mentálisan, mind fizikailag sokkal jobban érzem magam. Ezért függök tőle ennyire.
Más függésed nincs?
Talán még a kávé, azt nagyon szeretem!
Mint minden médiás!
Igen! Bár főállásban a MOL-nál dolgozom marketingesként, régi vágyam volt, hogy híradó-műsorvezetőként is kipróbálhassam magam.
A Fehérvár Televízió nem új számodra.
Tizenhat évesen kezdtem itt diákként, a Farmerzseb című műsort készítettük, így amikor néhány hónapja adódott a híradós műsorvezetési lehetőség, nagyon örültem neki. A Farmerzsebet imádtam csinálni, nemcsak a műsorvezetés és szerkesztés, hanem a társaság miatt is. Amikor vége lett, egy óriási űrt hagyott az életemben. Később gyakornokoskodtam országos televízióknál, de azt az összetartást, amit itt tapasztaltam, nem kaptam meg más tévéknél. Mindig is több dolog érdekelt egyszerre, ezért is kötöttem ki végül egy nagyvállalat kommunikációs osztályán. De a tévézés végig nagyon hiányzott.
A marketing sem sétagalopp, ott is kell hajtani, pláne egy nagy cégnél!
Nálunk is nagy a munkatempó, de nagyon jó a csapat, emellett óriási öröm, amikor megvalósul egy ötleted vagy egy projekt, amin hónapokat dolgoztál. Ráadásul nagyon bele tudok merülni a munkába, mert érdekel. Pszichológiát is ennek hatására kezdtem el tanulni a kommunikációs mesterszak elvégzése után. Nagyon érdekel a neuromarketing: felmérni azt, hogy milyen ingerek hatnak a fogyasztókra, mi váltja ki bennük azt, hogy összekapcsoljanak egy márkát érzelmekkel, emlékekkel.
Amikor az ember belemélyed a psziché működésébe, másként látja a környezetében élőket is?
Előfordul, hogy én is analizálom az ismerőseimet, vajon milyen gyerekkora lehetett, szenved-e valamilyen személyiségzavarban. Magamat is analizálom néha, már többször megállapítottam, hogy neurotikus vagyok, sokat szorongok előre olyan dolgokon, amiken nem kellene. De dolgozom rajta, hogy ne így legyen!
Gyermekkorodban mi szerettél volna lenni?
Ötévesen gyorsétteremben akartam dolgozni, hogy mindig sült krumplit ehessek. Aztán volt egy időszak, hogy bíró szerettem volna lenni, azt már nem tudom miért, talán mert nagyon erős az igazságérzetem. Utána jött a pszichológia és a műsorvezetői munka.
Akkor most a helyeden vagy?
Hirtelen jött a lehetőség, hogy a Fehérvár Televízió híradóját vezethetem, és nem volt kérdés, hogy belevágok-e! A Farmerzsebnek hála voltak már tapasztalataim az élő műsorvezetésről, de a híradózás teljesen más műfaj. Viszont ez is közel került hozzám, szeretek felkészülni egy-egy adásra, elmerülni a hírekben és hitelesen átadni őket a város lakosságának.
Mitől leszel hiteles?
Amikor bejövök a szerkesztőségbe, mindig azzal kezdem, hogy megnézem az aktuális híreket. Mivel fehérvári vagyok, számomra is érdekesek ezek a hírek, át tudom érezni, mi az, ami nagyon fontos, mi az, ami könnyedebb hangvételű. Az is kihívás, hogy hogyan adjam át őket. Próbálok játszani a hangommal, komolyan elmondani a nehezebb híreket, játékosan a könnyűeket. Ezeket az árnyalatnyi különbségeket igyekszem eltalálni, finomítani magamban.
