5 évnél régebbi cikk

Anno 1998: debütál a Win98
·TechKocka·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaAnno 1998: debütál a Win98
·TechKocka·Utolsó frissítés: undefined

Jeles nap a mai. Azon ritka alkalmak egyike, amikor a Kocka Blog is tud rettentően aktuális és naprakész lenni. Igaz 1998. június 25. egy csütörtöki nap volt (a Kocka Blog meg ugyebár hétfői történet), ennek ellenére a számítástechnika egyik neves dátumáról beszélhetünk.

Éppen ma 20 éve, hogy az üzletek polcain megjelent, és ezzel a hétköznapi emberek, oh bocsánat, felhasználók számára is hozzáférhetővé, vagyis inkább telepíthetővé vált a modern kori informatika prominens operációs rendszere, a Windows 98.

Több szempontból is korszakalkotó operációs rendszerről beszélhetünk. Nyilván nem a legelső volt a Microsoft életében: ez idő tájt már túl voltunk a Windows 3.11-en és a Windows 95 is már a múlté. De mégis, valahogy a Windows 98 volt az, melyet sokan megjegyeztek és emlékeikben is még őriznek. Ez nem véletlen. A Microsoft, az akkor még sokkal aktívabban közreműködő Bill Gates vezetésével és főleg szereplésével bemutatta a világnak a rettentően előremutató és modern operációs rendszert: ez volt a Win98.

Igaz, a megismerésének és bemutatásának volt egy rettentően nagy blamája is. Mégpedig az, hogy nem csak az új operációs rendszerrel ismerkedhettünk meg, hanem a kék halál fogalmával is. Az eset napjainkban is városi legendaként él, és még mindig sokan találgatnak, hogy ez egy hatalmas bukta volt, vagy csak a modern kori gerillamarketing első és egyik legnagyobb gurítása. Történt ugyanis, hogy a világraszóló bemutató kellős közepén a Windows 98 bemutatta, milyen is az, amikor megmakacsolja magát és nem azt teszi, amit megálmodói szerettek volna. Ez persze az elmúlt 20 év alatt sem sokat változott. A kék halál napjainkban is velünk van, csak egy kicsit kevésbé idegesítő formában, és talán egy kicsit ritkábban, mint az korábban tapasztalható volt.

Az ominózus "kék halálos" Windows-bemutató, mely inkább volt kínos, mint sem újszerű.

De maga a Windows 98 azért nem a kék halál miatt vonult be a történelembe. Egy sor olyan újítás jelent meg érkezésével az operációs rendszerek életében, melyek napjainkban is velünk vannak, csak az évek előrehaladtával, egyszerűbbé, letisztultabbá és főleg modernebbé váltak. A Windows 98 volt az első olyan számítógépes rendszer, mely integrálta már az internet hőskorában is a webböngészőt és az email-klienst.

Ez persze korszakalkotó volt, no és persze hatalmas marketing húzás is, melyet napjainkban is az erőfölénnyel történő visszaélésként kezelnek a konkurensek, és mint tudjuk évekkel később még perbe is fogták emiatt a Microsoftot. Igaz, ez a szoftveróriást túlzottan nem rengette meg. Bár azt is tudjuk, hogy napjainkban már a Windows 10 telepítése során nem kötelezően és kizárólag az Internet Explorer, vagyis manapság inkább már Microsoft Edge böngésző, amit használhatunk elsőre. Az esélyegyenlőség oltárán áldozva már az első telepítéskor is dönthetünk úgy, hogy mi inkább más böngészőt használnánk.

Persze ezeken túl akad még jó pár olyan újítás, mely emlékezetessé tette a Windows 98-at. Ilyen például, amit sokan nem is tudnak, hogy érkezésével jelent meg a Windows napjaink egyik legidegesítőbb funkciója a Windows Update is. Az a szükséges rossz, melyet a Microsoft a Windows 10-ben emelt az utálat tetőfokára, de már a korábbi Windowsokban is működött. A Windows Update online frissítésének, hibajavításának funkciója persze igen hatékony és biztos módja a szoftverek menet közben felismert hibáinak javítására, sőt, napjainkban az új funkciók és lehetőségek integrálása is már a Windows Update-en keresztül megy végbe, de annak mikéntje és főleg stabilitása azért sok kétséget hagy maga után.

Ha valaki a fiatal generációból esetleg nem ismerné a klasszikus Windows 98-nyitányt. Nekem egészen kellemes emlék, bár napjainkban már nem állná meg a helyét.

De a Windows 98 volt az az operációs rendszer, melyben először találkozhattunk az internet adta lehetőségekkel is. Igaz ebben a korban még nem volt szélessávú internet. Mondjuk úgy, hogy még keskeny volt az a sáv. Legalább is napjaink pár ezer forintos gigabites netjéhez mérten. Ebben a Windowsban jelent meg először a internetes kapcsolat felépítésére szolgáló betárcsázós kapcsolati lehetőség beépített modulként. De a Windows 98 korában ismerkedhettünk meg napjaink legelterjedtebb számítógépes csatlakozási szabványával, az USB porttal is. Igaz, ez még csak az 1.0-s szabvány volt, és még driver kellett a kezdetleges, 8MB (megabájt!) méretű pendrive windows-zal történő megismertetéséhez is, miközben napjainkban már az USB 3.1 szabvány is lassan szűk keresztmetszet a hatalmas adatmennyiség számára.

De nemcsak ezekben volt előremutató a Win98. Érkezésével jelent meg a DVD lemezek támogatása, a napjainkban kihalófélben lévő Adobe Flash és a Shockwave szintén 1998-ban debütált, és a töredezettségmentesítés szóösszetételt is ekkor ismertük meg. Igaz, ezt a funkciót már akkor is sokan csak hókuszpókusznak tartották.

Szóval sokat köszönhetünk a Windows 98-nak. Nem is gondolnánk, hogy a modern kori operációs rendszerek ősanyjától mennyi mindent kaptunk, melyek nélkül ma biztos nem itt tartanánk. Most azt mondom, így 20 év távlatából, hogy köszönjük Win98! Abban viszont abszolút nem vagyok biztos, hogy a most 8 éves, nagyobbik fiam is így fog-e majd vélekedni Bill Gates birodalmáról szintén 20 év múlva. Addig is boldog születésnapot, Windows 98!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek