Kelemen István színpadi ecsetvonásaiKelemen István színpadi ecsetvonásai
Budapesten születtél, édesapád tanár volt, édesanyád könyvelő, és nekem úgy tűnik, hogy amikor pályát választottál, messze volt a mai éned, hiszen a Fáy András Közlekedési Szakközépiskolába jártál.
Még ennél is messzebb voltam: nagyon szerettem volna orvos lenni, a műszaki dolgok is érdekeltek, és tulajdonképpen mindkettőtől megóvott a matematika. Szoktam mondani, hogy kétszer műtöttek matematikából, és mind a kétszer ott maradtam a műtőasztalon. Örülök, hogy édesanyámat említetted, mert keresztanyámnak, édesanyámnak és nekem bérletünk volt a Madách Színházba és az Operába, és a színház iránti érdeklődésemet ez alapozta meg.
Az általános iskolás színjátszócsoport is közrejátszott ebben?
Hűvösvölgyi Katalin, Hűvösvölgyi Ildikó testvére vezette a színjátszókört a Csaba utcai Általános Iskolában, onnan indultam el.
Egy beszélgetésben elmondtad, hogy az autószerelő szakma nagyon érdekelt, amit a középiskolában magasabb szinten is meg lehetett tanulni. Tehát így megvolt a kettősség.
Sőt a hármasság, merthogy én egy harmadik generációs autószerelő vagyok, a nagyapámé volt az első Fiat-szerviz Magyarországon, amíg el nem vették, majd édesapám is ezzel foglalkozott, és emellett tanított.
Végül jelentkeztél a Színművészeti Főiskolára, és bár elsőre nem vettek fel, a Nemzeti Stúdiójában csak-csak kiderül, hogy egy fiatal tehetséges-e.
Sokat köszönhetek a Stúdiónak, Bodnár Sándornak, aki nagyon komoly órákat tartott és sokat foglalkozott velünk. Az egy olyan év volt a főiskolai felkészülésre, ami nagyon hasznos volt. A főiskola után nagyon sok munka adódott. Volt jó minőségű szinkron, rádiózhattunk, én például viszonylag sok rádiójátékot csináltam, ahol sokféleképpen kellett, lehetett megnyilvánulni, annál is inkább, hiszen a rádiós műfaj egydimenziós. És azért is volt fontos, mert nagyszerű beszédalapokat kapott az ember. Szoktam mondani – mert tanítok beszédtechnikát – hogy kétfajta színész van, az egyik nem örökölt csodálatos rezonátorokat és nagyon jó hangszert, de amikor megszólal, kiderül, hogy szinte nem is kell gyakorolnia, a másik pedig kevésbé tehetséges ilyen értelemben és sokat kell gyakorolnia.
Negyedéves voltál, és egy baleseted után Benedek Miklóstól kaptad meg azt a szerepet – Az utazás a koponyám körül című darabban – amire mindenki vágyik.
Nem tudtuk, én magam sem tudtam, hogy milyen állapotban leszek. Hiszen mégiscsak nyolcvan gépelt oldal volt ez a szerep. Miklós azt mondta, hogy kezdjük el és majd meglátjuk, hogy bírunk egymással. Három és fél hónapos munka után mutattuk be a főiskolán. Történhet bármi az életemben, a legnagyobb ecsetvonás ez a darab!
Nagyon sok mindent meghatároz, hogy a próbaidejét ki melyik színházban tölti. Te egy legendás időszakban a Madách Színházban kezdtél, majd utána lehúztál ott tizenöt évet. Biztos vagyok benne, hogy az akkori Madách Színházban nem lehetett a komfortzóna uralma alá kerülni.
Nem bizony. Nagyon nehéz lenne felsorolni, kik játszottak akkor a Madáchban, de a szakma krémje volt ott. A főiskolai beszédtanárom például Avar István volt, akivel a Stuart Máriában játszottam együtt. Az a Madách Színház egy csoda volt, nagyon sok rendkívül művelt és érzékeny emberrel, akik tudtak nagyon modern módon játszani, amikor lehetőségük nyílt rá, és Kerényi Imre igazgatósága alatt ez az időszak el is jött.
Azt a színházat nem lehetett szenvedély nélkül megközelíteni?
Hát nem! Azért azt tudni kell, hogy a kritikákban kaptunk hideget-meleget. A kilencvenes években már megjelent a musical is egy-egy formában. A Hegedűs a háztetőn című darabban volt szerencsém nekem is szerepelni, és több mint kétszáz előadást játszani, de azért prózai színházként azt mondták, hogy ez egy polgári színház. Tehát egy polgári színházban tölthettem el tizenöt évet.
Történt, hogy az út, ami Gárdonyból mindig Budapestre vezetett, megfordult, és idehozott Fehérvárra.
2010-ben érkeztem ide. Vasvári Csaba és Szűcs Gábor szerződtettek le, akiknek ezt ma is nagyon köszönöm.
Ez lett a második otthonod, hiszen az első mindig is Gárdony volt. A házad, a nagyapád háza, amely nyaraló volt valamikor.
A nagyapámat Preisz Kálmánnak hívták és filmgyári hangmérnök volt. Az első házikó 1965-ben egy operettfilm busza volt. Színes, egy méterszer egy méteres betétek voltak benne, és forgatás után került a gárdonyi telekre. Tíz évig szolgált, majd egy kis faház épült, végül 2000-ben az a kőház, amiben most lakunk.
Mi volt az első pillanat Fehérváron, amit sikerként könyveltél el?
Az első ilyen darab a Mágnás Miska volt, amit nagyon-nagyon szerettünk. Pixit és Mixit játszottuk benne Tűzkő Sanyival.
Mi minden változott a megérkezésed óta? Hogy épült a színészi pályád?
Lépésről lépésre. Horváth Csabával például Az ember tragédiájában dolgoztam először. Ő egy alapvetően mozgásra épülő színházat képzelt el, és nagyon komoly felkészültség kellett ahhoz, hogy annak meg tudjak felelni.
Van két csodálatos gyermeked, Csanád és Berta Anna, és ott van a feleséged, aki egy református óvodát vezet. Csodálatos kezdeményezéseket indítottatok el: például a Zsongó Bárka Egyesületre gondolok.
Ez egy református közösség Oláh László és Karl Melinda vezetésével, rengeteg programmal. Megépült a Református Közösségi Ház, és nemsokára lesz új, önálló Református Óvoda is.
Ezek a programok segítenek abban, hogy a színházon túl is teljes életet élj?
Nagyon fontos, hogy egy nagyszerű közösséghez csatlakoztunk. Boldogok vagyunk, hogy Gárdonyban megtaláltuk azt a húsz családot, akikkel egyet gondolunk.
Azok közé tartozol, akik nemcsak színészként vannak jelen Székesfehérvár kulturális életében.
Elértem azt a kort, amikor fontos lett számomra, hogy átadjam, amit megtanultam.
Augusztus huszadikán, Szent István ünnepén átvehetted a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.
Megtisztel és megerősít az elismerés. Az járt a fejemben, hogy egyszer a Markos-Nádas duó is átvehetett egy rangos díjat, aztán amikor Markos György hazament és örömmel újságolta édesapjának, Alfonzónak, ő csak annyit kérdezett: és a hatos villamos jár még? Tehát még egyszer köszönöm, mert valóban megerősít, de a fontos: a hétfő.
