3 évnél régebbi cikk

Ártatlannak vallotta magát a nő, aki fel akart gyújtani másokat Fehérváron
Ártatlannak vallotta magát a nő, aki fel akart gyújtani másokat Fehérváron

Csak azért nem sikerült meggyújtani a lelocsolt embereket, mert kirúgták a nő kezéből az öngyújtót.

A vádirat szerint a székesfehérvári Alba Plaza előtti téren két család tagjai estek egymásnak azért, mert a néhány nappal korábbi vitájukat rendezni akarták. A vádlott a dulakodás közben elővett egy benzines flakont, amiből elsőként a földre öntött, majd meggyújtotta azt. Ezután az asszony közelebb lépett a többiekhez és azt kiabálta, hogy "felgyújtalak, meghalsz!", és két sértettet is lelocsolt benzinnel, majd öngyújtóval fel is akarta gyújtani őket. A földön fekvő egyik áldozat azonban az öngyújtót kiverte az asszony kezéből.

A Fejér Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberölési kísérlettel vádolja a nőt.

"Amennyiben sikerült volna meggyújtani a motorbenzint, a sértettek ruházatára és testére kiterjedő tűz, égés alakult volna ki, amely tűz eloltása nélkül a ruházat teljes kiégése, a testfelületre átterjedő égések kapcsán pedig akár halálos égések is keletkezhettek volna a sértetteknek" - mondta el Sike Alexandra, a Fejér Megyei Főügyészség ügyésze.

A nő a dulakodás után két hónapig volt letartóztatásban, majd négy hónapig állt bűnügyi felügyelet alatt.

A csütörtöki előkészítő ülésen az ügyész 15 évnyi fegyházbüntetést kért a vádlottra, az asszony azonban nem ismerte el bűnösségét és vallomást sem tett. Azt mondta azért, mert ő maga és férje is súlyos beteg. 

Mivel a vádlott nem ismerte be tettét, a bíróság tárgyalás után hoz ítéletet. Az ügy decemberben folytatódik, az ügyvéd további tanúk meghallgatását és elmeorvosi szakértő kirendelését indítványozta. Ha a tárgyalás során bebizonyosodik a vádlott bűnössége, az ügyész letöltendő fegyházbüntetést kér az asszonyra.

Borítókép: fmc.hu
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek