Tudtad, hogy Fehérváron nőtt fel Marvel Kapitány magyar hangja? - bemutatjuk Mórocz Adrienn színésznőt
Tudtad, hogy Fehérváron nőtt fel Marvel Kapitány magyar hangja? - bemutatjuk Mórocz Adrienn színésznőt
Tudtad, hogy Fehérváron nőtt fel Marvel Kapitány magyar hangja? - bemutatjuk Mórocz Adrienn színésznőtMilyen volt a gyerekkorod Székesfehérváron?
Szép emlékeim vannak. A Széna téren laktunk egy nyolcadik emeleti panelban, jó kis gyerekcsapat bandázott ott akkoriban. Sajnálom is, hogy a mi kislányainknak már nincsenek hasonló élményei. Még anyák napi köszöntő műsorokat is bemutattunk ott akkori legjobb barátnőmmel, Élő Eszterrel.
Közönség elé is léptél már gyerekként?
Fehérváron akkor a színházban volt még a balett oktatás, és oda vitt a nagymamám három-négy éves koromtól Judit nénihez. Nagy élmény volt, amikor év végén a színpadra léphettem és megmutathattam, miket tanultam egy éven keresztül. Aztán jöttek a gyerek előadások, az Oliver! volt az első, amiben benne voltam. Mai napig, ha egy előadásban füstgépet használnak, nosztalgikus hangulat lesz úrrá rajtam, és kis koszos dologházinak érzem magam egy pár pillanatra. Az Oliver! alatt ismertem meg Fehér Adriennt, aki azóta is nagyon meghatározó személy számomra, bármikor fordulhatok hozzá.
Ahogy ő énekel, egyszerűen kinyitja a szívemet! Amikor hallom, mintha anyukám odatérdelne az ágyam mellé és simogatná az arcomat. Sokat jelentett számomra, ahogyan engem kisgyerekként felkarolt, el is vitt magához, sokat foglalkozott velem. Az esküvőnkön is énekelt, mikor a szüleinktől búcsúztunk.
Az első csalódás akkor ért, amikor nem kerültem be A dzsungel könyvébe, mert nem beszéltem elég hangosan. Igazából mindig visszahúzódó lány voltam. Furcsa kettősség van bennem. Bár nagyon szeretek szerepelni, otthon érzem magam a színpadon, viszont azért, hogy odáig eljussak, tenni nem túl sok mindent tudok.
Milyen előadásokban láthattunk még akkoriban?
A Valahol Európában volt még meghatározó. Fehérváron balerinaként táncolhattam, és rettentő büszke voltam, hogy még egy sima sportcipőben is tudtam spiccelni. A Pécsi Valahol című darabban is gyerekszereplő voltam, majd pár évvel később a Veszprémi Pannon Várszínházban eljátszhattam Suhanc szerepét. Szívesen emlékszem vissza azóta is a fehérvári csapatra, tudunk egymásról, többekkel tartjuk a kapcsolatot. Schruff Milánnal, Decsi Edittel, Madák Zsuzsannával megörülünk egymásnak ha összehoz minket az élet.
Fehérvárra szoktál járni mostanában?
Anyukámékhoz szoktam, főleg a gyerekeket viszem sokat, amikor dolgozom. Huzamosabb időt régen nem töltöttem már a városban, mert már középiskolába is Pécsre jártam, táncművész szakra. Egyetem utolsó évében léptem újra a fehérvári színház színpadára, amikor Bozsik Yvette hívott a Rozsdalovagba szerepelni. Nagyon furcsa volt az új színházépületbe belépni. Rádöbbenni, hogy amire gyerekkoromból emlékszem, már csak a lelkemben él tovább.
A tánc mennyire van jelen most az életedben?
Hiányzik az életemből a tánc, ezért örülök, ha egy-egy előadásban tudom kamatoztatni a tudásom. Mint az Egy csók és más semmiben, amit Juronics Tamás rendezett tavaly a Thália Színházban. Ott a partnerem, Hevesi Laci is nyitott volt arra, hogy minél színesebb elemekkel tűzdeljük a táncos részeket.
Hogy vezetett az utad a bábszínészet felé?
Negyedszerre jelentkeztem akkor már a színművészetire. Abban az évben zenés osztály indult és báb. Először zenés színész szakra adtam be a jelentkezésem. De valami rossz érzésem támadt, és az utolsó pillanatban átjelentkeztem bábra. Amit szerintem jól is tettem, mert egyrészt sokkal tágabb lett így a rálátásom az egész színházi kultúrára, másrészt meg szerintem nem lettem volna szimpatikus a zenés osztály indítójának, és még egy kudarcélmény várt volna rám.
Ennek ellenére nem maradtak ki az életemből a zenés feladatok. A legnagyobb zenés főszerepem a Kabaré volt a Budapest Bábszínházban, a másik pedig a Chicago a Centrál Színházban, amiket mind nagyon szerettem, és nagyon nagy feladatok voltak.
Imádok bábozni, jó, hogy ez az út kinyílt akkor számomra. A bábozás során össze lehet hozni a képzőművészetet, a táncot, az éneket - nekem az ilyen összművészeti előadások okoznak igazi katarzist.
Mennyit változott az évek során a bábműfaj?
Folyamatosan reformálódik. Az első igazán nagy változás, hogy a paraván mögül kikerültek a színészek. Azóta szerintem nagyon sok forradalmi előadás készült. Például a Semmi című előadást a mai napig bárkinek szívesen ajánlom. Nagyon mély kérdéseket feszeget, ha felnőttként beül rá az ember, a bábszínházról alkotott képe is megváltozik.
A te gyerekeid szeretik a bábelőadásokat?
A Budapest Bábszínház Boribon című előadásában vagyok még mindig benne, azt már sokszor látták. A legtöbb kisgyereknek a Boribon az első színházi élménye, teljesen elvarázsolja őket. Annyira, hogy sírnak, mert szünet van, vagy véget ér a mese. Nagyon jó csillagállás alatt született az előadás is, mint korábban a Pettson és Findus, amiben szintén játszottam. Igazi sorsszerű találkozásnak éltem meg, hogy sokat dolgozhattam együtt Bercsényi Péterrel, sajnálom, hogy mostanában kevesebb lehetőségünk adódik együtt.
Otthon mennyire van alkalmatok elmerülni a mesék világában?
Minden este nagyon hosszan mesélünk. A lányok reggelig hallgatnák, ezért megbeszéltünk, hogy két mesét választhatnak minden este. Bábozni csak ritkán szoktam, de amikor például valamit nagyon ki akarok szedni belőlük, akkor biztosan előkerül egy figura, akivel beszélgetnek és jobban megnyílnak. Vannak kis fabábu-figuráink, akikre a család van lefestve, velük is el szoktunk játszani szituációkat.
Milyen munkáid vannak mostanában?
Nyáron pont Bercsényi Péter rendezte a Boribon nyaral című előadást a Kultkikötőben, azt próbáltuk. Nehéz most a jövőjét kitapogatni a darabnak, hiszen jelen pillanatban gyerekcsoportokat nem lehet hozni előadásokra, így eléggé megnehezíti, hogy hol léphetünk fel vele.
Lassan tíz éve működik a Boribon muzsikál nevű zenekarunk is. Tallér Zsófia a zeneszerző, Marék Veronika írta a szöveget. Fonogram-díjas lemez lett belőle tíz évvel ezelőtt, és azóta lépünk fel vele rendszeresen. Egyre jobbak a koncertek, mert így, hogy most már a gyerekeim által egy csomó mindent megtapasztalok, sokkal közvetlenebb vagyok a gyerekekkel, jobban érzékelem, mikor fáradnak, mikor kell feldobni őket valamivel. Főleg az óvodások, annyira együtt tudnak élni a koncerttel! Az oktatási hivatalon keresztül egy projekt keretében hátrányos helyzetű gyerekekhez is el tudtunk jutni, nagyon sok helyre. Feledhetetlen volt, hogy milyen szeretettel vártak, nem akartak elengedni!
Kidolgoztunk egy egyszerűsítettebb verziót is az előadásnak, gitárral, hogy olyan helyekre is eljussunk vele, ahol esetleg nagy zenekart nem tudnak kifizetni. Ovikban, szülinapokon is vállalunk koncertezést. Afféle szerelemprojekt számomra, hogy ezt minél több helyre eljuttassuk. Tényleg nagyon igényes a zene, és mivel bábos koncert, nagyon befogadóak a gyerekek.
Hol láthatunk még színpadon?
A Thália Színházban vagyok tag, így főleg ott láthat a közönség. Az egyik nagyszabású előadás, aminek most volt a bemutatója, a Gyilkosság az Orient Expresszen, most ez van sokat műsoron. A következő bemutatóm az Illatszertár, és áprilisban kezdek próbálni a Killer Joe-ban. Schell Judittól is veszek most át feladatokat, nagy izgalom volt beugrani a Boeing, Boeingbe, ami kifejezetten sikeres vígjátéka a színháznak.
Szinkronban is dolgozol mostanában?
Lily James legújabb filmjében, a Rebeccában dolgozhattam nemrég. Ennek azért örültem nagyon, mert pont amikor a Hamupipőkében szinkronizáltam őt öt éve, utána mentem el szülni, és így volt olyan filmje, amiben nem dolgozhattam. Féltem, hogy akkor most már soha többet nem kapom meg. De aztán jött 2018-ban a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba, aztán a Yesterday, amikben ismét én szólaltathattam meg. Sikerélmény volt, mert már annyira ismerem a gesztusait, az arcjátékát, hogy a legújabb filmjében feleannyi idő alatt sikerült felvennünk a jeleneteket, mint amit rászánt a stúdió.
Nézői szemmel is azt mondhatom, hogy nagyon összepasszoltok.
Vicces volt, amikor a Hamupipőkében meghallottam, hogyan röhög, konkrétan röfög. Nekem is annyira idióta a nevetésem, hogy ez már összeköt minket. De a Hamupipőke szinkronizálása nem csak ezért emlékezetes. Már a tekercsek nagy részét rögzítettük, amikor egy napon bementem, és azt mondták, hogy mintha eltűnt volna a karakterből a naivitásom. Nem értették, mi történt. Előző nap tudtam meg, hogy terhes vagyok, és ez olyan nagy hatással volt rám, hogy nehezebb volt visszavarázsolni az ártatlan csengést a hangomba.
Nagy dolog egyébként számodra, ha egy hollywoodi produkciónak lehetsz részese?
Szeretem a mozifilmeket, tényleg olyan érzés, mintha valamennyire részese lennék ilyenkor. A Bosszúállók: Végtelen háború volt az első, amikor a férjem, Kovács Lehel lelkendezve jött haza, hogy "Úgy hallottam, hogy leszel az új Marvel-filmben!" Én megkérdeztem: és az jó? Utána megtudtam, hogy ez tényleg nagyon menő dolog!
Más visszahallani a hangodat a nagy, dübörgő hangfalakból?
Igazából egyik filmet sem láttam moziban. Nagy szervezést igényel, hogy két pici gyerek mellől kimozduljunk esténként, és inkább kihasználom a velük töltött pillanatokat, amíg csak lehet, és igyekszem keveset távol lenni tőlük. Majd megnézem nagymamaként!
A legtöbb visszajelzést a szinkronmunkáim közül egy török sorozatra, a Végtelen szerelemre kaptam. Sokan írtak, hogy mennyire szeretik, az alsó szomszédaink az egyik szereplőről nevezték el a kisfiúkat, és boldogok voltak, hogy egy házban élünk.
Ezeknél a nagy moziknál jól tudom, hogy nem is nagyon láthatjátok a jeleneteket egyben?
Van, hogy csak a feje, vagy akár csak a szája látszik a szereplőnek, ha nagyon titkos a rész. Emlékszem, volt valami ruha, amit egyáltalán nem lehetett látni. A képre keresztben is rá volt nyomva, hogy jogvédett.
Nehéz lehet így beleélni magad a szituációkba.
Valahogy a hang nekem sokkal többet számít, mindig azt követem. Márpedig a hangjukat mindig lehet hallani.
