Egy fehérvári fiatal, aki fotósként váltotta valóra álmait - interjú Szabó Sándorral
Egy fehérvári fiatal, aki fotósként váltotta valóra álmait - interjú Szabó Sándorral
Egy fehérvári fiatal, aki fotósként váltotta valóra álmait - interjú Szabó SándorralMióta foglalkozol fotózással?
Tizenöt évesen kezdtem komolyabban foglalkozni a fotózással. Akkor még a régi, kompakt digitális géppel kattogtattam, és mint a fotósok nagy része, első körben természetfotókat készítettem. Nagyszüleimnél volt lessátram, csináltunk egy madáritatót, és a madarakat és az élővilágot fotózgattam. Ezen kívül volt pár kiállításom Kőszárhegyen és a régi sulimban is, illetve a Fejér Megyei Hírlapban is megjelent néhány képem pár sor szöveggel megfűszerezve. A kezdeti lelkesedés után aztán egy időre abbahagytam a fotózást, ugyanis akkor még nem láttam értelmét annak, hogy ezt hosszútávon is tudom csinálni: imádtam fotózni, nagyon szerettem, de egy időre elég volt.
Aztán három évvel ezelőtt megtaláltam a régi természetképeimet, amelyeket felrakosgattam Facebookra, majd egyből jöttek is a kommentek, hogy miért nem ezzel foglalkozom. Hosszas agyalások, és a szüleimtől való véleménykérés után beszereztem az első komolyabb gépemet, majd belecsaptam a lecsóba: az első hónapokban főként embereket és esküvőket fotóztam. Először nyilván csak gyakorolgattam: felkértem az ismerőseimet, illetve a barátnőmet is, hogy pár kattintás erejéig álljanak modellt nekem.
Ahogy telt-múlt az idő, egyre több embert kerestem meg, így tanultam, fejlődtem, majd jöhettek a fotótanfolyamok is, ahol különböző technikákat sajátítottam el. A legtöbb dolgot saját magamtól, gyakorlás által tanultam meg, azt is lehetne mondani, hogy minden szabadidőmet a fotózás oltárán áldoztam fel. Folyamatosan fejlődni kell mind szakmailag, mind technikailag, ugyanis ha van egy olyan háttered, amelyre támaszkodhatsz, az nagyban segíti a munkádat.
Miután úgy éreztem, hogy van egy biztos szakmai tudás a hátam mögött, 2019 februárjában úgy döntöttem, hogy mindent felteszek egy lapra, és belevágok életem új szakaszába, ahol csak és kizárólag a fotózásnak élek. Egyszerűen imádok képeket készíteni, alig várom, hogy kattogtathassak. Ha nincs megrendelés, akkor a mind mai napig kérek fel embereket, hogy álljanak modellt, így lényegében sosem esek ki a gyakorlatból.
Mik a kedvenc témáid?
Ami a legközelebb áll hozzám az a gyerek-, illetve a portréfotózás, ám nincs kimondott kedvencem, mindent szeretek, a lényeg, hogy fotózhassak. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy azt fotózom, amire éppen szükség van. Nyilván van olyan kategória, amire azt mondom, hogy nem: ilyen például az aktfotózás, amely abszolút nem az én profilom. Ha van is fehérneműs megkeresésem, akkor azokat a fotókat nem is használom a portfóliómban, ugyanis abszolút nem ebbe az irányba szeretnék elmenni. A család, a gyerekek, és a portré az, amelyekkel szívesen foglalkozom.
Az esküvők fotózása is kiemelt helyet foglal el kedvenc tevékenységeim között, ugyanis rendkívül nagy boldogság, ha valaki engem bíz meg a legszebb pillanatainak megörökítésével. Nagyon szeretem azokat a helyzeteket, amikor rögtönözni kell, ugyanis így kamatoztathatom legjobban a tudásom. És hát az esküvőfotózás az pont ilyen, ugyanis számtalan váratlan tényező befolyásolhatja a nagy nap eseményeit, ilyenkor pedig nincs idő hosszasan elmélkedni: akkor és ott kell kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés.
Láttam, hogy magyar hírességek fotóival is bővült a portfóliód. Hogyan kerültél velük kapcsolatba?
Mindig olyan modelleket próbáltam keresni a civileken kívül, akik szimpatikusak és viszonylag trendinek számítanak, azaz magas követőtáborral rendelkeznek a közösségi felületeken. Így akiről úgy gondoltam, hogy a megörökítése előrelendítheti a munkám, azt megkerestem: többek között sikerült lencsevégre kapnom Gáspár Lacit és Kollányi Zsuzsit is, akinek az egyik videóklipjét is én forgattam le.
Ezek szerint a fotózáson kívül a videózásba is belekóstoltál?
Természetesen videózni is szeretnék, egyre jobban tetszik, de egyelőre nem az az elsődleges. Esküvőkön például ha nincs videós, akkor felajánlom, hogy azon túl, amit megrendelnek, készítek videókat is, amelyekből aztán összevágok nekik egy rövidebb filmet. Ezen kívül ahogy említettem, Kollányi Zsuzsi és a Bon Bon együttesből ismert Szolnoki Peti duettjét is én videóztam, amelyre azon túl, hogy hatalmas élmény volt, nagyon büszke vagyok. A forgatás három napig zajlott, és betekintést nyerhettem a dalfelvételen át a vágásig minden kisebb-nagyobb munkába.
Melyik fotódra vagy a legbüszkébb?
Nemrég fotóztam egy színes bőrű lányt, akivel rendkívül jól ment a munka, és ez a végeredményben is megmutatkozott. Az ő sorozatára vagyok talán a legbüszkébb. Legutóbbi kedvencem pedig az volt, amikor Szabó Nikolett, fitneszvilágbajnokot kaptam lencsevégre, akit nem hétköznapi felszereléssel és szimpla beállításokkal, hanem salátákkal teletűzdelt ruhában örökítettem meg. Egyszerűen zseniális volt! Nikivel nem először dolgoztam együtt: korábban a Lánchídnál is készítettem róla néhány fotó, amelyek szintén kedvenceim közé tartoznak.
Miből szoktál inspirálódni?
Rendszeresen böngészem a hazai és főleg a külföldi fotós oldalakat, emellett számos fotózással kapcsolatos Facebook-oldalnak és csoportnak is a követője vagyok, így lényegében nulla-huszonnégyben képek jönnek szembe velem. Ezen kívül figyelem a külföldi fényképészek YouTube-csatornáit is, ahonnan rengeteg ötletet tudok meríteni. Onnan jött az az elképzelésem, hogy fotózások közben készítsek werkvideókat is: összevágom a felvett anyagokat, egy kis zenét szerkesztek alá, és mehet is az éterbe (hivatalos Facebook-oldalamra vagy a YouTube-csatornámra). Azt gondolom, hogy az emberek szeretnek bekukucskálni a kulisszák mögé, illetve azoknak is praktikusak lehetnek ezek a fajta videók, akik például nem voltak még fotózáson, így láthatják a részleteket.
Ezen kívül olyan ötleteket merítek még tapasztaltabb fotósok videóiból, mint a különböző kellékek elkészítése, barkácsolása, amelyek szintén hasznosak lehetnek egy-egy tematikus fotózás alkalmával. Természetesen ezek összetákolását is megörökítem, amelyek szintén közelebb hozhatja az embereket a munkámhoz.
Ha meg kéne neveznem néhány fotóst, akkor egy pesti sráccal, Szolnoki Ádámmal kezdeném a sort, aki azon túl, hogy brutálisan ügyes fotós, szinte nulláról (azért szinte, mert korábban természetfotós volt), alig két év alatt építette fel magát a portréfotózás terén. Eszméletlenül jól bánik az emberekkel, és ez a munkáin is meglátszik. Rajta kívül meg kell említenem Jancsó Gergőt és Welczenbach Tamást is, akik etalonnak számítanak nálam. Ha esküvő-, akkor Vámos Csaba, ha pedig női glamour fotózás, akkor Laufer Erzsébet a legjobb választás.
Hogyan viszonyulnak a szeretteid a fotózáshoz?
A családom a kezdetektől fogva mind a mai napig támogat engem, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. Ám nem csak a szüleim részéről van nagyon nagy szerencsém, hanem hogy van egy olyan menyasszonyom is, aki a fotózással járó folyamatos pörgést elviseli. Nincs baj abból, ha például egy fehérneműs lányt fotózom, meg abból sincs, ha éppen olyan időszakom van, hogy szinte folyamatosan a gép mögött állok, nagyon boldog vagyok, hogy maximálisan mellettem áll, és rugdos is, hogy ha szükséges. Ő is kell az én sikeremhez, fontosak a visszajelzései is: ő és anyum véleményét szoktam kikérni először egy-egy sorozat elkészülése után. Több szem, többet lát, és szerencsére nem az elfogultság beszél belőlük, hanem simán megmondják, ha valami nem tetszik nekik.
Mit hoz számodra a jövő?
Nagyon szeretnék egy saját stúdiót nyitni Székesfehérváron, amely terveim szerint több helységből áll majd, és minden szobát külön tematika szerint rendeznék be. Ezen kívül szeretném majd továbbadni mindazt, amit tanultam, így fotótanfolyamok meghirdetése és lebonyolítása is a bakancslistámon szerepel. Főként olyanokat tanítanék, akik szeretnének fotózni, ám azon kívül, hogy van egy gépük, fogalmuk sincs, hogyan vágjanak bele a munkába. De ez egyelőre még álom, majd ha letettem egy-két komolyabb projektet az asztalra, akkor lehet róla szó, de addig még én is tanulok és folyamatosan képzem magam.
Még valami: nagyon szeretek jótékonykodni, így írtam a Heim Pál Gyermekkórháznak, hogy mi lenne, ha azoknak a gyerekeknek, akik a kórházban töltik a karácsonyt, megszerveznénk egy ünnepi fotózást, ahol speciális díszekkel és természetesen a szülőkkel karöltve készülnének a képek - ezzel téve vidámabbá nekik a nehéz időszakot. Kíváncsian várom, hogy mi sül ki belőle.
