#fotózás
Kult,gyerekek6 egyszerű lépés, hogy jó digitális szülők legyetekA mai rohanó világunkban egyre kevesebb gondot fordítunk arra, hogy mi kerüljön fel közösségi felületeinkre. Úgy is fogalmazhatom, hogy életünk lassan minden szegmensét belenyomjuk ismerőseink képébe úgy, hogy gyakran senki sem kíváncsi rá - kivéve a gyerekfotókra, azok cukik. Na, de mi van akkor, h...
Kult,fotózásEgy fehérvári fiatal, aki fotósként váltotta valóra álmait - interjú Szabó SándorralA fehérvári Szabó Sándort már egészen fiatal korában magával ragadta a fényképezés világa. Azóta folyamatosan képzi magát, és minden nap azon munkálkodik, hogy egyre jobb és jobb fotós váljon belőle. Elmondása szerint a gyerek- és a portréfotók állnak hozzá a legközelebb, de tulajdonképpen mindenevő...
Frissen,lokálpatriótaMiért pont Fehérváron forgatták a Xiaomi új okoskarkötőjének reklámját?Elsőre csak nagyon ismerős, de kikockázva minden helyszín könnyen felismerhető: többek között az Országalma, a Romkert, a Vörösmarty Színház és az Órajáték is a szerepel a Xiaomi okoskarkötőjének új reklámjában. Az ok banális: a cég egyik hazai forgalmazója jó ideje egy magyaralmási fotóssal dolgozi...
Kult,Penna RegiaKiss László kapta idén a Penna Regia díjatKiss László kapta a 2019-es Penna Regia díjat. A Fehérvár Médiacentrum fotósa beszédében kiemelte, hogy óriási felelőssége van az újságíróknak. A friss díjazottat kollégái jó kedélyű, makacs embernek ismerik, aki harcias típus és mindig megmondja a véleményét.
Frissen,fotózásEmelőkosárból fotózták a Prohászka-templom festményeitMég idén megjelenhet az a könyv a Prohászka Ottokár-emléktemplomról, melyhez Kiss László készített különleges fényképeket a falfestményekről. A fotóst az épületen belül emelte 14 méter magasba egy emelőkosár.
Fotó,állatokMegvannak az év legviccesebb állatfotóiDe melyik lesz közülük a legjobb? Ez majd csak november közepén dől el. Addig is lehet szavazni a 41 jelöltre a The Comedy Wildlife Photography Awards honlapján. Mutatjuk a fotókat.
Fotó,instagramAz ifjú fotós, az ősz árnyalatai és az állatok világnapja – a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólLassan egyre kevesebb a zöld szín körülöttünk, ám ez még nem a novemberi szürkeség, hiszen csak most kezdődött az igazi színvarázslat a természetben. Gyönyörű képek készültek a héten Székesfehérvárról, és kerültek fel az Instagramra.
Fotó,instagramMC Hawer és a Fekvő (katona), elszabadult panda a Belvárosban és piknik a Tóparton - a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólHölgyeim és Uraim, hivatalosan is beköszöntött az ősz. Persze ezt ne úgy képzeljük el mint régen, hogy ezzel együtt hosszabb időre leszakad az ég és a hőmérséklet épphogy alulról verdesi a 20 fokot. Kérem szépen, itt még bőven nyár van így szeptemberben, de az is lehet, hogy októberben is, még a sza...
Fotó,instagramA hősök köztünk élnek, Királyi Napok after és ünnepi tűzijáték - a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólBár még koránt sincs vége a nyárnak, szépen lassan lementek az augusztus végére ráfordító királyi programok is. Innen már csak pár nap és szélsebesen ránk töri az ajtót az ősz, ami ki tudja, hogy milyen időt hoz magával? Ám egy utolsó hajrára Fehérvár lakói is kimerészkedtek a szabadba: pacsi a Bory...
Fotó,fotózásHa unod a megszokott fehérvári fotókat: nyolc hely, ahol jó képeket készíthetszOrszágalma? Pipa. Bory-vár? Az is. Kati néni? Megvolt. Idén kétszer is. Keresnél valami újat, de azt sem tudod, merre indulj? Így voltunk ezzel mi is. Ezért aztán benéztünk a székesfehérvári Belváros legapróbb szegleteibe is, hogy olyan helyeket találjunk, ahol nem, vagy alig készült eddig fotó. Nyo...
Fotó,fotózásA Hét Képét készítette el a gárdonyi asztrofotósJelinek Gábor képét a Magyar Csillagászati Egyesület választotta meg a hét asztrofotójának, a gárdonyi fotós a Trifid-ködöt örökítette meg.
Fotó,instagramVilágutazók, a pocsolyák királynője és szelfi – a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólÚj látványossággal bővült városunk kínálata. Kinek tetszik, kinek nem, egy biztos: már az Instagramon sem megkerülhető. I love Székesfehérvár.
Fotó,instagramÚjabb top 10-es fotó Székesfehérvárról, és FEZEN-arcok – a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólEgészen varázslatos pillanatot örökít meg az egyik e heti Instagram-fotó, de természetesen a mostani válogatásunkból a FEZEN-t sem hagyhattuk ki. #szekesfehervar.
Fotó,fotózásHogyan lesz valakiből jó sportfotós?Murányi Gábor gyerekként autóversenyző akart lenni, és egy rotakapával gyakorolt naphosszat a környék földes útjain. Pár év múlva már az autóversenyek kerekeiről kapargatta le a sarat, majd 16 évesen - életkorát papíron meghamisítva - versenybíró lett a Forma-1-en, később rallyzni kezdett, EB-futamo...
Fotó,fotózásHogyan lesz valakiből jó sportfotós?Murányi Gábor gyerekként autóversenyző akart lenni, és egy rotakapával gyakorolt naphosszat a környék földes útjain. Pár év múlva már az autóversenyek kerekeiről kapargatta le a sarat, majd 16 évesen - életkorát papíron meghamisítva - versenybíró lett a Forma-1-en, később rallyzni kezdett, EB-futamo...
Fotó,instagramFöld felett és a háromágú élete - a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólA héten a sport viszi a főszerepet instaválogatásunkban, de azért akadnak lazulós pillanatok is. #szekesfehervar.
Fotó,fotózásForma-1, strandröplada, atlétika? Jöhet bármi! - A fehérvári sportfotós bejárja a világotKezdetben autóversenyző akart lenni, de nem abban volt a legjobb. Ma már teljesen másképp, sajátos látásmóddal közelít a sporthoz. Fotói bejárják a világot az olyan pillanatokról, amiket talán a tévében vagy a pálya mellett állva észre sem vennénk. A Forma-1-es világról beszélgettem egy fehérvári fo...
Fotó,instagramGyereköröm, áttűnő tüllszoknya és Alba Plaza, ahogy még soha nem láttad - a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólSzinte minden hétre jut egy-egy különleges drónnal készített fotó, most a kivilágított Alba Plaza került sorra, és az egyedi perspektívából úgy láthatjuk az épületet, ahogy még soha. De persze most sem maradhattak el a klasszikusok: néhány felszabadult-boldog pillanat a nyárból. #szekesfehervar az I...
Multimédia,instagramKati néni segítsége és apa-fia boldogság - a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólHeti instaválogatásunkban is körbejárjuk a várost: a Csónakázó-tó partját, a megújult strandot, persze a Belváros már szinte kötelező elem, és csúszunk egyet a Koronás Parkban. #szekesfehervar
Fotó,instagramBajnokok, királylányok és gavallérok - a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólNyár, szünidő, a béke pillanatai - heti instaválogatásunk képein Székesfehérvár többnyire békésebb arcát villantja felénk. Most ez volt a tíz kedvencünk az Instagramon.
Fotó,instagramVége a szóbeli érettséginek, a Csónakázó-tó partján szép az élet és Lego az Országalmánál - a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólMost, hogy már nem kell mindennap viharokkal megküzdenünk, Székesfehérvár megmutatta az igazi nyári arcát is. Ennek megfelelően mindenki a szabadba kívánkozott és szépen ellepték az emberek a várost. Jóga a tóparton, Fehérvár a csillagok között és kutyakozmetika. Jöjjön az e heti #szekesfehervar vál...
Fotó,instagramA város felülről éjjel és nappal, kacsavilág a Bányatónál - a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólBár most már - kis túlzással - minden szem Oroszországra tapad, mi azért elhoztuk Székesfehérvárt is, legalábbis tíz kép erejéig. Városunk élete az Instagramon.
Fotó,instagramSzékesfehérvár felülről régen és most - a hét 10 legjobb Instagram fotója FehérvárrólÚjabb mozgalmas hét maradt el mögöttünk, és természetesen az Instagramon is zajlott az élet, rengeteg #szekesfehervar bejegyzés született. Elhoztuk a tíz kedvencünket.
Fotó,instagramÉgiháború és esernyőnek álcázott tündérszoknyák - a hét 10 legjobb Instagram fotója FehérvárrólEgyre nagyobb az élet a városban, mindenhova kikerültek a hívogató teraszok, és az időjárás is kegyes volt hozzánk mostanában, úgyhogy volt miből válogatni az Instagramon. Újabb adag #szekesfehervar érkezett.
Legnépszerűbb