3 évnél régebbi cikk

Erősen érezhető földrengés volt Magyarországon
·Hírekföldrengés·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
MTI
Erősen érezhető földrengés volt Magyarországon
·Hírekföldrengés·Utolsó frissítés: undefined

A földrengést Székesfehérváron és környékén is lehetett érezni, káreseményről eddig nem érkezett bejelentés.

Kedden kora délután szédítő élmény rázta meg Magyarországot: egyik pillanatról a másikra olyan érzése támadt az embernek, mintha ki akarna fordulni alóla a talaj. Persze miután a karácsonyfák is elég erősen belengedeztek, sejteni lehetett, hogy földrengésről van szó, amely a csillárok és a függönyök mozgásából és az időtartamból (egy jó fél percig tartott) ítélve nem a gyengébbik fajtához tartozott.

Székesfehérváron sok lakásban, intézményben megremegtek a csillárok, a székek, a polcok – erről számoltak be a lakosok a közösségi fórumokon. Dr. Cser-Palkovics András polgármester közösségi oldalán jelezte, hogy a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kért információk alapján semmilyen káresetről vagy sérülésről nem érkezett jelentés.

Többek között Budapesten, Pécsen, Zalaegerszegen, Mohácson, Veszprémben, a Balatonnál, Nagykanizsán, illetve Szentgotthárdon is lehetett érezni a földrengést.

Sőt, Pakson is, ám a Paksi Atomerőműben a korábbi években biztonságnövelő intézkedéseket hajtottak végre, amelynek keretében a földrengésállóságot is jelentősen megerősítették. Így kijelenthető, hogy a Paksi Atomerőmű a térségünkben előforduló földrengéseknél jelentősen erősebbeket is képes biztonsággal elviselni.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint 12:19-kor 6,3-as magnitúdójú földrengés keletkezett Horvátországban, mintegy 5 kilométeres mélységben. Ezt a rengést éreztük meg mi is Magyarországon. 

A rengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek. Petrinjában egy férfit autójából mentettek ki, amelyre rádőlt egy épületrész. Egy másik összedőlt házból egy apát és egy gyermeket hoztak ki, a gyerek belehalt súlyos sérüléseibe. Feltételezik, hogy további sérültek is lehetnek a romok között.

A földrengés három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat.

A fő rengés után várhatóak utórengések, amelyek között erősek is lehetnek. 

Videó a horvátországi helyzetről:

Ha valakinek van videója, fotója a rengésről, küldje el nekünk!

(Forrás: MTI, VÉSZ)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek