"Fontos, hogy az ember továbbadja a tudását"- beszélgetés Tombor Tímea fehérvári táncpedagógussal
"Fontos, hogy az ember továbbadja a tudását"- beszélgetés Tombor Tímea fehérvári táncpedagógussal
"Fontos, hogy az ember továbbadja a tudását"- beszélgetés Tombor Tímea fehérvári táncpedagógussalNéptáncosként indult a pályád, aztán az utad a Vörösmarty Színházhoz vezetett. Mi volt az elsődleges célod azzal, hogy a néptánctól a modern táncok felé orientálódj?
Egy felkérés útján kerültem a színházhoz: az Olivér című darabhoz kerestek táncosokat. A koreográfus néptáncos volt, és eljött a táncegyütteshez táncosokat keresni. Így kerültünk jó néhányan a színházba, és ezt követően tizenhárom évig dolgozhattunk ott, ami meghatározó volt az életemben. A színház egy teljesen más műfaj, meg kellett ismerkedünk a divattáncokkal, és ez nagyon megfogott. Sokat gondolkodtam, hogy miként és hogyan lehetne továbblépni, így kerültem a Táncművészeti Főiskolára, ahol viszont teljesen más táncot kezdtem el tanulni.
Hogyan választottál stílust magadnak?
Nagyon sok műfajjal ismerkedtünk meg. Elsősorban divattáncot szerettem volna tanulni, de mivel divattáncokkal akkor már foglalkoztam, úgy gondoltam, miért ne próbálnék meg egy újabb műfajt. Így jött a modern tánc, és ezzel sikeresen felvételiztem a főiskolára.
Mi mindent lehetett megtanulni olyasvalakinek a főiskolán, aki már évtizedek óta magas szinten táncolt?
Nagyon nehéz volt, és azt hiszem, még mindig van hová fejlődni. Bár már megcsinálni egyre nehezebb, de az is fontos, hogy az ember továbbadja a tudását.
Egy kívülálló gyakran azt gondolja, hogy az a légies mozgás, az a kecsesség, ami egy-egy táncosból fakad, az valóságosan könnyű, miközben aki már próbált egy-egy koreográfiának megfelelni, tudja, hogy ez egy rendkívül kemény, odafigyelést igénylő feladat.
Testileg és lelkileg egyaránt nagy megerőltetés ez, nem is mindenki marad ezen a pályán. Alázat kell hozzá, kitartás, szorgalom, mert az órákon kívül is kell, hogy fejlessze magát az ember az eredményekért.
A tehetség miként járul hozzá a sikerhez? Hiszen az indíttatás, a szorgalom, az elhivatottság kevés.
Természetesen kell a tehetség, de a felsoroltak a táncban összeadódnak. És a kevésbé tehetséges is lehet jó táncos vagy a későbbiekben jó tanár. Nem kell feltétlenül profi szintre jutni, a fontos a lélek, hogy mennyire szereti csinálni valaki, mennyire fogja meg ez a fajta művészet. Fontos, hogy akarja csinálni!
Mit jelentett számodra, amikor elkezdtél tanítani?
Nagyon nehéz volt eleinte. Egyszer beszélgettem egy volt tanárommal, és elmondtam neki, hogy nem látom a gyerekeken a fejlődést, nem látom azt a tehetséget, amit szeretnék látni. Azt válaszolta, higgyem el, el fog jönni az az idő, amikor meglátom mindezt, de addig is örüljek egy-egy mozdulatnak, annak, hogy a gyermek szeret eljárni hozzám órára, a többi majd szépen jönni fog sorjában.
Azt mondják, hogy a táncba könnyű beleszerelmesedni, az igazi megtartó erő azonban az, ha olyan pedagógusunk van, akit szeretünk, akinek elhisszük, hogy napról napra fejlődhetünk.
A tánchoz kell a pedagógus, a tanár, hogy megszerettesse a gyerekekkel magát a táncot. Fontos, hogy a csoport, a közösség olyan legyen, ami ebben segít, illetve a tanárnak úgy kell megtanítani a gyerekeket, hogy a nehéz is könnyednek tűnjön.
Mennyire lehet és mennyire kell szigorúnak lenni?
Kell, mert ha nem jó a technika, muszáj, hogy javítson rajta a tánctanár. Viszont ha lazábbak egy kicsit az órák, akkor könnyedebbek a fiatalok és egyszerűbben átugorják az akadályt, mintha folyamatosan azt hallanák, hogy mi miért nem jó. Kell a dicséret és a szigor is.
A tanítványaid megbecsülik, megfogadják azokat a tanácsokat, amelyek előbbre vihetik őket?
Vegyesek a tapasztalataim. Elsősorban a tánc szeretete miatt jönnek a fiatalok, de vannak olyan tanítványaim is, akik már eljutottak addig, hogy ők maguk is tanítanak, vagy már azt tervezik, hogy ezen az úton szeretnének továbbmenni. Ők már tudják, hogy nem könnyű mindig ugyanazt csinálni, napokig, hetekig gyakorolni egy-egy mozdulatot.
Mi az, ami a közvetlen sikeren túl megerősítést jelent egy táncpedagógusnak?
Számomra mindig más. Valamikor csak az, hogy sokan vannak az órán, máskor az, ha csak úgy odajönnek hozzám az óra végén és megköszönik, írnak egy üzenetet. Vagy ha látom a táncosokon az óra végén, hogy mosolyognak. Nemrégiben az egyik tábor után odajött hozzám egy anyuka, és azt mondta, hogy a gyermekét már évek óta nem látta ennyit mosolyogni, ez már önmagában egy nagy pozitív megerősítés.
Mennyire kell másként tanítani az egészen kicsiket, akik a még az út elején járnak illetve azokat, akik már tudják az alapokat és szeretnének profivá válni?
A kicsiket játékosan, könnyedebben, más szavakkal kell nevelni, a nagyokkal pedig fontos megértetni, hogy miért tesszük azt, amit teszünk, hogy ez az egyetlen út, hogy elérjék azt a pluszt, amire vágynak. Szépen építkezünk felfelé, egyre inkább többet és többet kérünk és követelünk.
Miként születnek meg a koreográfiáid?
Van, amikor megfog egy zene vagy egy adott feladat: például volt egy felkérés egy operára, és én még soha nem dolgoztam ezzel a műfajjal. El kellett gondolkodnom, milyen koreográfiát készítsek. Modernet vagy klasszikusat, esetleg balettra épülőt? Aztán végül sokat hallgatva a zenét próbáltam megalkotni a koreográfiát. Fontos, hogy egy koreográfiának milyen mondanivalója van, és természetesen az, hogy milyen a téma és a zene. Ma már előfordul, hogy a szabadságukkal élve a gyerekek adnak ötleteket, hoznak zenét és abból építjük fel a táncot.
Hogy telnek a mindennapjaid?
Reggel nyolctól este kilencig tanítok, aztán otthon folytatom. Mivel művészeti iskolában tanítok, elég sok feladatom van. Tagozatvezetőként is sok tennivalóm van: a gyerekeket OKJ-tanfolyamra készítem fel illetve érettségire. Általában háromig, fél négyig vagyok az iskolában, fél öttől pedig a saját táncstúdiómban tevékenykedem. Órát tartok, adminisztrálok vagy koreográfiát készítek, majd amikor hazamegyek, dolgozatot javítok vagy éppen elmélyülök a következő anyagban. Ötleteket gyűjtök, videókat nézek.
Mit éreztél, amikor megkaptad az értesítést az elismerésről?
Nem hittem el, aztán elgondolkodtam, végül meghatódtam!
