5 évnél régebbi cikk

Kilencfős bűnbandát számoltak fel a rendőrök Fejér megyében
Kilencfős bűnbandát számoltak fel a rendőrök Fejér megyében

A betörésekre és autófeltörésekre szakosodott férfiakat közel egy éve figyelték a nyomozók, legalább tucatnyi eset írható a számlájukra. A fosztogatók szinte egész Fejérben tevékenykedtek, de a szálak Pest megyébe is elértek.

A rokonokból álló csapat tagjai kifigyelték a sértettek szokásait és amikor a tulajdonosok nem voltak otthon, betörtek a családi házakba és készpénzt, ékszereket loptak el. A kár a nyomozás eddigi adatai szerint a tíz millió forintot is elérheti.

A rendőrök hónapokig figyelték, követték és le is hallgatták a feltételezett tetteseket, egészen addig, amíg elég bizonyítékot nem gyűjtöttek ellenük. A Fejér megyei, Pest megyei és gárdonyi rendőrök kilenc gyanúsítottat állítottak elő, közülük hárman előzetes letartóztatásba kerültek. A bíróság egy gyanúsított esetében házi őrizetet rendelt el, míg két társuk sorsáról csütörtökön dönt a bíróság, a többiek szabadlábon védekezhetnek.

A témáról bővebben a Fehérvár Televízió készített anyagot:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek