3 évnél régebbi cikk

Megújult az Árpikép Galéria a Kossuth udvarban
Megújult az Árpikép Galéria a Kossuth udvarban

Felavatták a kibővített, felfrissített Árpikép Galériát. A belvárosi képtárban Kovács Árpád fehérvári tematikájú képei és Sohonyai Edit könyvei kaptak helyet.

Nagyobb, most már 42 m²-es kiállítótérben kínálják a jellegzetes, fehérvári tematikájú akvarelleknek, olajképeknek.

"A galéria mindannyiunk közös produkciója!" – kezdte gondolatait Kovács Árpád.

Majd a művész egy porszívózás közben felfedezett gondolatsort osztott meg a közönséggel, miszerint a jelenben végzett tevékenységekért kötelessége a mai embernek hálát adni az elmúlt korok feltalálóinak, mestereinek, munkásainak.

Mint kiderült, a festőművész az utókor szakembereinek is hagyott üzenetet, hiszen a felújítási munkálatok alatt két téglára felírta a köszönöm és bocsánat szavakat. Míg előbbi a fenti gondolatmenetre utal, utóbbi azoknak szól, akik majd újra átalakítják a galériát.

Az ünnepségen részt vett Cser-Palkovics András is. A polgármester megnyitó beszédében szintén a csapatmunka és az összefogás eredményességét emelte ki.

A megújult galériában a képzőművészet mellett az irodalom is helyet kapott, mégpedig az írófeleség , Sohonyai Edit könyveinek képviseletében.

Kovács Árpád festőművész Székesfehérvár szülötte. Tanulmányait a a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola után a Magyar Iparművészeti Főiskola alapképzésének elvégzésével folytatta, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolában képeztette át magát. Stílusára hatással volt Gerzson Pál festőművész, Kokas Ignác és Patai László munkássága. Ma tanárként adja át a festészet szeretetét és fortélyait a fiatalabb generációnak Fehérváron.

Borítókép: Simon Erika
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek