3 évnél régebbi cikk

5 Brad Pitt-film, amit bármennyiszer újra tudnánk nézni
5 Brad Pitt-film, amit bármennyiszer újra tudnánk nézni

Szigorúan szubjektív toplistánk remélhetőleg nem csak nőknek szól, az alternatív listákat kommentben várjuk. Brad Pitt filmjeivel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy szinte lehetetlen 5-ös listát összeállítani, ahogy eszünkbe jut öt filmje, szinte már kész a fejünkben a másik ötöt tartalmazó lista is.

Csinálhatunk listát a legnépszerűbb (Mr. és Mrs. Smith), a legfurcsább (Az élet fája) és a legviccesebb (Blöff) típusú filmekről is. Ha vegyes listát készítenénk, íme az első öt, ami eszünkbe jut:

1. Interjú a vámpírral 

A film a '90-es évek legnépszerűbb férfi színészeit vonultatja fel, hiszen Pitt mellett láthatjuk benne Tom Cruise-t és Antonio Banderast is. A csodálatos, hátborzongató és egyben romantikus alkotás kiállta az idő próbáját, én legalábbis bármikor meg tudnám újra nézni.
 
2. Hét év Tibetben

Egy megtörtént eseményeken alapuló kalandfilm Tibet önállóságának utolsó éveit mutatja be a kínai invázió előtt, Heinrich Harrert, a híres osztrák hegymászót egyedüli idegenként fogadják be az országba. A férfi életre szóló barátságot köt a dalai lámával, akinek tanára lesz.

3. Ha eljön Joe Black

A filmben a Brad Pitt által játszott Joe a Halál megtestesítője, aki azért jött, hogy magával vigye áldozatát, William Parrisht (Anthony Hopkins), de tervébe hiba csúszik, mert közben beleszeret a férfi gyönyörű lányába, Susanba (Claire Forlani). Parrish ezt kihasználva alkut köt a halállal, kap még egy kis haladékot, amíg Joe az élettel ismerkedik.  

4. Blöff

Guy Ritchie filmjében Brad Pitt igazából nem főszereplő. Mickey O'Neil egy vézna romagyerek, akinek az lenne a feladta, hogy beáll Georgie baba helyett egy bunyóra, és kiütteti magát. Mickey vállalja a meccset, ám a megállapodással ellentétben mindjárt az első ütéssel KO-s győzelmet arat.

5. Benjamin Button különös élete

Benjamin olyan mint Ronaldo vagy Zlatan Ibrahimovic: az idő múlásával egyre fiatalabb lesz. 1918-ban, vénemberként látja meg a napvilágot, hosszú és különleges élete egészen a XXI. századig tart, amikor csecsemőként meghal. Életében a szerelem is tragédia: beleszeret Daisybe (Cate Blanchett), akivel csak néhány évet tölthet együtt, miközben ő egyre fiatalabb lesz, szerelme az emberi élet törvényei szerint öregszik.

A következő listán a Trója, a Volt egyszer egy... Hollywood, a Harcosok klubja, a Hetedik és a Mexikói is szerepelne... Most jut eszembe, hogy a Harcosok klubjának az első listán kellett volna szerepelnie, mert kihagyhatatlan...

Borítókép: www.youtube.com
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek