A fehérváriak többsége örül, hogy kevesebb a hajléktalan az utcán
A fehérváriak többsége örül, hogy kevesebb a hajléktalan az utcán
A fehérváriak többsége örül, hogy kevesebb a hajléktalan az utcánElőbbiek - bár a szociális érzékenység kézzel fogható, és mindenki jót akar a fedél nélkül élőknek – általában egyetértenek a jogszabállyal, és örülnek annak, ha kevesebb a hajléktalan az utcán. A legtöbben nem értik a jogszabály ellenzőit: miért lenne jobb a hajléktalanoknak kint, mint bent? Maguk az érintettek szerint valahogy mindig volt, ezután is lesz...
A Rózsaliget és a Vidámparki-tó környéke tele van üres paddal és minimális privát szférát biztosító bokrokkal. A törvény életbe lépése előtt A Szabadművelődés Háza környékén gyakran lehetett látni hajléktalanokat egyedül vagy éppen csoportosan szatyorral, matraccal, pokróccal. Azóta mintha nyomuk veszett volna. Vagy mégsem?
Kevesebben vannak az utcákon
„Nem nagyon látjuk itt már őket, legfeljebb a buszpályaudvarral szemközti parkban. Nekik nincs hol élniük! Úgy tudom, hogy a hajléktalanszállók tele vannak, az albérletet meg nem tudják kifizetni. Meg ha keresnek egy kis pénzt vagy koldulnak, azt is sokan cigire vagy alkoholra költik. Valahol sajnálom őket, mert hát én is ember vagyok. Meg sosem lehet tudni, ki hogyan kerül az utcára.” – magyarázta a fiatal Zódor Alexandra. A lány barátnője, Lévai Anett is hasonló véleményen volt: őt alapvetően nem zavarja az utcán élők látványa, de ha megszólítják vagy pénzt kérnek tőle, az már egészen más tészta.
„Talán valamennyivel kevesebb hajléktalant látni, de régebben itt szoktak italozni a padon.” – mutatta Papp Jánosné, aki az unokájával éppen a hattyúkat és a kacsákat szemlélte.
Ha nincs lakás, irány a szálló!
De nemcsak ők figyelték a vizet! Néhány méterrel arrébb egy kalapos férfi, frissen tisztított zakóban bámulta a laptopja felett a hullámokat. Mellette reklámszatyor. A hátán táska. Cserzett arcát már messziről észre lehetett venni. „Vajon ő is az utcán él?” – merült fel bennünk a kérdés. Biztos nem, ahhoz túl rendezett, és még számítógép is van nála. Kiderült, hogy az első benyomásunk volt a helyes.
„Elváltam. A feleségem és a gyerekek maradtak a házban. Ha kifizettük volna a bankot meg a szocpolt, ha elkezdtünk volna osztozkodni, akkor mindenki mehetett volna a híd alá. Inkább fogtam magam és eljöttem. Két éve járom az országot. Olyan munkákat vállaltam el, ahol szállást is adtak. Most éppen munka nélkül vagyok. Mivel nincs lakásom, és a törvény előírja, bementem a szállóra.” – mondta az ötvenes férfi, aki szerint a szállón a körülmények viszonylag kielégítőek. – „Megfordultam olyan munkásszálláson, ahol sokkal rosszabb feltételek voltak. Ugyanakkor azt érzem, hogy innen nagyon nehéz kijutni. Én azért kéregetek, hogy vehessek egy buszjegyet, és kimehessek állásinterjúra a város szélére, az ipari parkba. Mivel le vagyok százalékolva, bármilyen munkát nem végezhetek. Dolgoztam két hónapig gyárban, de nem bírtam a monotonitást. Meg olyan feladatot is szeretnék, ami inspirál.”
A férfi mindig figyel arra, hogy ápolt legyen. Ma reggel is egy kávéért kapott kölcsönbe borotvát, hogy megszabaduljon a szakállától. Vagy száz helyre elküldte az önéletrajzát, sőt még szociális bérlakásra is beadta a pályázatát, amiben leírta, hogy hajléktalan, és a munkavállalását nagyban nehezíti, hogy csak a szállón tud aludni. Ha valakinek a lakcímkártyáján a krízisközpont címe áll, akkor nagy valószínűséggel be sem hívják.
Gondot okozhat a napi fürdés
A Sörház tér felé vettük az irányt. A krízisközpont előtt néhány férfi álldogált. Cigarettáztak.
„Törvény ide vagy oda, én azt vettem észre, hogy sokkal többen nem lettünk. Aki sokáig az utcán élt, nem vagy csak nehezen tudja az itteni szabályokat betartani. Nem kell nagy dolgokra gondolni! A kötelező napi fürdés is egyeseknek gondot okoz! Inkább elmennek a város szélére, olyan helyekre, ahol nincsenek szem előtt.” – fejtette ki Varényi József, aki az ötvenhatos forradalom alatt született a tököli rabkórházban. Később állami gondozásba, majd nevelőszülőkhöz került. Felnőttként dolgozott rendőrként, de még a vasúton is. Megnősült. Elvált. A neve a tudta nélkül valahogyan rákerült a ház adásvételi szerződésére, és mivel már nem élt sem az anyja, sem pedig az apja, egyenes út vezetett az utcára. Ennek már tíz éve. József ettől függetlenül még nem mondott le arról, hogy újra normális, emberi körülmények között éljen. Hogy hogyan, arról azonban fogalma sincs.
Rontják a városi összképet
A Fórum tér és a lakótelep felé közeledve egyre több szatyros, feltűnően andalgó férfira és nőre lettünk figyelmesek. Általában a fás-bokros részek környékén sétálgattak. Néha leültek egy padra, majd pár perc után ismét tettek egy kört.
A járókelők elmondták a véleményüket róluk: „Az utcán élők látványa, életmódja rontja a város összképét, ezért nagyon örülök a hajléktalantörvénynek, hogy ezeknek az embereknek be kell menniük a szállóra.” – fejtette ki Góg Attila.
Bálint Csongor István is egyetért az új jogszabállyal, igaz, eddig sem csinált különösebb gondot abból, ha egy „csöves” ott feküdt a padon. Elment mellette és kész. Addig nem problémázott, amíg őt sem piszkálták: „A hajléktalanokat állami támogatással vissza lehetne integrálni a társadalomba. Ugyanakkor egy szintet meg kell húzni, nehogy egyesek visszaéljenek a rendszerrel.”
Alkalmi WC a panel oldalában
Egy negyven-ötven év körüli asszony szerint a törvény életbe lépése óta érezhetően kevesebb hajléktalant látni. Bár a környékbeli kocsma közülük sokakat úgy vonz, mint éjjeli lepkét a fény: „Volt arra példa, hogy az egyik panel előtti padon teljesen részegen feküdt az egyikük. Mikor magához tért, négykézláb mászott el a legközelebbi bokorig. Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.” – mesélte a hölgy, aztán hozzátette, hogy az egyik panelben lakik egy néni, aki figyel arra, hogy a hajléktalanok ne a ház oldalába piszkítsanak, mert sajnos ez is gyakori probléma.
Egy parkkal arrébb találkoztunk Marival, aki hangsúlyozta: ő nem hajléktalan. Szerinte az utcán élők többsége a szállókon összeverődő balhés társaságok miatt nem szívesen megy be: „Voltam én már bent. Önök is bemehetnek! A folyamatos veszekedések, kötekedések, lopások senkinek sem hiányoznak. Ki tud ilyen emberekkel együtt élni?” – magyarázta Mari, aki szerint a rendőrök általában elnézőek velük, bár íratlan szabály, hogy nem ajánlott a Fő utcára beköltözni. Helyette sokkal inkább egy félreeső, természetközeli helyet kell választani, hiszen az erdő végül is mindenkié.
Elengedték az elsőt
Október 26-án volt az első hajléktalanokkal foglalkozó tárgyalás a Székesfehérvári Járásbíróságon, amit rögtön fel is függesztettek, mert a bíró szerint az új jogszabály ütközhet az alaptörvénnyel. Így a fedél nélkül élő férfit elengedték.
Szükség van a hajléktalanok munkájára!Vannak olyan cégek a városban, akik foglalkoztatnak hajléktalanokat. Az egyik ilyen a Városgondnokság. A fedél nélküliek alkalmazásáról Bozai Istvánnal, a cég ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Hány hajléktalan dolgozik jelenleg a cégnél?
A Városgondnokságnál dolgoznak hajléktalan kollégák. Nagyjából nyolc-tízen, de pontosan nem tudom, mert nem vezetünk erről statisztikákat. Nem teszünk különbséget az alkalmazottak között. Vannak közülük olyanok, akik több éve itt vannak. Elsősorban a közterület-takarításban és a parkfenntartásban vesznek részt. Először ők is a betanított munkával kezdenek, majd amint megszerzik a gépkezelői képesítést, már tudnak előrelépni.
Milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy fedél nélkül élőnek, ha újra munkába áll?
A kollégákkal azt tapasztaltuk, hogy nagyon nehéz nap mint nap kora reggeli időpontban, munkaképes állapotban megjelenniük. Ráadásul aki több évig az utcán él, testileg sem bírja az elején a fizikai munkát, ezért nekik könnyebb feladatokat kell adni. Például ők tartják a ponyvát a kaszálók mellett vagy a fűnyesedéket gyűjtik össze, esetleg közterületen söpörnek.Tervezik-e, hogy még több hajléktalant foglalkoztassanak?
Igen, mert szükség van a munkájukra! Nemrég tárgyaltunk a krízisközpont igazgatójával, hogy jövőre szeretnénk egy hajléktalanok foglalkoztatását támogató programot megpályázni és elindítani. Ennek keretében szeretnénk a fedél nélkülieket többféleképpen is segíteni: például az alsóruházatot is biztosítanánk vagy hetente fizetnénk. A megvalósításhoz szükség lenne egy hajléktalanmentorra, aki megérti a fedél nélküliek problémáit, segít nekik például bankszámlát nyitni. A részleteket most dolgozzák ki a kollégák. Nagyon bízom benne, hogy jövő tavasszal el is tud indulni a program!
