5 évnél régebbi cikk

Fehérváron forgatná új klipjét Zsigmond Lala
·ZenePortré·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Horváth Reni
Fehérváron forgatná új klipjét Zsigmond Lala
·ZenePortré·Utolsó frissítés: undefined

Nagy dobásokkal készül nyárra a fehérvári énekes: otthonában, Székesfehérváron szeretné leforgatni a legújabb klipjét. Zsigmond Lalával, akit hat éve a Fehérvár Hangja versenyzőjeként ismertünk meg, júliusban a Velencei-tónál egy zenetáborban is találkozhatnak az éneklés és a zongora szerelmesei.

Ha jól tudom, a szólóéneklés mellett tanítasz is másokat.

Három éve kezdtem el tanítani. Amikor még a Kodolányi János Főiskolára jártam jazzének szakra, akkor kezdtem hozzá végzősként. Külön jó, hogy a kis otthoni stúdiómban tehetem ezt, barátságosabb a környezet, és én is kényelmesebben be tudom így osztani az időmet. Csak a zene van a középpontban. Nyilván egészen más a magánének tanulás, mint egy matek vagy egy történelem különóra.

Nyilván van egyfajta technikai tudás, amit tudtok gyakorolni. De átadható a hozzáállás, a gondolkodásmód, ami ehhez a pályához szükséges?

Egyértelműen. Sokan jelentkeznek úgy hozzám, hogy nem is tudják, pontosan mit akarnak, csak van kedvük énekelni tanulni, zenével foglalkozni. Néha magam is megdöbbenek, milyen rejtett tehetségek kerülnek ki azok közül, akik eddig csak a zuhany alatt énekeltek. Jó érzés önbizalmat önteni beléjük, és segíteni felfedezni a képességeiket. Mindenkinek, aki eljön hozzám, elmondom, hogy szerintem milyen utat lenne érdemes választania, legyen az hobbi vagy hivatásszerű éneklés. Az is járhat hozzám nyugodtan, aki csak a feltöltődés kedvéért dalol.

Mindig fontos volt neked, hogy másokkal is foglalkozz?

Pár éve még nem gondoltam volna, hogy egyszer tanítani fogok, a szereplési vágy jobban mozgatott. Aztán felkeresett egy fiatalember, hogy foglalkoznék-e vele. Elkezdtem neki segíteni az énektanulás technikai részében, valamint kihozni az ő igazi személyiségét, és közben jöttem rá, hogy ez milyen értékeket ad számomra is. Akkor kezdtem el tudatosan keresni a lehetőséget a tanításra. A szlogenem nem véletlenül az, hogy Tanulj velem énekelni (és nem tőlem), hiszen én magam is formálódom mindeközben: tanárként és énekesként is. Egyébként én is járok rendszeresen hangképzés órákra is.

A közös éneklésről szól majd az a bizonyos tábor is nyáron?

Hétről hétre engem is nagyon feltölt az, hogy látom a tanítványaim fejlődését. Szeretem az érzést, hogy át tudtam adni valami olyan dolgot, amit én tudok, használok, szeretek. Erről szól majd a tábor is, melyet Kertiné Keszeg Barbara zongoratanár kolléganőmmel közösen tartunk július 1-től 5-ig Gárdonyban a Velencei-tónál. Tízéves kortól fölfelé várunk bárkit, akit érdekel a zenélés, éneklés. Nyilván a zongoraórák egyéniek lesznek, énekelni fogunk csoportosan is, egymás tapasztalataiból is tanulhatnak. Reméljük, jó idő lesz és strandolhatunk, kirándulhatunk is majd. Tervezünk mindenféle szórakoztató programokat, filmvetítést, sütögetést is. Izgalmas újdonság lesz nekem is egy ekkora társasággal egyszerre foglalkozni.

Korábban voltak musicalszerepeid is. A színház mostanában belefér az életedbe?

A szólókarrier és a tanítás mellett nem tudom megoldani, hogy hat hétig csak egy próbafolyamatra koncentráljak, és az előadások rendjét is nehéz lenne összeegyeztetni a fellépésekkel. Így jelenleg nem szerepel a terveim között újabb színházi szerep.

A rendszeres énekesi fellépésekkel járó utazásokat, éjszakázást jól bírod?

Fellépésre tartva kifejezetten szeretek vezetni, a színpadon pedig tele vagyok energiával. Ha egy koncert miatt ébren kell lennem hajnali kettőig, háromig, persze elfáradok, de megéri. Nagyon szerencsés vagyok, hogy abból élek meg, az a hivatásom, amit a legjobban szeretek csinálni. A hétköznapokban teljesen más a napirendem, hiszen tanítok, közben készítjük a következő dalomat.

Mit lehet tudni az új dalról?

Ahogy a korábbi három szóló dalomat, ezt is Szabó Zé producerrel készítettem el. Nagy büszkeség, hogy vele dolgozhatok. Egy vidám, nyári dal lesz, kicsit bulizós is. A zenei részén most végezzük az utolsó simításokat. A klipjét is tervezzük az elkövetkező hetekben leforgatni, mégpedig, ha minden jól megy, Fehérváron. Szeretnénk megmutatni a város fiatalos, bulizós oldalát, így a Free Spirit Dance táncosai is közreműködnek majd a videóban.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek