1 évnél régebbi cikk

Május 5-én nyit az IKEA
Fehérvár Médiacentrum fotója
ikea.com
Május 5-én nyit az IKEA

Közel ötven napnyi zárvatartás után, május 5-én újra kinyitnak a budapesti IKEA áruházak. Érdemes időben menni, mert egyszerre csak ötszáz vásárlót engednek be.

Az IKEA üzletek reggel kilenc és délután három óra között lesz nyitva. Csak azokat engedik be, akik eltakarják a szájukat és az orrukat. Az áruházakban tartani kell a két méteres távolságot és előnyben részesítik a bankkártyás fizetést. Az étterem és játszóház egyelőre zárva marad.

Az svéd bútorbolt számos további előírást vezet be a kormányzati ajánlások, illetve a belső használatú „Felelős Vásárlási Protokoll” alapján. Ezek a fentieken túl a következők:

  • Az érkező és a vásárlást befejező vásárlók külön útvonalon használhatják az áruházak ki- és bejáratait.
  • A munkatársakat és a vásárlókat időről időre emlékezteti az IKEA a 2 méteres távolság, illetve az általános higiéniai előírások betartására.
  • Az IKEA munkatársak szigorú megelőző intézkedéseket követnek, beleértve ebbe a kesztyű viselését, különös tekintettel azokra a területekre, ahol készpénzzel vagy étellel foglalkoznak, illetve az ügyfélszolgálatra.
  • Az épületek gyakoribb szellőztetése, illetve a gyakran érintett területek, a bevásárlókocsik és kosarak fertőtlenítése lép életbe.
  • A padlózat mindennapos vizes takarítása, különös tekintettel a kasszaterületre és a PIN-terminálokra.
  • Az IKEA arra kéri a vásárlókat, hogy lehetőség szerint érintésmentes fizetési megoldásokat válasszanak (bankkártya, telefon stb.)
  • A kóstoltatás, illetve a helyszínen történő ételfogyasztás továbbra is szünetel.
  • A személyre szabott tervezési és tanácsadási szolgáltatás (konyha- és gardróbtervezés, lakberendezési tanácsadás) továbbra is elérhető marad online.
  • A vásárlók nem használhatják a sárga FRAKTA táskákat az áruházakban. Az IKEA ehelyett két lehetőséget javasol: használják a bevásárlókocsikat, vagy vegyenek el egy kék FRAKTA táskát, tegyék abba a kiválasztott termékeket, és a kasszánál azokkal együtt vásárolják meg a táskát is.

Az IKEA arra kéri a vásárlókat, hogy az áruház látogatása előtt olvassák el az IKEA.hu oldalon található előírásokat, illetve, hogy abban az esetben látogassák meg az áruházakat, ha pontosan tudják, mit szeretnének.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek