2 évnél régebbi cikk

Fehérvári nyarak anno: hangulatos fotók a városi strandról
·Történelemlokálpatrióta·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Fortepan / Kókány Jenő
Fehérvári nyarak anno: hangulatos fotók a városi strandról
·Történelemlokálpatrióta·Utolsó frissítés: undefined

Az elmúlt napokban bőven kaptunk ízelítőt a kánikulából. A legnagyobb hőségben azok jártak jól, akik a víz mellett a medence partján frissültek fel. Nem volt ez másképp régen sem, összeszedtünk néhány hangulatos képet a székesfehérvári strandról. Csobbanjatok velünk az emlékekben!

1934 júliusában avatták fel a székesfehérvári városi strandot. Az új létesítmény népszerű volt az itt élők körében, szívesen keresték fel a fehérváriak. A strand felépítése Csitáry G. Emil polgármesterhez köthető. Maga az építkezés az 1930-as év közepén folyt. 

A korabeli beszámolókból azt is tudjuk, hogy 35 ezer pengős segélyből sikerült felépíteni a strandfürdőt. A tervek között szerepelt még, hogy az ötholdas fürdőterület mögött városi parkot létesítenek.

„Az 1910-es években ezek mellett csak régi gőz- és kádfürdők működtek, a Rózsás-(régen Kizling-)kertben, a belvárosban a Lakatos, azaz a régi Fürdő utcában és azzal szemközt, a várárok túloldalán (a mai óvoda tájékán). A strand építkezése az 1930-as évek közepén folyt, a Malomcsatorna beboltozása után kialakított területen. Először a Sóstón akartak tavi strandot nyitni. A strand felépítése a „Csitáry-éra" egyik legnagyobb beruházása volt, a korszakban jól felszerelt, modern versenyuszodának számított. A helyiek valószínűleg jobban kedvelték azonban éttermét, amelyet később lebontottak. Itt igen hangulatos estéket lehetett eltölteni. Kedden, pénteken este tánc is volt, katonazenekar játszott. Nagyon kedvelt volt a többi zenés kerthelyiség is.” - olvashatjuk a Székesfehérvár Annoban.

Kíváncsiak vagytok, hogy is hűsöltek eleink? A fehérvári strandról összegyűjtöttünk néhány hangulatos képet a Fortepanról és a Hold Antikvárium Facebook-oldaláról. 

 

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek