Mi az a flashmob, és miért nem az, amire elsőre gondolnál?
Mi az a flashmob, és miért nem az, amire elsőre gondolnál?
Mi az a flashmob, és miért nem az, amire elsőre gondolnál?Közel sem akkora találmány, mint a kerék, fele annyira sem hasznos, mint a golyóstoll, de mégis az utóbbi idők egyik legfelkapottabb ötlete lett az idén tizenhat éves flashmob. Az eredetileg két szóba írt (flash mob), jellemzően maximum néhány perces eseményt eleinte magyarul villámcsődületként emlegették, és sajnos később sem lett senkinek ennél jobb ötlete. Kár.
Így aztán ez a szó - szerintünk - ma már előkelő helyet foglal el a XXI. század legrosszabb magyarításai között, nagyjából a dobogóért versenyezve az olyan bravúros megoldásokkal, mint az információs szupersztráda (internet), a drótposta (e-mail) vagy a mosolykód (smiley), miközben felkészül a workshop, amire az e-nyelv.hu Szómagyarítóján már most is olyan döbbenetes és az iménti sorba tökéletesen passzoló megfejtéseket lehet találni, mint például a gyakorolda, az ötletgyűlde, a műhelykonferencia vagy az - és most mindenki kapaszkodjon meg egy értelmező kéziszótárba - agymestertanács. Utóbbi annyira lenyűgöző, hogy szövegkörnyezetben is illusztrálnánk helyes használatát: "Nyilvános forgatókönyvíró workshopot tartanak Kisharsányban" helyett "Nyilvános forgatókönyvíró agymestertanácsot tartanak Kisharsányban".
Feltehetően nincs olyan civilizált lény a galaxisban, aki/ami ezeket a magyar kifejezéseket bármilyen írott vagy beszélt szövegkörnyezetben komolyan használná. Úgyhogy a továbbiakban - de legalábbis ebben a cikkben biztosan - mi is maradunk a leginkább elterjedt flashmob kifejezésnél, azaz angolul és egybeírva. Csak azért fogunk néha villámcsődületezni, hogy elkerüljük a szóismétléseket. De térjünk is vissza a cikk eredeti témájához, ehhez pedig elengedhetetlenül fontos megérteni, hogy
Mi is az a flashmob?
A flashmob az angol flash (villám) és mob (tömeg) szavakból áll össze, vagyis ezek alapján a majdnem tükörfordításként is működő magyar villámcsődület már nem is annyira rossz megfejtés (de!). Amikor flashmobról beszélünk, akkor jellemzően egy olyan kezdeményezésről van szó, melyet leginkább különböző közösségi csatornákon (Facebook, Twitter, Instagram, e-mail, fórumok stb.) szerveznek meg. Az esemény résztvevői egy előre meghatározott időpontban megjelennek egy ugyancsak korábban megbeszélt helyszínen, és valamilyen közös, előre begyakorolt performanszt adnak elő. Maga a gyakorlás - ha van erre egyáltalán szükség - sokszor a neten keresztül történik, azaz ha egy bizonyos mozdulatsorról (pl. tánc vagy pantomim) van szó, akkor hetekkel korábban az ötletgazdák például videókban instruálják a többieket.
A flashmobnak nem mindig van konkrét célja, de ennek az ellenkezője is igaz lehet: akár egy fontos társadalmi mondanivalóra is felhívhatja a figyelmet. Egyértelmű lényege viszont a meghökkentés, esetlegesen az elgondolkodtatás, vagyis az egyik legfontosabb része a jó flashmobnak az, hogy a közönségnek még másodpercekkel a kezdete előtt sincs fogalma arról, hogy nemsokára valami teljesen váratlan dolog kellős közepén találja magát. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a néhány másodperces, perces eseményt videóra vegyék, majd később a neten keresztül minél jobban elterjesszék. Erre jó példa az a New York-i flashmob, amikor kétszázan váltak mozdulatlanná pontosan öt percre a Grand Central Terminalon:
Kezdetben a flashmobok résztvevői gyakran nem is ismerték egymást, csak valamilyen közös cél vezérelte őket. A későbbiekben aztán ez alakult, és egyre inkább profin begyakorolt dolgokat adtak elő a hirtelen összeverődött csoportok, vagy akár egymást korábban is ismerő közösségek.
Az első flashmobot 2003 májusában szervezte a Harper's Magazine szerkesztője. Bill Wasik terve végül kudarcba fulladt, mivel a kiszemelt áruház megneszelte, hogy mi készülődik, és keresztülhúzta a tömeg terveit. Alig egy hónappal később újra próbálkoztak: a Macy's áruház lakberendezési osztályán rövid idő alatt nagyjából százötven ember érdeklődött egy bizonyos szőnyeg felől. A villámcsődület pár hónappal később Magyarországra is megérkezett. Még ugyanabban az évben, augusztus 27-én a budapesti Deák téren gyűlt össze a látszólag céltalan tömeg, majd pontban este hétkor, a harangszó kezdetén mindenki kinyitotta az esernyőjét és úgy hallgatta végig a harangzúgást. Aztán amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan fel is szívódott a tömeg.
Vagyis elmondhatjuk, hogy a (jó) flashmobnak alapvetően három fő jellemzője van: gyors, váratlan és látványos. Ebbe semmiképpen nem fér bele az, amire egyre többen használják ezt a kifejezést.
Mi nem flashmob?
Az egész dolog ott kezdett félrecsúszni, amikor a cégek felismerték az ötletben rejlő viralitás lehetőségét. Mivel a flashmob résztvevői jellemzően elenyésző mennyiségben vannak ahhoz képest, ahány emberhez végül a YouTube-on, Facebookon, Instagramon vagy akár a klasszikus médiafelületeken keresztül is eljut egy-egy jobban sikerült videó, megjelentek az eleve kereskedelmi érdekeket szolgáló, vagyis tulajdonképpen reklámként funkcionáló villámcsődületek. Ezek közül az egyik legismertebb éppen tíz évvel ezelőtt történt, amikor a londoni Liverpool Street Station gyanútlan járókelőit táncoltatta meg négyszáz profi táncos, mindez pedig a T-Mobile aktuális márkapromóciójának része volt:
Attól, hogy az esemény végül is kereskedelmi érdekeket szolgált, a flashmob minden fontos kritériuma felismerhető benne, azaz: figyelemfelkeltő és látványos volt (ezzel nehéz lenne vitatkozni), váratlan (érdemes az emberek arcát figyelni), gyors (a film végén látható, hogy pillanatok alatt feloszlik a tömeg), mindezek alapján pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy robbanásszerűen terjedjen el a neten (41 millió megtekintés felett jár a videó). A flashmobról egyébként készült egy 'Making of'-videó is, vagyis egy pár perces film az előkészületekről:
A profin működő vállalatok megértették, hogy a flashmob lényege a viralitás, vagyis az internetezők terjesszék el úgy az eseményről (vagyis tulajdonképpen a reklámot), hogy az a lehető legtöbb embert elérje. Vagyis ezek a cégek még értik a műfaj lényegét, a félreértések inkább ott kezdődtek, amikor boldog-boldogtalan be akart szállni a láthatóan virágzó flashmob-őrületbe. Intézmények, szórakozóhelyek, egyesületek vagy sportcsapatok döntöttek úgy, hogy ilyen eseményt szerveznek, különösebb ötlet és átgondoltság nélkül. Ráadásul az egyik ökölszabályt azonnal felrúgva: meghirdették a saját rendezvényeiket a létező összes felületen.
Pedig a flashmob lényege még mindig a váratlansága, tizenhat évvel a feltalálása után is. Attól, hogy sokan vannak egy helyen és ugyanazt csinálják, még nem lesz a dologból flashmob. Ennyi erővel akkor nevezhetnénk így a hipermarketek vagy mozik pénztárainál sorban állást is.
Ha tehát jó flashmobot akarunk szervezni, ami valóban eléri a célját, akkor kezdjük azzal, hogy leülünk és végiggondoljuk, hogy miért is akarjuk csinálni. Ha ez megvan, akkor jöhet a hogyan, hol, kivel, és még véletlenül se forduljon meg a fejünkben, hogy telekürtöljük a flashmobunkkal a világot. Nem kell meghívni a létező összes tévécsatornát, online portált vagy rádiókat (utóbbiakat meg amúgy is minek, hisz ez egy erősen vizuális műfaj). Ha jót csinálunk, úgyis megkerülhetetlenek leszünk és minden médium beszámol majd a flashmobunkról. Elég, ha utólag szereznek róla tudomást, de akkor viszont minél többen. Amennyiben ezeket a szabályokat mégis felrúgjuk, akkor sincs gond, csak ne nevezzük flashmobnak, amit csinálunk. Mondjuk inkább azt, hogy egy nyilvános előadásra készülünk, vagy valami hasonlóra.
