Nyilvánosságra hozta a Disney közkedvelt édessége receptjétNyilvánosságra hozta a Disney közkedvelt édessége receptjét
Ha valaha is jártatok Disneylandben, akkor sanszos, hogy kóstoltátok már az igencsak nagy népszerűségnek örvendő Dole Whipet, amelyet a Disney hivatalos fagyasztott desszertjeként tartanak számon, illetve csak és kizárólag a mikiegeres meseparkokban és a cég által üzemeltetett üdülőhelyeken kapható.
A Dole Whipet először 1986-ban mutatták be Disneyland Adventureland részén egy Tiki Barban, és mivel hatalmas sikert aratott, mind a mai napig megtalálható az étlapon.
Na, most az a helyzet, hogy a Disney hivatalos applikációján, a My Disney Experience-en rövid időre közzétette a Dole Whip receptjét, ami már sajnos nem elérhető (bármennyire is próbáltam beleásni magam, egyszerűen nem találtam), de mivel az internet nem felejt, így különböző oldalakon (mint például a disneys étkekre szakosodott disneyfoodblog oldalon) továbbra is megtalálható, így akár otthonotokban is simán elkészíthetitek a nasit.
Mindössze három összetevőre van szükségetek:
A hagyományos ízvilág eléréséhez egy jó nagy gombóc vanília fagylaltra, 120 ml ananászlére és mindössze két csésze fagyasztott ananászra van szükségetek.
Ha ezek mind megvannak, akkor az összes hozzávalót egy turmixgépbe kell pakolni/önteni/gyúrni, majd addig kell kevergetni, amíg krémes állagot nem kaptok. Tadamm, kész is a Dole Whip ananászos desszert!
Persze a kapott eredmény attól is függ, hogy mennyire követitek az előírt mennyiségeket, ugyanis, ha megvariáljátok a hozzávalók mértékét, akkor akár kanalazhatós fagyiszerű masszát, vagy smoothie-jellegű italt is varázsolhattok belőle.
A nassolnivalót - ahogy a parkokban is szokás - a felnőttek egy kis rummal megbolondíthatják, így aztán végképp együtt élvezheti az egész család Disneyland ízeit a kertben, vagy akár a kanapén ücsörögve is.
(Forrás: Mirror)