Élni és élni hagyni - A fehérvári belvárosi éjszakák az ott lakók szemével
Élni és élni hagyni - A fehérvári belvárosi éjszakák az ott lakók szemével
Élni és élni hagyni - A fehérvári belvárosi éjszakák az ott lakók szemévelÖsszeállításunk első részét olvashatjátok, melyben a problémát igyekszünk feltárni. Mivel minden lemeznek két oldala van, jövő heti lapszámunkban meghallgatjuk a másik oldalt is, és megvizsgáljuk, lehet-e megoldást találni vagy legalább enyhíteni a problémát úgy, hogy se a belvárosban lakó kevesek, se a belvároson kívül lakó sokak érdeke ne sérüljön súlyosan.
A belvárost a Zichy ligettől a Petőfi utcáig éttermek és más vendéglátóhelyek övezik, mint egy teljesen átlagos városközpontot bárhol a művelt világban. Néhány évvel ezelőtt – talán olvasóink is emlékeznek rá – este tíz környékén még hétvégén is alig lehetett embert találni a teraszokon. Azóta megújult a Fő utca. Egymást érik a koncertek, szabadtéri programok, fesztiválok, kirakodóvásárok, és egyre többen – köztük családok és baráti társaságok – ülnek be egy fagyira, sörre, pizzára. Nemcsak nappal, hanem este is. A baj nem ez. A baj az artikulátlan zajongás, randalírozás, ami rendszerint éjszaka kezdődik – és hajnalig tart.
Fél óra és jön a következő
Az itt élők közül sokan azt érzik: a kikapcsolódásra vágyó közönség nem hagyja őket sem hétköznap, sem hétvégén pihenni.
„Teljesen mindegy, hogy éjfél vagy hajnali három van, szinte folyamatosan megy a kiabálás meg az ordítozás az utcán. Ha szólok és elmennek, nem telik bele fél óra, és jön a következő banda. ” – mondja egy ötvenes éveiben járó asszony, aki szinte egész életét a belvárosban töltötte. A hölgy nem volt egyedül a véleményével, mert teljesen mindegy volt, hogy kisgyerekes anyukát, nyugdíjast vagy éppen családapát kérdeztünk meg, mindenkinek szinte ugyanaz volt a meglátása.
Váratlan látogatás
„Több évig laktam a Fő utcán, a Varkocs-szobornál, az első emeleten. Egyik este éppen nálam voltak a barátaim. Iszogattunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat, mikor egyszer csak megláttam valakit az ablakban. Egy srác felmászott hozzánk. Megkérdeztem tőle, mit szeretne. Váltottunk néhány szót, adtam neki egy dobozos sört, majd úgy, ahogy jött, eltűnt.” – mesélte egy negyvenes férfi, aki más okból, de azóta már elköltözött a belvárosból.
Alkalmi illemhelyek
„Általában nem a szórakozóhelyekkel van a baj, mert a tulajdonosok igyekeznek kordában tartani a vendégeiket. A probléma az esetek többségében akkor kezdődik, amikor ezek a társaságok elhagyják a kocsmát, és elindulnak a Fő utcán. Menet közben folytatják az italozást, össze-vissza törik az üvegeket, kiabálnak és üvöltetik a zenét. A múltkor pont láttam, hogy az egyik fiú a kukába vizelt, amit a vele lévő lányok végignéztek. De ne tudja meg, egy-egy péntek, szombat este után milyen foltok maradnak a kapualjban. Nem győzöm takarítani!” – magyarázta egy nyugdíjas úr.
Az éjjel soha nem érhet véget
A beszámolókból kiderült, hogy az előbbiekben vázolt probléma nem általános, a belvárosban kikapcsolódó fehérváriak többségével nincs gond. Főleg a csapatokba verődött fiatalok okozzák a gondokat, akik az estét általában a Pelikán udvarban alapozzák meg, és ha bezárt az összes kocsma vagy vége a koncerteknek, akkor itt vagy eggyel hátrébb, a Kossuth-udvarban vezetnek le. A hangos kacajokon, kiabálásokon túl gyakran lehet üvegcsörömpölést, verekedést hallani, de arra is volt már példa, hogy egy társaság úgy gondolta, jó móka hajnalban bevásárlókocsival gyorsulni vagy betörni a szomszéd utcában álló autók szélvédőjét, esetleg a karosszériába kulccsal szívet karcolni. De vannak, akik alkalmi vagy tartós párkapcsolatuk gyakorlati részét is nyílt színen intézik.
„Hét közben egy fokkal jobb a helyzet, de pénteken, szombaton csak hajnali négy-fél öt körül nyugszik el a tér. Hiába zár be hajnal kettőkor a kocsma, a hazainduló fiatalok vagy a pincérek még folytatják a bulit. Ha valaki ebben kételkedik, szívesen elhívom egy próbaalvásra!” – tette hozzá a Kossuth-udvarban lakó egyik asszony.
A Kossuth-udvarban lévő lépcsősor is megér egy misét. Egy itt lakó hölgy szerint nappal a tizenévesek hangoskodnak, amit még el lehet viselni, de az éjszakai dorbézolást már kevésbé. Mivel a lépcső végén lévő körkiülő eldugottabb, ezért azok, akinek erre néz az ablaka, gyakran túlzottan intim pillanatoknak lehetnek fül- és szemtanúi. Az életre kelt városnak tehát az árnyoldala is megmutatkozik: az éjszakában a terek, padok más funkciót kapnak.
Nappal jó belvárosinak lenni
„Igazi európai belvárosi arculata lett Fehérvárnak, ami nagyon klassz!” – meséli az egyik Várkapu utcai lakos, aki 1997 óta lakik a belvárosban. – „Ha ezt veszem alapul, akkor nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy kisgyermekes szülőként rengeteg lehetőségem van, csak néhány lépést kell tennem. Legalábbis nappal.”
A lakók elmondása szerint a Varkocs-szobornál havonta legalább egy éjszakai verekedés van, a húsz éve itt élő férfi autójának visszapillantó tükrét csak az utóbbi néhány évben háromszor törték le. A tettes kinyomozhatatlan, mert itt nincs kamera sem.
„Egyszer mesélte valaki, hogy egy hétköznap este a frissen felújított belváros egyik kávézójának teraszán ültek, amikor tíz óra tájban odament hozzájuk egy közterület-felügyelő, és megkérte őket, hogy fáradjanak be a teraszról. Akkor ezen ők nagyon csodálkoztak, viszont ilyenről azóta sem hallani, és én sem látom, hogy bárki megpróbálna rendet tartani a belvárosban." – állapítja meg egy családapa, majd hozzáteszi: – „A zajongás ellen – ha nincs harminc fok – védekezhetek azzal, hogy becsukom az ablakot: a dupla üveg és a második emelet miatt kevésbé szűrődik be a zaj.” Idén a család végül úgy döntött, úgy küszöbölik ki a problémát, hogy klimatizálják a lakást, így a friss levegő miatt nem kell majd ablakot nyitni. De ezt sem tudja minden belvárosi megtenni. Egyrészt anyagi ráfordítást igényel, másrészt a műemlék vagy műemlék jellegű épületek miatt nem minden belvárosi házban lehet megoldani a kivitelezést. – „Akinek éppen az ablaka alatt történik mindez, annak szinte mindegy, hogy becsukja-e vagy sem. Arról még nem is beszéltünk, hogy ez a tér úgy működik, mint egy hangláda, a környező lakóházak fala visszaveri, felerősíti az amúgy sem kicsi zajt.”
Átmenő forgalom és cigiszünet
A belváros nem alkalmas az alvásra – állapítja meg az egyik Petőfi utcai lakos. Ő a vendéglátóhelyeken bevezetett dohányzási tilalommal köti össze az éjszakai utcai hangzavar problémáját: „Átment az utcára a szórakozás – ez az új trend. Én úgy tapasztalom, hogy a dohánytörvény küldte ki az utcára az embereket. Télen is kint vannak, nem csak nyáron.” A Petőfi utcához közel eső Pelikán udvar már az új trend része, szinte "turistacélponttá" vált. Az itt szórakozó fiataloktól megtudtuk, hogy vannak, akik Pestről járnak ide padot foglalni, inni, bulizni.
A több, mint húsz éve itt lakó hölgy szerint a hangerő egyre fokozódik. Érdekes egyébként, hogy ha a legutóbbi teraszkoncertet nem számítjuk, akkor a Petőfi Kultúrtér megjelenése nem fokozta tovább az éjszakai zajt. Annak oka ugyanis nem a szórakozóhely ittléte, hanem a folyamatos átmenő forgalom: „Jönnek-mennek a gyerekek a Piac tér felől a belvárosba, az Alba Bárba meg a Távírdába, hétköznap éjjel három óráig, hétvégén éjjel öt óráig. Folyamatos a zaj, és ha néha van egy kis csend, tíz perc múlva biztos, hogy megint kiabálás van.”
A Petőfi utcában lakó hölgy szerint vasárnap kivételével minden éjszaka szörnyű: „Nem gondolom, hogy az lenne a megoldás, hogy akinek ez nem tetszik, költözzön ki a belvárosból, hiszen nekem is jogom van itt élni, és jogom van a saját lakásomban pihenni. Nem is az a probléma, hogy szórakoznak, inkább annak minősége szít ellentéteket a belvárosiak és a szórakozók között.”
Megoldás-e a törvényi szabályozás?
A belvárosiak közül a többséget nem zavarja, hogy az emberek hét közben vagy hétvégén beszélgetnek a teraszokon vagy sétálgatnak a Fő utcán – egészen addig, amíg ez kulturált keretek között zajlik. Szerintük azonban a bulinegyednek nem itt van a helye, hanem olyan területen, ami kijjebb esik, és nem ilyen sűrűn lakott. Abban sincsen véleménykülönbség, hogy a közterületeseknek, a rendőröknek kéne rendet rakni, és több jogot adni a polgárőröknek az intézkedésre.
„A csendrendelet, miszerint este tíz óra után mindenkinek joga van a pihenéshez, nem érvényesül a belvárosban. Azt is törvény szabályozza, hogy közterületen nem lehet alkoholt fogyasztani. Ha betartanánk a törvényeket, nem lenne itt semmi gond!” – mondja a Petőfi utcai asszony.
A probléma megoldása azonban feltehetőleg nem ilyen egyszerű – ha van egyáltalán megoldás. Joggal mondják ugyanis a más városrészekben lakók, hogy a belváros nem egy szűk köré, hanem mindenkié, és kikapcsolódni senki nem a peremvidéken akar. A fiatalok is joggal mondják, hogy a város mindenkié, és ha nem akarjuk, hogy érettségi után eltűnjenek innen, valahogy az ő kikapcsolódásukat is lehetővé kell tenni. Márpedig az életritmus megváltozott, a pizsamát már nem lövik fel este nyolckor, ehhez mindenkinek alkalmazkodnia kell. El kell költözni? Toleránsabbnak kell lenni? Vagy lehet az extremitásokat szabályozni úgy, hogy ne legyen újra kísértetváros Fehérvár? Ezt járjuk körül a jövő héten!
szerzők: Kurucz Tünde, László-Takács Krisztina
