5 évnél régebbi cikk

Fehérvár vagy Budapest: hol jobb élni?
Fehérvár Médiacentrum fotója
Horváth Reni
Fehérvár vagy Budapest: hol jobb élni?

Miközben Budapest a szemünk előtt lett pillanatok alatt az egyik legmenőbb világváros, Székesfehérvár szép csendben a vidéki városok között küzdötte fel magát a legjobbak közé. Utóbbiból valószínűleg nem lesz már milliós metropolisz, előbbi pedig igazi ország az országban. De vajon hol jobb élni és miért? Szubjektív.

Eddigi életem három meghatározó városa Székesfehérvár, Budapest és London. Ha az első tíz évet, mint valódi önfeledt gyerekkort nem veszem figyelembe, akkor az első két városban közel ugyanannyi időt éltem: Fehérváron egészen húszéves koromig, ezt követte tizenöt év Budapest (pár hónapos londoni kitérővel), majd az utóbbi öt évet újra Székesfehérváron töltöttem. Ismerem mindkét (három?) várost, minden előnyével és hátrányával együtt, és azt is tudom, hol miért és főleg mikor érdemes élni.

Londont most hagyjuk, arról majd egyszer később. Maradjunk a két magyar városnál.

Vidék vs. főváros

A hideg ráz ki minden alkalommal, amikor bármelyik magyar nagyvárost egyszerűen levidékezik. A vidék és vidéki szavak egy olyan pejoratív jelentést hordoznak két egyaránt városi ember beszélgetésében, amiből néhány másodperces sokk után visszatérve lehet csak normálisan folytatni a társalgást. Pedig valahogy történelmileg Magyarországon úgy alakult, hogy mindenki vidéki, aki nem budapesti. A probléma ezzel csak az, hogy a hivatalosan közel 1,8 milliós, valójában azért ennél jóval népesebb főváros lakóinak jelentős része vidéki volt egykor. Budapest elszívó ereje az országban hatalmas: aki nem külföldre, az leginkább a fővárosba vágyik egy jobb életminőség reményében, így lehet egyik percről a másikra a kalocsaiból budai srác, a nagykanizsaiból pesti csaj, vagy éppen a fehérváriból szimplán budapesti.

A vidékiség - már ha létezik egyáltalán ilyen - nem múlik el varázsütésre akkor, amikor az első szobát kibérli valaki egy újlipótvárosi bérházban, és nem lesz egycsapásra igazi budapesti világfi az illetőből. A nagyvárosi létet az idő formálja, és a fogékonyság, ami vagy megvan valakiben, vagy teljesen rezisztens az ember egy egészen más minőségű és tempójú életre. Érdemes azonban figyelni az arányokra, és nem elfelejteni a gyökereket, különben nagyon könnyen légüres térbe kerülhetünk, ahol az otthonról hozott értékeket már magunk mögött hagytuk, miközben az újak inkább csak stabilnak tűnő illúziók, amik az első komolyabb megpróbáltatás esetén olyan gyorsan tűnnek el, ahogy jöttek. 

Lokálpatriotizmus

Szerencsére a Budapesten élő székesfehérváriak kellően lokálpatrióták még a fővárosban is, és a lehetőségekhez képest összetartanak. Ugyan olyan időnként összegyűlő klubról nem beszélhetünk, mint a Békés megyeiek vagy a szerencsiek esetében, de bizonyos helyzetekben jó hívószó lehet az, hogy valaki Székesfehérvárról vagy a környékéről származik. Például könnyen előnyt is kovácsolhatunk ebből akár a baráti társaság megtalálása, de akár egy állásinterjú során is, ha a jövendőbeli munkáltatónak szintén van kötődése a városhoz.

Közlekedés és ingázás

A Budapest és Fehérvár közötti nagyjából 60 kilométer ma már egyáltalán nem távolság. Az ingázás nemcsak a főváros irányába működik, hanem Budapestről Székesfehérvárra is. Vagyis sok fehérvári dolgozik a fővárosban, és rengeteg fővárosi jár munkába Székesfehérvárra. A két város közötti közlekedés kifejezetten jó, legyen szó autópályáról, vonatról vagy buszról, de még telekocsival is könnyen és gyorsan eljuthatunk egyik helyről a másikra. Vagyis ha valakinek éppen az életvitelszerű lakóhely-változtatás, azaz a költözés okozza a legnagyobb problémát, egy kis matekkal eljuthat odáig, hogy semmivel sem drágább akár napi szinten autózni a két város között, mint lakást fenntartani a fővárosban.

Városon belüli közlekedés szempontjából vitathatatlan előnyben van a főváros. A tömegközlekedés minden negatívuma ellenére már csak a mérete miatt is a legjobb az országban. Az autósok pedig a forgalom intenzitása és a sok váratlan helyzet miatt is alapvetően dinamikusan vezetnek, többnyire jól reagálnak. Fehérváron ehhez képest arányaiban sok a bizonytalan vezető, akik ritkán kerülnek olyan helyzetbe, amikor nem rendőrlámpa, hanem táblák vagy egyszerűen csak a KRESZ ismerete szabályozza a forgalmat. Ilyen helyzetekben másodpercekig megy az egymásra bámulás, hogy ki indul el előbb, függetlenül, attól, hogy egyébként kinek lenne erre először lehetősége. 

És még valamit szögezzünk le: a fehérvári dugó köszönőviszonyban sincs a fővárosihoz képest. Néhány évnyi budapesti forgalomban kuplungozás után észre sem lehet venni, ha nem az első, hanem csak a második, harmadik zöldön sikerül átvergődni egy nagyobb székesfehérvári csomóponton. 

Ugyanakkor Székesfehérvár mérete az egyik legnagyobb előnye. Komoly távolságok gyalog is alig vannak, egy nem túl külső városrészből maximum 30-40 perces sétával elérhető a Belváros. Budapesten ez szinte lehetetlen: az ingatlanok bérleti díja vagy ára szempontjából is kedvezőbb külső kerületekből gyalog szinte esélytelen elindulni, tömegközlekedéssel is érdemes legalább egy órával előbb elindulni, ha városon belül nagyobb távolságot teszünk meg. Bár a teljes árú havi bérlet valamivel olcsóbb (7000 forint) Székesfehérváron, a budapesti ára (9500 forint) valószínűleg gazdaságosabb, hiszen a busz mellett trolira, villamosra, HÉV-re és metróra is érvényes. 

Közösség

A két város hangulatát nehéz és egyre nehezebb összehasonlítani. Míg Budapest egyre inkább London, Barcelona, Lisszabon, Párizs és Róma vetélytársa lesz, addig Székesfehérvár egészen más pozíciókra tör. Utóbbi az élhető (kis)város szeretne lenni, ahol mégis a lehető legtöbb, és egyre több dolgot megtalálják az urbánus élet szerelmesei: van multiplex mozi, jók a (be)vásárlási lehetőségek, egyre több a minőségi étterem, sport és kulturális rendezvények tekintetében is széles a választék. Akinek sok Budapest valóban egyre jobban pulzáló tempója, annak Fehérvár ideális választás lehet, időnként néhány fővárosi kiruccanással. 

Legalább akkora tévedés és általánosítás az, hogy Budapest személytelen, mint az, hogy a vidék unalmas. A fővárosban a mikroközösségek (például lépcsőházak vagy közvetlen szomszédok, munkatársak vagy egy helyre járók) épp ugyanúgy működnek, mint a kisebb településeken. Aki tehát attól tart, hogy a fővárosba költözés esetén nem lesznek barátai, nyugodjon meg: lesznek, és gyorsabban, mint gondolná.

Ehhez képest persze Fehérvár közvetlenségét ne keressük a közel kétmilliós nagyvárosban. Lényegesen nehezebb lesz szóba elegyedni a buszmegállóban várakozókkal, ahogy egy mezei sorban állás is jóval magányosabb tevékenység, mint Fehérváron. Nem általánosítás azonban, hogy Budapesten mindenki siet, a valóban komótosabb fehérvári tempóba belefér pár keresetlen mondat egy szimpatikus vadidegennel is.

Munkalehetőségek és bevásárlás

Munkaerőhiány van az egész országban, vagyis jó eséllyel indul mindenki, aki munkát keres - persze ez korántsem igaz minden ágazatra. Vannak olyan specifikus szakmák, melyekben az ország Budapest-központúságának köszönhetően csak a fővárosban lehet egy bizonyos szint felett kiteljesedni. De akinek nem elsődleges a karrier, még ezekben az ágazatokban is bőven megtalálhatja a számítását Székesfehérváron is. Ráadásul a home office elterjedésével előbb-utóbb minden munkáltató be fogja látni: nem feltétlenül akkor dolgozik jól a kolléga, ha a főnök szeme láttára húzza az igát. Vagyis idővel a nem kétkezi munkák estében gyakorlatilag mindegy lesz, hogy az ország vagy éppen a bolygó, netán a galaxis melyik pontján ücsörgünk a monitor előtt.

Na, igen, a shopping. Ebben vitathatatlan előnye van Budapestnek. Nem is érdemes ezt ragozni tovább. Feltehetően a posztot olvasók közül is sokaknak valamilyen rendszerességű program a Budapestre kirándulás, különösen az adventi időszakban a karácsonyi ajándékok beszerzése céljából. Nagyobb massza, nagyobb választék. Jó hír a fehérváriaknak: ami van Budapesten, idővel lesz Székesfehérváron is.

Mikor?

Valójában az a kérdés, mikor érdemes Székesfehérváron, és mikor Budapesten élni. A két városban az életminőség nagyjából megegyező: amit az egyik előnyére lehet írni, az a másik esetében hátrány lesz és fordítva. Ahogy a kilencmilliós Londonban is egyre inkább egy fiatalokkal kitömött nemzetközi város, a külvárosba szoruló helyiekkel, úgy Budapest is ebbe az irányba tart: nem ritka az olyan étterem a magyar fővárosban, ahol a felszolgálótól már csak angolul tudunk rendelni, mert éppen Ázsiából vagy - megtörtént eset - valamelyik nyugat-európai országból költözött ide.

Jó eséllyel tehát a harmincas évek közepéig, végéig kifejezett izgalmas város Budapest, de egy bizonyos életkor után könnyen be lehet sokallni a lüktetésétől. Fehérvárnál pedig kevés jobb hely van az országban, ahol családot lehet alapítani. Ha van egyáltalán.

 
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek