Bejött az élet: folyóparti medencés házban önkénteskedünk - EuroKempi útinapló 14.
Bejött az élet: folyóparti medencés házban önkénteskedünk - EuroKempi útinapló 14.
Bejött az élet: folyóparti medencés házban önkénteskedünk - EuroKempi útinapló 14.91. nap - szeptember 17., hétfő: Sagres → Praia da Lagoa
Az előző heti ködös időjárás után nem tudtunk betelni az újra felfedezett napsütéssel, és mielőtt ismét nyakunkba vettük volna az aszfaltot, lementünk a közeli szörfstrandra. A nap már erősen sütött kicsivel kilenc óra után, le is izzadtunk, mire nagy nehezen megtaláltuk a lejáratot a strandra. Senki nem volt a vízben, amit nem is csodáltunk, mivel a hullámok magasan és sűrűn csapkodták a korallok, valamint kagylók apró törmelékéből álló homokot. Kora délután, mikor a szörfösök kezdték átvenni az uralmat a hullámok felett, mi kényelmesen visszaindultunk a kocsinkhoz, és összekészülődtünk a tovább induláshoz.
Lagos óceánpartját meredek sziklák és az erózió által lekoptatott kis különálló szigetek tarkítják. Ponta da Piedade világítótornyánál találtunk megfelelő parkolóhelyet, a nagy hőség ellenére sokan voltak kíváncsiak erre a természeti szépségre.
A környéken rengeteg csodás barlang is található, de azokat csak fizetett hajótúrával lehet megközelíteni, amire nekünk már nem futotta. Ez nem okozott nagy csalódást, mert ezidáig is sok mindent ki kellett hagynunk, de az ingyenes látnivalók bőven kárpótolnak minket.
A sziklák nagyon szépek voltak, de mint már utazásunk során sokszor, most is olyan meleg lett hirtelen, hogy azt csak a kocsiban lehúzott ablakok mellett 80 km/órás sebességgel haladva lehetett elviselni. Az éjszakai megállónak a Cavacos és Faro közötti Praia da Lagoa nevű strandot szemeltük ki, ami tökéletes választásnak bizonyult. A strand Orsi egyértelmű kedvence lett, mivel nagyon szeret kagylókat gyűjteni és itt volt belőle bőven, a kicsiktől elkezdve egészen a tenyérméretűig.
92. nap - szeptember 18., kedd: Praia da Lagoa → Fábrica
Utolsó napunkat Portugáliában tele önbizalommal indítottuk és biztosak voltunk benne, hogy ezt az országot is nagyon erősen fogjuk zárni, mint a legtöbbet idáig. Majdnem úgy is lett, de elkövettünk egy nagy hibát, ugyanis a megérzésünk ellenére vakon követtük a navigációt. A faluba érve a GPS bevitt minket egy földútra és egy meredek dombon leereszkedve az út egy sikátorrá szűkült. Kempi még előremenetben sem szeret dombot mászni, nemhogy tolatva. Próbálkoztunk, de a feladat lehetetlennek bizonyult. Visszagurultunk, és akkor megcsapta az orrunkat az égett kuplung szaga, így nem is erőltettük tovább, nehogy nagyobb baj legyen. Előre fele a kocsi még csak-csak átfért volna, de nem lehetett egyenesen rámenni. Egyszer azért megpróbáltuk, de meg is húztuk hű társunk oldalát.
Elkezdtünk keresni valakit, aki képes lenne felhúzni minket. A part menti étteremben kötöttünk ki, ahol szerencsére beszéltek angolul. Rövidesen összeült a falu és arra jutottak, hogy az egyetlen lehetőség, ha kihívjuk a helyi autómentőt és profikra bízzuk a feladatot. Egyetértettünk a döntéssel és félóra múlva már vontattak is ki minket a zsákutcából. A rossz forduló megrövidített minket újabb 100 euróval, de legalább a guruló szobánkat megkíméltük, amennyire csak tudtuk. Ironikusan leparkoltunk a sikátorral szembeni utcán, és ott már megnyugodva lesétáltunk a láp mögötti homokdűnére, ahol az óceán húzodott.
Az alacsony vízállásnak köszönhetően nem kellett hajót használni, simán át lehetett gyalogolni a dűnére az ott lakó rákok által ásott lyukak között szlalomozva. A hosszú partszakaszon elszórva élvezték az emberek a kellemes meleg szellőt és a hűsítően hideg vizet. A hullámok itt enyhébbek voltak a homokkal természetes módon feltöltött sekély part miatt, mint az eddig látogatott helyeken.
93. nap - szeptember 19., szerda: Fábrica → Sanlúcar de Guadiana (Casa Amarilla)
Gyönyörű szerdára ébredtünk. Kinyitottuk a hátsó ajtót és a felkelő nap szinte az ablakunkban jött fel. Minden rózsaszínes narancssárgában izzott. Örültünk, hogy az amúgy is csodálatos Portugáliát egy ilyen látvánnyal tudtuk zárni. Ez az ország tényleg maradandó élménnyel gazdagított bennünket. A fantasztikus tájak, városok, és a nagyon aranyos emberek szinte megnehezítették a távozást, de egyben biztosak vagyunk: ide még visszatérünk.
Lassan-lassan útra is keltünk, vissza Spanyolországba, ahol megkezdjük az önkénteskedést, hogy kitöltsük a fennmaradó időnket a komp indulásáig. Nem mintha nem tudnánk eltölteni ezt az extra két hetet, de mivel az utazás már duplájára nőtte ki magát a tervezettnél, plusz Kempinek is akadtak extra kiadásai, ezért a legolcsóbb megoldást mellett döntöttünk. Dolgozunk néhány órát a ház körül, cserébe kapunk szállást és ellátást, így legalább kiadásunk nincsen, helyiekkel találkozunk és mindenki jól jár.
A megérkezés előtti utolsó szakasz egy 4 kilométeres földút volt, tele kövekkel, ami ereszkedett le a Guadiana folyó partjára. Az ereszkedés nem baj, de ugyanezen az úton kell majd vissza is jönni, amin Orsi már akkor stresszelte magát. A döcögős út után fantasztikus látvány fogadott bennünket: egy gyönyörű ház medencével a nyugalom és béke kellős közepén, pálmafák, olivafák, fügefák, saját folyópart és még sorolhatnánk a kellemesebbnél kellemesebb dolgokat. Vendéglátóink Ed és Claire egy nyugdíjas angol házaspár, akik felszámolva mindent Angliában, ide telepedtek át idős éveikre. És milyen jól tették! Ez össze sem hasonlítható a zord, ködös, hűvös városi élettel.
94. nap - szeptember 20., csütörtök: Sanlúcar de Guadiana (Casa Amarilla)
Amikor elkezdünk valahol önkénteskedni, mindig letisztázzuk a munkát, amit el kell végezni. Általában túllövünk a célon, de legalább az első napot nem lustán kezdjük és megmutatjuk vendéglátóinknak, hogy érdemes volt minket meghívni. Évente mindössze kétszer fogadnak segítőket, így nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, hogy ránk esett a választás, főleg ha körülnézünk, hol is vagyunk.
A nemrég elkészült úszómedence melletti teraszos italbár lefestésével bíztak meg minket. A nagy házzal megegyező színűre, vagyis sárgára kellett lefestenünk. A munka elsőre nem tűnt nagynak és úgy ítéltük meg, hogy két réteg felhordását el tudjuk végezni mindössze két nap alatt. Nyilván tévedtünk, de nem hagytuk magunkat és a szieszta után mentünk vissza az ecsetekért.
A pihenés, az ebéd és a 40 fokhoz közeli hőmérséklet nagyon megkeserítette a munkánkat. Szerencsére az árnyékban dolgoztunk, de így is ömlött rólunk az izzadtság. Nem mi vagyunk az egyetlen vendégek a telken, előttünk egy pár órával érkeztek a barátok, Jeff és Christin is. Estére körbeültük az asztalt és egészen későig beszélgettünk. Pontosabban ők beszélgettek, mi meg erősen koncentráltunk, mert az akcentusuk olyan erős volt, hogy alig tudtuk kibogozni a szavakat.
95. nap - szeptember 21., péntek: Sanlúcar de Guadiana (Casa Amarilla)
Claire és Ed két éve vásárolta a sárga házat a Guadiana folyó mentén, ami azóta átesett egy alapos modernizáláson. Teljesen önellátók lettek, ami azt jelenti, hogy se vízszámla, se gázszámla nem érkezik, és természetesen az áramszolgáltatónak sem kell fizetni egy garast se, pont úgy, mint Kempinél. Általában márciustól október végéig szinte felhőtlen az ég, ami nagyon ideális a ház energiaellátás fenntartására a napelemek segítségével.
Egy háztartást futtatni napenergiával nagyon sok akkumulátort kíván, mivel valahol a megtermelt elektromosságot tárolni kell. A mi két darab nagy teljesítményű akkumulátorunk eltörpül a házat futtató 12 még nagyobb teljesítményű akksi mellett. Minket tökéletesen kiszolgál, de mosógépet, nagy teljesítményű vízpumpákat és fagyasztókat lehetetlen lenne róla üzemeltetni. Vigasztalásképp ők is ugyanazt a márkát használják, mint mi, szóval megint megbizonyosodtunk róla, hogy anno jó döntést hoztunk. Vészhelyzet esetén egy dízel generátor veszi át az akksik szerepét, de csak nagyon ritkán indul be, évente csupán pár órával kell számolni.
Már túl estünk a részletek megbeszélésén, mert minket nagyon nagyon érdekelnek a tapasztalataik, hogy mi az a minimum amivel egy házat kényelmesen el lehet látni, és úgy tűnik, a mi igényeinknek a mi felszerelésünk elegendő lesz. Majd ha ott tartunk, hogy úszómedencét kell üzemeltetni, akkor biztosan mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk.
96. nap - szeptember 22., szombat: Sanlúcar de Guadiana (Casa Amarilla)
A csütörtök óta festett medenceparti kisház még mindig nem volt kész, így szombaton is a festés várt ránk. Az ősz még mindig nem állt be, úgyhogy nem fáztunk és munka közbe be-be csobbantunk a frissítő vízbe. A nap egész hamar eltelt, az idő csak úgy repült és persze a festés még szombaton sem készült el, de már láttuk a végét és tudtuk, másnapra elkészülünk.
Kora este pihenésképpen pedig Ed és Claire bevittek minket a Sanlúcar nevű faluba, ahova szombatonként szoktak járni az angol egykorú barátaikkal petanque-ozni. Ez egy két csapatból álló golyós játék, nagyon népszerű az idősebbek körében, mivel nem kell hozzá jó állóképesség vagy fittség, úgyhogy ők is tudják akár órákon keresztül is játszani. Van egy kis golyó (öcsi) és a cél, hogy a saját golyód minél közelebb kerüljön hozzá. Minden játékos két vagy három nagyobb golyóval rendelkezik, attól függ, hogy hányan játszanak.
Mi tizenketten voltunk, ami nagyon soknak számít, általában négy-hat játékos az ideális, de nem akartak kihagyni senkit, így mindenki játszhatott egy kicsit hosszabb várakozási idővel. Játék után mindenki beült a helyi bárba egy sörre és kíváncsian kérdezősködtek az utazásunkról, illetve a korábbi londoni életünkről. Nagyon befogadóak voltak, ami nagyon jó érzés volt.
97. nap - szeptember 23., vasárnap: Sanlúcar de Guadiana (Casa Amarilla)
Amennyire szeretünk festeni, annyira kezdtük már egy kicsit unni is a dolgot. A napon 41 fokot mutatott a hőmérő, ami nem igazán segített, de nekiálltunk és próbáltunk minél hamarabb túlesni rajta. A folyós festék - amit használtunk - könnyen kenhető a betonon, viszont hátulütője sajnos az, hogy csöpögött mindenfele. Így a festésen túl vasárnap még egy hatalmas takarítás is várt ránk. Na de csak befejeztük valahogy, és hamarosan már a medencéből csodáltuk a négynapos munkánkat.
Délután újabb vendégek érkeztek, de ők a szélbe kapaszkodva a vízen közelítették meg a gyönyörű birtokot. A házigazdáink nagyon szeretik, hogy mindig vannak barátaik, akik épp beugranak hozzájuk, akár hosszabb időre is. Így este nyolcadmagunkkal elmentünk Sanlúcarba, de ezúttal egy kis motorcsónakkal érkeztünk.
Éppen egy élőzenei fesztivált rendeztek a faluban Jesus, egy helyi zenész tiszteletére. Tehetséges muzsikus létére nem játszott zenekarban, de kisegítette a kisebb együtteseket, akik rászorultak. Sajnos a leukémia fiatalkorában hirtelen elvitte, ami mindenkit borzasztóan sokkolt. Ezen a napon az ő tiszteletére tartottak egy kis zenei fesztivált a településen. Nagyon hangulatos és színvonalas rendezvénynek lehettünk részesei, és örültünk, hogy elvittek ide bennünket. Még azt is megtudtuk a végére, hogy Jesus ugyanabban a kis házban lakott, ahol most mi tengetjük napjainkat.
