6 évnél régebbi cikk

Egyórányi jótékony figyelem - Ennyi neked is jár, és nemcsak karácsonykor!
Egyórányi jótékony figyelem - Ennyi neked is jár, és nemcsak karácsonykor!

Mindenkinek szüksége van arra, hogy meghallgassák, figyeljenek rá. Születésünktől a halálunkig, minden életkorban vágyunk a törődésre. Arra, hogy valaki tanácsot adjon, ha keresztúthoz érkeztünk, és nem tudjuk, merre menjünk tovább. Szeretnénk kapni egy ölelést (akár virtuálisat is), amikor bánatosak vagyunk, s néha szükségét érezzük annak, hogy kibeszéljük magunkból a fájdalmunkat. – Ebben segít az „Egyórányi jótékony figyelem”-program.

Az „Egyórányi figyelem” ötletgazdája a székesfehérvári születésű Németh Kornél, aki munkája mellett évek óta foglalkozik coachinggal. Pár hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy kivételesen nem pénzbeli adományokat szervez, ad alapítványoknak különböző célokra, hanem mást, a lehető legtöbbet fogja nyújtani az embereknek: az idejét. Azt, amiből általában mindenkinek a legkevesebb van.

Elhatározta, hogy jótékony alapon fog coaching és egyéb segítő beszélgetéseket szervezni. Kornél összeállt két coaching szervezettel, majd a projekthez a meghirdetést követően, egy nap alatt közel 40 szakember csatlakozott, s két hét alatt organikusan több, mint 20.000 embert ért el az ötlethez kötődő Facebook-esemény.

E program abból az felismerésből született, hogy milyen nagy szükségünk van arra, hogy valaki értően figyeljen ránk. Arra, hogy kilépve a virtuális térből, a mindennapi mókuskerékből, rohanásból, megálljunk egy pillanatra és odafigyeljünk másokra.” – mondta Kornél – „Ez a projekt egy olyan díjmentes, karitatív tevékenység, aminek célja, lehetőséget adjunk mindenkinek arra, hogy figyelmet, meghallgatást és támogatást kapjon, ami jóleső érzés. Akik eljönnek egy ilyen rendezvényre, azoknak lesz egy olyan órájuk, ami csak róluk szól.”

 A fiatalember hisz abban, hogy egy jól feltett kérdés elindíthat bennünk olyan folyamatokat, amely képes akár a teljes életünket megváltoztatni. Felismerte, hogy ha segíteni szeretne másokon, akkor azt nem csak pénzzel tudja megtenni. Sőt, sokszor többet jelent a törődés, a személyes kontaktus, a figyelem.

„Lassan itt a karácsony. Hagyomány, hogy ilyenkor gyűjtünk - főleg a rászoruló gyermekeknek - pénzt, ruhát, játékot, aztán a következő karácsonyig semmi sem történik, elfeledkezünk erről a jótékonyságról.” – fejtegette Kornél – „És ki foglalkozik a felnőttekkel? Senki. Korábban minden évben adakoztam, főleg pénzzel próbáltam segítséget nyújtani magánszemélyeknek és alapítványoknak. Amit viszont most kitaláltam, ahhoz sok kollégánk csatlakozott, és ezért nagyon hálásak vagyunk az esemény társalapítóival. Ez sokkal több annál, mint amit pénzzel meg lehet valósítani. A szakember szempontjából ez a program sem más, mint valamit átadni: figyelmet, bizalmi légkört és szakmai tudást. Jól kérdezni, biztatni, ösztönözni.  Ügyfél szempontból nézve pedig megérkezni, ott lenni, megnyílni és feltöltődve, azzal az érzéssel távozni, hogy több lettem. Számunkra ezt jelenti az „Egyórányi jótékony figyelem” program.”

„Ha érzed, hogy változtatnál az új évben, de még nem tudod, mi lenne a jó irány, engedj meg magadnak egy beszélgetést egy jó kávé mellett, együtt könnyebben megtaláljuk a megoldást! Ha tudod, hogy sok minden változik majd 2019-ben, gyere, beszéljünk róla, hogyan tudod könnyebben és rugalmasabban venni az akadályokat!” – ezzel a felkiáltással rendezték meg a napokban az első ilyen beszélgetést Budapesten, ám a szervezők tervezik, hogy vidéki helyszíneken is lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek egy „meghallgatásra”.

A következő állomás – úgy tűnik – Székesfehérvár lesz Kornél fehérvári kötődése miatt. 

S, hogy pontosan mi vár arra, aki ellátogat egy ilyen programra? Coachok, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek (legalább 10 szakember dolgozik egy időben), akik kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy olyan projektekben vegyenek részt, melyekkel értéket teremtenek. Szívüket és legjobb tudásukat teszik bele abba az egy órába, hogy támogassák a résztvevőket.

„Az egyórányi jótékony figyelem” társalapítói között tudhatjuk Kárpáti-Kincses Krisztina üzleti karrier és team coachot is, aki elmondása szerint elsősorban szeretetet, pozitív energiát, elfogadást, megértést és sok figyelmet igyekszik adni a hozzá fordulóknak. Ugyanúgy, ahogyan Nardai Brigitta, akinek szívügye a közösségépítés – legyen szó cégről, vállalkozásról vagy nonprofit szervezetről -, mert úgy véli, hogy "A kis közösségek mentik meg a világot!"

A negyedik társalapító, Csikor-Kincses Szilvia pedig a program kapcsán azt emelte ki, hogy nagyon fontos elérni és megtartani a belső egyensúlyunkat. Kifejtette, hogy el kell távolítani az életünkből azokat a dolgokat, amelyek elviszik az energiáinkat, s melyek miatt rosszul érezzük magunkat.

A mai világban minden pillanatban embernek kell maradni, támogatni egymást. Egy-egy jó szó mosolyt csal mások arcára, és nem kerül semmibe. Rajtunk múlik, hogyan viselkedünk a másikkal.”

Nagy öröm számunkra, hogy ez a kezdeményezés jó érzéssel töltötte el a résztvevőket és úgy térnek haza, hogy valamit tanultak a nap során, ami előre viszi őket és képesek lesznek ezt kamatoztatni a jövőben is." – mondta záró gondolatként Kornél.

Borítókép: coachvalaszto.hu
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek