3 évnél régebbi cikk

Székesfehérvártól Monte-Carlóig: beszélgetés Ritter Emőke artistaművésszel
Fehérvár Médiacentrum fotója
Horváth Reni
Székesfehérvártól Monte-Carlóig: beszélgetés Ritter Emőke artistaművésszel

Írországtól Svédországon át Monte-Carlóig varieté színházak és cirkuszok közönségét kápráztatta el éveken át lélegzetelállító hajlékonysági és légtornász mutatványaival a székesfehérvári Ritter Emőke. Artista tudását most már a fehérvári felnőttnek és gyereknek adja át az egyik helyi mozgásstúdióban.

Hogyan szeretett bele ebbe a különleges világba?

Amikor tizenegy évesen a fejembe vettem, hogy jelentkezem a Baross Imre Artistaképző Intézetbe, a szüleim még azt sem tudták, hogy egyáltalán létezik ilyen intézmény. Nagy családban nőttem fel Székesfehérváron, négy testvér közül a legidősebb gyerekként. A cirkusz világát édesapám ismertette meg velem, ő nagyon szerette, és ha a városban járt egy társulat, mindig elvitt az előadásaikra. Mivel már kislány koromban nagyon ügyes voltam, édesanyám elvitt tornázni. Azon a nyáron pedig, amikor az artista iskolát a fejembe vettem, az összes létező cirkuszi előadásra elkísért a nővérével, és ahol lehetett, elintézte, hogy bemehessünk egy-egy lakókocsiba. Újra és újra megkérdezte, hogy biztosan ilyen körülmények között szeretnék-e élni, de én határozott voltam. Látva az elszántságomat, a szüleim minden erejükkel támogattak. Nagyon sokat köszönhetek nekik!
Egy magyar származású, Angliában élő cirkuszügynök közvetített ki egy ír cirkuszi családhoz a kilencvenes évek elején. Ott már kellett másik műsorszám is, akkor kezdtem el a levegő számot is betanulni, háromnegyed évet áldoztam rá a cirkusz próbatermében. A szüleim annyira féltettek, hogy nyolc méter magasan leszek a levegőben, hogy rábeszélték az öcsémet, aki éppen akkor végzett az egyetemen: tartson velem, dolgozzon a cirkusznál, és legyen ott minden technikai szerelésnél, hogy biztonságban legyek.

Jól érezték ott magukat?

Összehasonlíthatatlanul más, számomra sokkal felemelőbb érzés volt a manézsban, a sok csivitelő gyerek között lépni a közönség elé. Még ha fizikailag jóval fárasztóbb is volt, mint a varieté, és sokkal több lemondással járt, nagyon élveztem! Nem csak a közönségben, a cirkuszi családban is rengeteg volt a kisgyerek: folyton rajtunk csüngtek, tulajdonképpen tőluk tanultunk meg angolul.

Kellett popcornt árulniuk meg jegyet szedniük, ahogy mostanában látjuk a cirkuszoknál?

Nekem nem kellett, az öcsémet azért befogták a jegyirodában, illetve a sátor építésénél, bontásánál.

 

Most pedig egy székesfehérvári mozgásstúdió vezetőedzője. Itt milyen mozgásformákkal foglalkozik?

Trapézon, karikán, és egy újfajta függőágyon is tanítok légtornász gyakorlatokat, valamit talajakrobatikát és hajlékonyságot szintén oktatok. Gyerekekkel és felnőttek is foglalkozom. Itt nem feltétlenül versenyszerű sportra kell gondolni, bárki, aki kedvet érez hozzá, hobbi szinten belevághat.

Milyen testi adottságok szükségesek hozzá?

Azt gondolom, hogy mindenki lazítható, igen nagy mértékben! Persze kisebb korban könnyebb. Viszont ezeket a feladatokat csak iskolás kortól lehet végezni, hiszen komoly figyelem szükséges hozzá. De aki szeretne betekintést nyerni az összes óratípusunkban, az a Széchenyi úti termünkben megteheti a november 3-i nyílt napunkon.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek