3 évnél régebbi cikk

A jó évkezdők közé tartozik a MOL Fehérvár FC - megnéztük az elmúlt tíz év statisztikáját
Fehérvár Médiacentrum fotója
www.molfehervarfc.hu
A jó évkezdők közé tartozik a MOL Fehérvár FC - megnéztük az elmúlt tíz év statisztikáját

2018 után tudott ismét gólt szerezni az adott esztendő első bajnokiján a piros-kék gárda, most ráadásul meg sem álltak ötig a sóstóiak. Ennek apropóján vizsgáltuk a fehérvári labdarúgás elmúlt időszakának évkezdéseit.

Fölényesen nyert a 2021-es esztendő első játéknapján a MOL Fehérvár FC az Újpest otthonában, a piros-kékek az OTP Bank Liga egyébként 17. játéknapján 5-0-s gálaelőadást rendeztek az újpestiek vendégeként.

A fehérvári klub elmúlt egy évtizedében az adott naptári esztendő első mérkőzése általában szerencsét hozott a Vidinek: 2011 óta öt esztendőt kezdett győzelemmel, négyet döntetlennel és mindössze kettőt vereséggel.

Érdekesség, hogy az elmúlt bő évtizedben háromszor is az Újpest volt az év első ellenfele.

A mostani 5-0 mellett 2016-ban az Újpest nyert 1-0-ra, míg 2017-ben a Vidi a mostanihoz hasonlóan ötöt rúgott a lila-fehéreknek, akiknek az erejéből azért akkor legalább egy becsületgólra futotta.

A sóstói legényég két vesztes évkezdése közül tehát az egyik épp az Újpest ellen volt, a másik 2019-ben került a jegyzőkönyvekbe, akkor a Puskás Akadémia nyert meglepően simán Fehérváron 3-0-ra.

A MOL Fehérvár FC (korábban MOL Vidi illetve Videoton) első bajnoki mérkőzései az adott naptári esztendőben:

2011: Vasas – Videoton 0-0
2012: Videoton – Kaposvár 2-0
2013: Honvéd – Videoton 0-4
2014: PMFC – Videoton 1-1 
2015: Győri ETO FC – Videoton 2-2 
2016: Újpest – Videoton 1-0 
2017: Videoton – Újpest 5-1 
2018: Videoton – Vasas 2-1 
2019: MOL Vidi FC – Puskás Akadémia 0-3 
2020: MOL Fehérvár FC – Honvéd 0-0 
2021: Újpest – MOL Fehérvár FC 0-5

Ahogy összeállításunkban is látszik, nem áll távol a fehérvári csapattól a gólzáporos évkezdés, 2021-ben és 2017-ben az Újpest kapott ugye egy-egy ötöst az esztendő első bajnokiján, míg 2013-ban a Honvédnak rúgtak négyet a piros-kékek. A 2011 óta két, gólnélküli meccsel induló esztendő egyikén ugyancsak a Honvéd volt az ellenfél, mégpedig tavaly ilyenkor.

A sóstói alakulat egyébként a fenti időszakot vizsgálva 21 gólt rúgott és mindössze 9 gólt kapott az éves első meccseken, ugyanakkor 2018 után, két rúgott gól nélküli évkezdést követően tudtak ismét betalálni az esztendő első meccsén a fehérváriak, igaz, most rögtön ötször is.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek