"Akár még katona is lehet belőlem" – beszélgetés Demeter Bence fehérvári öttusázóval
"Akár még katona is lehet belőlem" – beszélgetés Demeter Bence fehérvári öttusázóval
"Akár még katona is lehet belőlem" – beszélgetés Demeter Bence fehérvári öttusázóvalNyolc évesen kezdtél öttusázni. Már egészen kiskorodban is dédelgettél sportolói álmokat?
Akkoriban még inkább a játékon járt az eszem meg a barátaimon, még nem igazán tudtam, mi az az öttusa. Persze idővel lett rálátásom édesapám révén. Inkább az autók meg a gokartok érdekeltek, és a testvéreimmel szerettem játszani.
Nagyjából másodikos általános iskolás koromban próbáltam ki az öttusát, édesapám egyik edző kollégája kiválasztott az uszodában. Így csöppentem bele ebbe a sportágba, ami ugye eleinte az úszást meg a futást jelentette. Ami engem leginkább megfogott, az a közeg. Az, hogy milyen jó társaságban, barátokkal együtt edzeni. Nem feltétlenül az eredmény volt még fontos számomra, de érezhető volt, hogy szerencsére ügyes vagyok benne. Idővel mégis meginogtam egy rövid időre, olyan tizenkét éves korom körül, hogy biztosan folytatnom kell-e. Kicsit kikacsintottam az atlétika felé is, részt vettem pár versenyen, de úgy fél év elteltével visszataláltam, és azóta töretlen a lendületem.
Vitt magával a tehetséged.
Mondhatni, hiszen a korosztályos versenyeken úszásban, futásban majdnem mindig ott voltam a dobogó valamelyik fokán. Ez mindig egy jó visszaigazolás, akár tíz, akár harmincéves az ember. Mégis fontos, hogy ne csak az eredményt lássuk magunk előtt, hanem élvezzük a tevékenységet. Kell a siker, mint motiváció, ugyanakkor a rossz eredmények is adhatnak lendületet, hogy ideje még többet beleadni. Ezek hoznak egyensúlyba.
Említetted, hogy a sportban a közösségi élet milyen fontos számodra. Így volt ez az iskolában is? Hiszen nem mindennapi életvitelt folytattál egy átlagos általános iskoláshoz képest. Hogy teltek a napjaid akkoriban?
A Kossuth Lajos Általános Iskolába jártam az Öreghegyen, szerettem az osztályomat. Reggel általában 5.40-kor már az uszodában kezdtem, majd suli után a Volán telepen folytatódtak az edzéseim, ahol a másik négy szám valamelyikét gyakoroltam, többnyire két edzésem volt délután. Valóban a legjobb kapcsolatom a csapattársaimmal alakult ki, mai napig tartó barátságok. Két-három osztálytársammal az általánosból is tartom a kapcsolatot, de az egykori és mai edzőtársaimmal a mai napig rendszeresen találkozunk, nagyjából tízszer voltunk már közösen nyaralni, újabban raftingolunk is. Az öttusa erősen összekovácsolt bennünket, és próbáljuk ezt a közösséget minél tovább fenntartani. Persze már egyre nehezebb, ahogy idősebbek vagyunk, ki külföldön, ki itthon dolgozik, vagy éppen edz.
Nyaraláskor is ennyire aktív vagy, mint ahogy egyébként a napjaid felépülnek? Vagy szeretsz csak úgy kifeküdni partra?
Inkább az utóbbi! Általában úgy teltek a nyarak, hogy amint vége volt a versenyszezonnak augusztus végén-szeptember elején, beültünk az autóba, leruccantunk valahová a horvát tengerpartra. Hol kevesebben, hol többen, voltunk már tizennégyen is. Ilyenkor úgy nyaralunk, mint bárki: napozunk a parton vagy sétálunk a városban. Olykor extrém sportokkal, jet skivel, sziklaugrással töltjük az időnket.
Akkor azért a fizikai kihívásokról mégsem tudsz lemondani!
A sportolóknak is kell a más típusú adrenalin..
Az evésben a vakáció alatt mennyire engeded el magad?
Szerencsére az a típus vagyok, akire nehezen jönnek fel plusz kilók. A pihenő időszak egy hónapja alatt ha fel is jött három-négy kiló, hamar le tudtam dolgozni. Az utóbbi időszakban már jobban odafigyeltem, és mivel nyaralás alatt nem égettem el annyi kalóriát, nem is kívántam annyit enni.
Az autók iránti szenvedély megmaradt gyerekkorodból?
Sosem szeretnék lemondani a vezetésről! Még akkor sem, ha lesznek önvezető autók, amiknek csak megmondom, hova szeretnék eljutni…
Volt is nagyobb teljesítményű kocsim, szerettem kihasználni az erejét ésszerű keretek között. Gokartozni is szeretek, remélem, egyszer komolyabb versenypályán is kipróbálhatom magamat! Emellett a raftingolás is lassan öt éve része az életemnek. Jó lenne többször menni, de vigyázni kell magamra, és év közben idő sincs rá.
Abban, hogy vigyáznod kell magadra, az is benne vagy, hogy bizonyos dolgok tiltottak?
Ha a szerződésbe bele is foglaltak ilyet, sosem volt gond belőle. Az öttusázók többnyire eléggé le vannak ahhoz fárasztva, hogy ne járjon extrém sportokon az eszük. Ezen kívül óvatosak és tudatosak vagyunk. Talán majd jövőre az olimpia után megnyílnak ezek a lehetőségek is.
Az olimpia, mint álomkép, aztán lehetőség, hogyan szerepelt a gondolataidban az évek során?
Gyerekként még nem annyira foglakoztatott, tizenhat-tizennyolc éves korban fogalmazódott meg igazán bennem, hogy ezt a sportágat, amit ennyire szeretek, képviselném az olimpián is. Akiben benne van a versenyszellem, a legnagyobb versenyen szeretne igazán nagyot mutatni, és képviselni az országát. Akkoriban éreztem igazán, hogy van esélyem. Hiszen a nemzetközi korosztályos versenyeken már szereztem dobogós helyezéseket és akkor tudatosult bennem, hogy én is képes lehetek oda kijutni. Ez visszacsatolás számomra, hogy jól végzem a munkámat.
Az öttusa sportágain belül melyik a szíved csücske?
Szerintem mindenkinek van kedvence az öt közül. Nagyon szeretem a vívást, mert elegáns, taktikus, nem csak technikailag, fizikálisan is ott kell lenni, mondhatni át kell vágni az ellenfelet. Élvezem ezt a fajta táncot a páston. A lovaglás pedig azért áll közel hozzám, mert különleges kihívás a lóval együtt mozogni, ráérezni hogyan közelítsünk hozzá, kiegyezni vele. Nehézség, hogy ugye nem ismerjük a lovat, van húsz perc, hogy megismerkedjünk a melegítőben, és az alapján áll oda a lovas pályára és kell a lehető legjobban végigmennie. Felszabadító érzés számomra lovagolni, akár az akadályokon gyakorlunk itt a Volán telepen, vagy a közeli bekötőúton egy kicsit terepre is kimerészkedünk.
Hány éves korodban ültél először lóra?
Tizenhárom éves koromban. Akkor még egész máshogy álltam hozzá, tartottam ettől a számtól, attól, hogy mi lesz, ha leesek. Más is volt, akkor még bokszokban álltak a lovak, nem voltak ennyire nyugodtak, sem a karámban, sem a pályán. Ez mindenképp nagy előny és könnyebbség számunkra, hogy szabadon tarthatjuk a lovakat itt Fehérváron.
Édesapád hogyan élte meg, hogy sportoló lettél?
Szerintem örült neki, hogy belekerültem ebbe a közegbe. Persze nehéz az ő érzéseiről beszélni, de úgy érzem, sok örömet tudtam neki okozni azáltal, hogy tudtunk, tudunk együtt dolgozni a mai napig is, és a magunk elé kitűzött célokat többé-kevésbé sikerült megvalósítani. Különlegessége ez a kapcsolatunknak. Tudom, nem minden családban működik ez így, de nekünk sikerült megtalálni az arany középutat. Nem ő edz mind az öt számban, a vívással foglalkozik, meg persze valamilyen szinten próbál koordinációban is segíteni. Sokat kapok tőle mind szakmailag, mind mentálisan.
Szoktál azon gondolkozni, hogyan látod az életedet tíz év múlva?
Persze. A pályafutásomnak már a közepe-vége felé tartok. Legszívesebben a sport területén maradnék, mert úgy érzem, hogy sokat tudnék segíteni, és az boldoggá tesz. De nem alapozhatok csak erre, nem feltétlenül olyan sportág ez, aminek elég biztos a jövője. Az öttusa az elmúlt időszakban kicsit megingott az olimpiai programon, volt már róla szól, hogy leveszik. Amíg ez nem történik meg, a sportág létjogosultsága biztosítva van. Ha ez nem jönne be, akkor nyilván más irányba lépek.
Hamarosan befejezem Dunaújvárosban a műszaki menedzser szakot, logisztikai területen is el tudom magam elképzelni. Bár nem tanultam, de nagyon érdekel a sportrendezvények szervezése. Sőt, a katonaság felé is kacsingatok.
Egyébként úgy érzem, akár lehet még egy olimpia is bennem, ha az egészségi állapotom és a lendületem engedi. Még szívesen folytatnám!
Az, hogy székesfehérváriként képviseled ezt a sportágat, mit jelent számodra?
Szerencsére nem csak a tévében, hanem minden évben akár egy nemzetközi versenyen élőben is láthatnak minket a fehérvári nézők, szurkolók, ami nagyon nagy élmény! Mindig feldobott az, hogy itt hazai közönség előtt, család, barátok, rokonok szeme láttára tudtam versenyezni, ez felejthetetlen számomra! Kevés egyéni sportoló vehet részt az olimpián Fejér megyeiként. Ez rendkívüli pluszt ad számomra, különösen, hogy ilyen szép és nagy múltú sportágban versenyezhetek.
