Üvegkontúr a tojáson? – Avagy egy nem hagyományos tojásfestés története
Üvegkontúr a tojáson? – Avagy egy nem hagyományos tojásfestés története
Üvegkontúr a tojáson? – Avagy egy nem hagyományos tojásfestés történeteAzt is be kell valljam, volt pillanat, amikor majdnem hagytam a csudába az egészet. Ennek ellenére a végeredmény – nem mondom, hogy minden részletében tökéletes, de - végül is magáért beszél.
Emlékeim voltak a tojásfestéstől. Nem, nem arról a hőre tapadós, matricázós változatról, és nem is a tedd a készen kapható, mindenféle műszínű festékbe a tojglit féléről. Nem. A hagyományos, írókával viaszolós, vöröshagyma héjával befestősről. Mivel csak halovány emlékeimben élt mindez, szerintem emiatt lehetett, hogy romantikus, őrizzük a hagyományt lelkesedéstől vezérelve, és a legnagyobb tisztelettel a régiek iránt, igyekeztem feleleveníteni a bennem rejlő tojáscsipkézőt.
Alapul vettem a családi gazdaság adta tojásokat, és jó sokáig főztem őket. Kifújni nem akartam, mert egyrészt macerás, másrészt, ha el akarom tenni a díszt jövőre, tuti összetörik. Harmadrészt pedig ezt a gyakorló háziasszonyoknak mondanom sem kell: az át nem adott tojások az ünnep végeztével remekül mutatnak egy jópofa rakott krumpliban.
Szóval adott volt a tojás, már csak íróka és a díszítéshez szükséges viasz kellett. Előbbit legyártottam az udvaron talált gally és a teamécses fém részéből csavart csövecske összespárgázásával, utóbbi pedig szintén kéznél volt az adventi koszorúról megmaradt méhviasz gyertyáknak köszönhetően. A viasz felolvasztásához nem akartam befogni a kedvenc lábosomat, s lévén, hogy most több a konzervétel itthon, mint máskor, megszabadítottam egy babgulyást a béléstől, és máris hozzáláttam nagy ívű tervem megvalósításához.
Egészen biztos vagyok benne, hogy semmit nem úgy csináltam, ahogy kellett volna, mert sem a viasz, sem pedig az íróka nem úgy működött, ahogy én azt elvártam.
Miután három tojás bánta tájékozatlanságom okozta sutaságomat, megvilágosodtam. Korábbi tapasztalataimnak köszönhetően tudtam, hogy a kézműves boltokban kapható üvegkontúrral remekül lehet „írókázni”, és mivel műanyag alapú termékről van szó, az azzal kanyarított festékkígyó bár rendkívül jól tapad, kis akarással bármilyen felületről könnyedén lehúzható.
Több se’ kellett, felismerve a szűk keresztmetszetet, félretoltam a hagyományos eszközöket, és azonnal nekiláttam a tojások üvegkontúros díszítéséhez. Közben erősen bíztam abban, hogy hasonlóképp az oly illatos méhviaszhoz, a műanyag is rátapad annyira a főtt tojásra, hogy az a díszítő lébe helyezve is megőrzi a felületére pingált mintát.
Ezután már csak a színezés okozhatott meglepetéseket. Az előzőek tapasztalatából okulva, e tekintetben igyekeztem biztosra menni. A kigondolt barna színt remélve, összevegyítettem vagy 15 vöröshagyma héját 2 dl fekete kávéval, és a még meleg főzetbe helyeztem a kidekorált tojásokat. Majd vártam, és persze izgultam, hogy az oly körülményesen megalkotott díszítményeim nehogy ledobják magukról a festéket.
Az alkotások egy egész éjszakán át áztak a csodaszínű lében. Mondanom sem kell, első utam reggel a konyhába vezetett, ahol elégedetten konstatáltam: megérte az időbefektetés. A hagymás kávéban ázó tojások az éj leple alatt meglehetősen kellemes színt kaptak. Már csak a vonalas díszítés lekapirgálása maradt hátra, ami a reggeli kávém mellett könnyű munka volt. Végső mozzanatként pedig visszanyúlva a jó szokáshoz, szalonnazsírral átbabukáltam a hímes tojások felületét.
Félreértés ne essék! Nem állt szándékomban bagatellizálni a hagyományt, és a csodálatos, régi, tojásfestő technika szépségét. Távol álljon tőlem! Idei ünnepi készülődésem történetével mindössze csak azt szeretném demonstrálni, ha elképzelésünk elsőre nem is sikerül, kitartással és kreatív megoldással, netán más eszközöket bevetve, könnyedén megvalósíthatjuk szívünk vágyát.
És a húsvéti tojásdísz így vagy úgy, de ott virít majd az asztalon!
