Tárgyak, szokások, amiket az internet örökre megváltoztatott
Tárgyak, szokások, amiket az internet örökre megváltoztatott
Tárgyak, szokások, amiket az internet örökre megváltoztatottA héten lomtalanítás és garázspakolás közben kezembe akadt néhány érdekes tárgy, melyeknek köszönhetően egy sor emlék tódult elő bennem. Rohanó világunkban ezeket a régmúlt dolgokat legalább olyan sebességgel felejtjük el, mint amilyen gyorsan megszoktuk azok leváltását és az új lehetőségeket.
Gondolatmenetem onnan indult, hogy elérkezettnek láttam az időt, hogy megszabaduljak egy sor tíz, de akár húsz éve is a garázsban pihenő dologtól. Kellett a hely az újabb lomoknak. Nem volt mit tenni, a régebbiek helyét elfoglalták az újabbak. Így esett, hogy ment a hulladékpapír-gyűjtőbe a nagy sárga Szaknévsor, jó pár már nem használt, talán már elavult olasz, francia és orosz szótár is, meg néhány enciklopédia. És jött a kérdés magától:
Hány olyan hétköznapi dolog változott meg, melyeket a digitális világ egy mozdulattal örökre elsöpört?
Szögezzük le, hogy nem vagyok könyvgyűlölő, de be kell látnunk, világunk ott tart, hogy a szótárak és a lexikonok - sok minden mással egyetemben - beköltöztek az online világba. Ha szükségünk van idegen kifejezés értelmezésére, ismeretlen, idegen szó magyar jelentésére, de akár történelmi esemény dátumára, értelmezésére, akkor így 2019-ben már biztos, hogy nem a több kilós lexikonokat vesszük kézbe.
Elegendő kattintanunk párat és már olvassuk is a kijelzőn a keresett témát. Ráadásul ennek megvan az az előnye is, hogy az online tartalmak frissen tartása sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint évente kiadni egy-egy frissített verziót ezekből a könyvekből.
Hasonló a helyzet a telefonkönyvekkel és a szaknévsorokkal is. A rendszerváltást követő években kezdett nálunk is megjelenni - nyilván nyugati mintára - a szakmák, szolgáltatások gyűjteménye. De napjainkra már ez is teljesen indokolatlan, akárcsak egy hagyományos telefonkönyv.
Ha szükségünk van egy ügyvédre, állatorvosra, esetleg duguláselhárításra, mint nekünk a múlt héten az Excomban, már nem a szaknévsort ütöm fel, hanem egész egyszerűen elkezdem begépelni a böngésző címsorába a keresett szóösszetételt, és a Google-kereső már dobja is a találatokat. Ilyen kiadványokat nyomtatott verzióban már ha akarnánk, sem találnánk. Egészen egyszerűen nincs létjogosultságuk, nem is készítenek már ilyen kiadványokat.
Még emlékszem gyermekkoromból arra, hogy kettessel a zsebemben mentem telefonálni. Telefonfülkébe. Sőt, még arra is emlékszem, hogy milyen számon lehetett visszahívni ezeket a masinákat, mert a fülkék is kaptak saját hívószámot. Nos, mostanra ott tartunk, hogy lassan már nagyítóval kell keresnünk a telefonfülkéket is. A szolgáltatók a kihasználatlanság miatt egyre több fülkét szüntetnek meg. És való igaz, mióta a mobiltelefon az életünk része lett, azóta már akár a WC-n ülve is képesek vagyunk telefonozni.
És tudnám még napestig sorolni azokat a dolgokat, szokásokat, melyek a digitális évek alatt teljesen megváltoztak. Sőt, akár meg is szűntek. Ilyen például a nyaralást követő fénykép előhívás az Ofotértben. Emlékszünk még arra, hogy a 36-os Orwo filmből jó, ha húsz kocka élvezhető lett? És ez is csak hetek elteltével derült ki.
Vagy ott van példának okáért az állás- és apróhirdetések bibliája, az Expressz újság. Szerintem már ez sem létezik. De milyen is volt, amikor hajnalban keltünk, hogy mi lehessünk az elsők, akik jelentkeznek egy-egy hirdetésre. Most pedig csak odaülünk a gép elé, vagy kézbe vesszük az okostelefont, és már tárcsázzuk is a hirdetés feladóját.
De én még arra is emlékszem, hogy nagyanyáink kedvenc olvasnivalója volt - bár így utólag kicsit morbidnak tűnik -, hogy ki halt meg. A hirdetési rovat kiemelt szekciója volt a Halálozás. És ma is az, csak ma már leginkább ez is a neten történik. Döbbenet belegondolni, hogy vénségemre majd azért ülök le a gép elé, hogy bepötyöghessem a rég látott szomszéd nevét, vajon él-e még? (Az online hirdetések alakulásáról nem is olyan régen külön is foglalkoztunk.)
Leszerelt, kihasználatlanság miatt kiszuperált telefonfülkék. Pedig egykor, még a moblitelefónia hajnalán elképzelhetetlen volt nélkülük a városkép.
És ha már itt tartunk, a kapcsolattartás módjait is átírta a fejlődés. Nagymamám még lelkes levélíró volt. Emlékszem, Philadelphiába Rózsi nénivel havi váltásban leveleztek. Levélpapír, boríték, nyálazás, bélyeg. Ez sem ma volt. Napjainkban erre van már e-mail, chat program, és ki tudja még mennyi a lehetőség. Vajon fogunk még kézzel, ceruzával írni húsz év múlva?
És a felsorolás még csak nem is teljes. Hova lett a TV újságok végeláthatatlan választéka (manapság is előfordulnak, de sokkal kisebb számban), melyekből megtudhattuk, hogy mikor kezdődik például a Klinika. Küldünk még egyáltalán képes levelezőlapot a Balatonról az otthon maradtaknak? Veszünk még fel zenét a rádióból? Nem feltétlen kazettára, de a mai modern MP3 lejátszók egy része tudná még a funkciót, de minek? Ott a torrent, a Spotify, meg a YouTube!
Vicces, de nem, nem érzem magam vénnek. Sokkal inkább érzem azt, hogy világunk fejlődése sokkal gyorsabb, mint azt anyáink, apáink gondolták volna gyermekkorunkban. Hogy ez nekünk jó vagy rossz, azt majd a jövő generációja kielemzi. Azonban azt nagyon fontosnak tartom, hogy ezeket az analóg dolgokat ne felejtsük el. Sőt, lehetőségeinkhez mérten gyermekeinknek is továbbadjuk azokat, mert világunk nem csak a digitalizációból áll. Szükséges ismernünk, hogy honnan hová tartunk. Ezáltal lehetünk csak teljes mértékben emberek.
