3 évnél régebbi cikk

Idén kezdődik a kerékpársávok építése a Zámoly utcában, Székesfehérváron
Idén kezdődik a kerékpársávok építése a Zámoly utcában, Székesfehérváron

A Zámoly utca felújítása és a kerékpársávok kialakítása már régi igénye az itt élőknek. Az utca útburkolata nagyon leromlott, egyértelműen felújítást igényel, de ezzel együtt mindkét oldalon a vízelvezető árkokat is rendbe kell tenni. A kerékpáros infrastruktúrára pedig egyértelműen szükség van.

A Zámoly utcán és a Kiskút útján keresztül nagyon sokan közelítik meg a bevásárlóközpontokat, nemcsak autóval, hanem kerékpárral és gyalogosan is. A tervek szerint még idén elkezdődik a Zámoly utcai körforgalomtól a Fecskeparti útig a kerékpársávok építése. Onnantól pedig egészen a Kiskút útja végéig önálló nyomvonalon járda és kerékpárút épül az év második felében induló beruházás keretében.

Az útpálya forgalmi sávonként három-három méter széles marad, mellette az utca mindkét oldalán másfél-másfél méter széles kerékpársávokat építenek. Ehhez több helyen a jelenlegi nyílt csapadékvízelvezető árkokat a föld alá kell süllyeszteni. A kerékpársávok szélei szegélyezettek lesznek és víznyelők biztosítják majd az út szélén a csapadékvíz elfolyását.

A Zámoly utcában több helyen burkolt árok lesz, hogy elférjenek a kerékpársávok, és a házak előtti zöldterületet a legkevésbé érintse az útfejlesztés. A fenti keresztmetszeten látszik, hogyan alakítják majd ki a burkolt árkok fölött a kerékpársávokat mindkét oldalon.

Borítókép: Bácskai Gergely
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek