DIY bútorfelújítás, avagy egy régi szekrény új élete DIY bútorfelújítás, avagy egy régi szekrény új élete
Határozott elképzelésem volt, hogy milyen és mekkora cipősszekrényt szeretnék. Elég sokszor vagyok úgy, hogy nagyon határozott elképzelésekkel indulok el beszerezni dolgokat, legyen szó ruháról, cipőről, szekrényről vagy bármiről. Aztán rendszerint belefutok abba a sajnálatos helyzetbe, hogy olyan nincs, vagy csak egészen horror áron, amit megálmodtam. És vannak dolgok, amiben nem kötök kompromisszumot.
Szóval egészen határozott elképzelésem volt, hogyan nézzen ki az a cipősszekrény, ami az előszobába kerül. Milyen színű, méterű és stílusú legyen. Aztán persze hiába nézegettem hónapokig mind az új, mind a használt bútorokat, legfeljebb erősen kompromisszumos, vagy túlságosan drága darabokba botlottam.
A helyzet azonban egyre inkább szorongatott, mert sajnos meglévő gyengeségeim közül az egyik éppen a cipők iránti ki nem múló szenvedély. Ráadásul nem egyedül élek a háztartásban, szóval a nagyon sok, haéletemvégignemveszektöbbcipőtakkoriselég nem kevés lábbelim mellett mások is helyet követeltek abban a cipőtárolóban, amelyben az enyéimnek is csak a töredéke fért el.
Több hónapnyi eredménytelen keresés után a Facebook adok-veszek oldalán futottam bele egy ingyen elvihető szekrénybe, amely méreteiben centire pontosan hozta az általam elvártakat, nem utolsó sorban meglehetősen szexi formája is volt.
Egy nagyon kedves, egyébként fehérvári hölgy nagymamájáé volt a dúsan lakozott, barna, retró darab, az ajtaja ugyanakkor eléggé megsérült korábban. Nemcsak el volt törve a lakozott fedőréteg, de visszanyomhatatlanul ki is volt púposodva. Nem tagadom mindezek ellenére szerelem volt első látásra, így majd kiugrottam a bőrömből örömömben, amikor kiderült, hogy a sorban előttem álló visszalépett a bútor sérülése miatt.
Kisebb-nagyobb utánfutós kalandok után végül hazaért a szekrény. Hiába volt erősen délután, nem bírtam magammal, azonnal nekiestem és szétszedtem, annak ellenére, hogy akkor még arról nem volt pontos elképzelésem arról, hogy mi is legyen a sérült résszel, illetve hogy a zárat ki akarom-e szedni vagy sem. Aztán azt is kiszedtem.
A sérült szakaszról egy favésővel leszedtem a töredező, pattogzó darabokat, és lecsiszoltam, amennyire csak tudtam, illetve a lakkozott ajtót is finoman átcsiszoltam, éppen csak annyira, hogy megszűnjön a tücsök feneke állapot. Némi fejvakarás után végül folyékony fával kezdtem kiegyengetni az ajtó sarkát. Úgy nagyjából háromszor kentem fel, majd száradás után csiszoltam vissza.
Nem, nem azért mert elrontottam, hanem mert kellett olyan vastag réteget rátennem, hogy a folyékony fa száradás után kicsit összeesett. Azt pedig már a falak glettelésénél megtanultam, hiába is gondolom azt, hogy ó, nem kell azt már tovább csiszolni, hiszen majdnem tökéletes, az a majdnem egészen pontosan látszani fog majd, ha le van festve fehérre. És sokkal-sokkal jobban fog látszani, mint azt elsőre hinném.
Az ajtó belső felén és a testen is volt néhány apró sérülés, azokat is kiegyengettem a folyékony fával, illetve a kiszerelt zár jókora lyukát is azzal dolgoztam be.
Ezt követően az egészet lealapoztam egy speciális hídképző alapozóval, majd két réteg selyemfényű, vizes bázisú zománcfestékkel kentem át. Az alapozáshoz ecsetet használtam, ami ugyan nem ad olyan szép egyenletes felületet, mint a szivacshenger, de sokkal gazdaságosabban bánik az anyaggal. Márpedig ezek a hídképző alapozók, amit például a lakozott felületekre simán fel lehet kenni, egészen borsos áron futnak.
A két réteg fehér festéket már hengerrel vittem fel. Nem lett rossz, de azért az ecsetes alapozóréteg textúrája, főként az ajtónál átjött. Ha valaki nem bírja az ilyenfajta tökéletlenséget, az az alapozást is végezze hengerrel. Nekem valahogy bejön, hogy ilyen "rendetlen".
Még éppen csak az alapozáshoz kezdtem, amikor már - nagyon-nagyon türelmetlen lévén - a végső simításon kattogott agyam, vagyis, hogy milyen legyen a zsanér és a fogantyú, illetve éreztem azt is, hogy hiába a gondos fatapaszolás, szinte biztos, hogy el kell majd takarnom valamivel a sérült szakaszt, mert nem lesz tökéletes.
Ám hiába jártam körbe Fehérvár általam ismert helyeit, nem találtam sem olyan zsanért, sem pedig olyan fogantyút, amilyet megálmodtam. A bútordíszről meg ne is beszéljünk, mert volt, ahol csak néztek rám, hogy mit is akarok én. Szóval ott álltam a nagy semmivel a kezemben, de csak egy pillanatig villant be a kompromisszum szó, már hessegettem is el.
Végül két webáruházból mindent be tudtam szerezni. A vasalat hamarabb érkezett, úgyhogy az ajtó még "meztelen" állapotában a helyére került. Nem volt egyszerű menet felügyeskedni a már kicsit vetemedett vázra a soha tökéletesen egyenes nem volt ajtót az eredeti furatokba betett zsanérral. Egyedül nem is ment...
Ebben az állapotában pedig végleg egyértelművé vált: jól éreztem, hogy díszítést kíván az ajtó. Bár meglepően szépen sikerült a javítás, azért látszott a hiba, és az összkép is hiányosnak, befejezetlennek hatott.
Amikor befutottak a hőn áhított darabok, kezelés alá vettem a fából készült gyönyörű faragásokat. Nagyon gondosan OSB-lapra rögzítve küldték az egyébként lehelet finom darabokat, így azt a festéshez is felhasználtam: kétoldalú ragasztóval rögzítettem rá a díszeket, hogy ne kelljen folyamatosan a csúszkálással küzdenem.
Első körben középszürke színt kaptak, mert egy diszkrét antikolás tervben volt. Száradás után két fehér réteg következett, végül itt-ott visszacsiszoltam az éleket. Egységes fehéren nekem nem jött be, a kivillanó szürke részek textúrát, szikárságot adtak szerintem a díszeknek.
A levételnél akadtak apróbb problémáim, mert a kétoldalú ragasztó a festékkel karöltve elég masszív kötőanyagnak bizonyult, azért a sniccerrel nagyon finoman sikerült lefejtenem a díszeket.
Eredetileg úgy terveztem, hogy az ajtó sarokdíszei közé rozettát is teszek, de végül az már túl sok volt nekem, úgyhogy csak a festésig jutott el.
Ekkor már már megcsapott a siker édes lehelete, gondoltam, egy kis ragasztás, aztán fáklyásmenet, megvalósult az álmom. Aha, álmomban... Az első pofont a ragasztásnál kaptam.
A sérült részre - minekután az nem lett tökéletesen egyenletes - nem és nem akart felfeküdni az drága kedves sarokfaragás. Nyomtam sokáig, közben ráolvastam, de pont telibe tett az én elképzeléseimre. Mindig visszapattant a hosszabb része, pedig elvileg nem gagyi faragasztót használtam, ami ráadásul azt ígérte, hogy 10 perc kötés után nincs az az erő, ami szétszakíthatja az általa rögzítetteket. Jelentem, volt.
Kettes lépcső: még több ragasztó és némi sufnitung, mert a zsineg és a csipesz csodákra képes. Nem volt az.
Egy órányi pihentetés után, leszedtem a hevenyészett kötést, a dísz pedig röhögve kunkorodott megint. Hármas lépcső, már dühből: jöhet a pillanatragasztó. Az itthoni nem használt. Estére még jobban felkunkorodott a dísz alja.
Végül beszereztem egy atomcsapás pillanatragasztót, amivel szót fogadott a sarokdísz. Boldog voltam. Úgy 10-20 másodpercig. Aztán miközben nézegettem, gyönyörködtem, éreztem, hogy valahogy nem stimmel az egész. A bútor és a dísze nem vált egységgé, a gyönyörű faragások idegentestként trónoltak az egészen.
Néhány perc után arra is rájöttem, hogy a bútor és a dísz közötti, hol kisebb, hol csak hajszálnyi rés zavar. Gondolom, ha a munkálatok elkezdése előtt utánaolvasok, biztos felvilágosítottak volna róla, hogy ezt össze kell dolgozni, de nehogyámmá. Inkább megküzdök mindenért.
A gyengéd szürkületben végül újra elővettem a folyékony fát, és elkezdtem azzal, a jobb mutatóujjammal, egy gyufaszállal és némi papírkéztörlővel kifugázni a réseket. A végeredmény ezúttal tényleg elégedettséggel töltött el: a bútor egyesült a díszével. Végül átfestettem még egy réteg fehérrel, és finoman visszacsiszolgattam az éleket.
És tádám, el sem hittem, hogy készen van. Tetejébe pedig pont olyan lett, amilyennek megálmodtam, egyszerűen imádom és remekül elnyeli a cipőinket. Na jó, az enyémnek csak egy részét.
Összességében nagyon örülök neki, hogy belevágtam a szekrény felújításába, és a végeredmény pont olyan, mint amilyet elképzeltem. Egy azonban biztos: ha mégegyszer nekifutok egy ekkora volumenű DIY-projektnek, akkor azt majd egy kicsit felkészültebben teszem.
Ha neked is van felújításra váró bútorod, de idő-, ötlet-, esetleg bátorsághiányban szenvedsz, remek segítséget találsz itt, Székesfehérváron: már korábban írtunk a RegAndina Alkotóműhelyről, ahol nemcsak workshopok keretében juthatunk kitűnő inspirációkhoz és tanácsokhoz, de a festés egy sokkal egyszerűbb módját is megmutatják. Ha pedig nem érzed magadban az erőt egy DIY-bútorfelújításhoz, akkor meg is valósítják a megálmodott átalakítást.
Az általuk használt Vintage Paint krétafesték környezet-, bababarát, és szagtalan, így zárt térben is használható, ráadásul meglehetősen könnyű vele bánni, és szinte kivétel nélkül alapozásra sincs szükség.
Az eredmények, az átváltozások pedig önmagukért beszélnek:
