5 évnél régebbi cikk

Új sorozat indul a biztonságos közlekedésért - 2Kerék 1Percben
·Életmódközlekedés·Utolsó frissítés: undefined
Új sorozat indul a biztonságos közlekedésért - 2Kerék 1Percben
·Életmódközlekedés·Utolsó frissítés: undefined

Együttműködve hamarabb célba érünk. Az örömteljes és biztonságos közlekedéshez kíván jó tippekkel szolgálni a Fehérvár Televízió július 1-el indult kerékpáros filmsorozata, a 2Kerék 1Percben.

Magyarországon a felnőtt lakosság 70%-a, azaz hatmillió honfitársunk kerékpározik alkalomszerűen, a székesfehérvári bringások pedig aktivitásukat tekintve nagyon is az élbolyban tekernek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Bringázz a munkába! kampányban elért előkelő helyezésünk, ugyanis Székesfehérvár a második helyen zárt a vidéki városok rangsorában.

Ugyanakkor a székesfehérvári baleseteket összegző térképen pedig az látszik jól, hogy a kerékpárral közlekedők sajnos elől állnak a súlyos sérüléssel járó balesetek elszenvedői között.

Az örömteli és főleg biztonságos kerékpározás érdekében néhány alapszabályt be kell tartani. Azért, hogy ezekkel mind többen legyenek tisztában, a Fehérvár Televízió 2Kerék 1Percben címmel indított filmsorozatot, amelyben a cél, hogy a közlekedés minden résztvevőjét megszólítsák, és az általános szabályokon felül, speciális fehérvári közlekedési helyzeteket is bemutassanak.

A 2Kerék 1Percben első része itt tekinthető meg:

Borítókép: Northfoto
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek