9 hónapnál régebbi cikk

Dűne (Dune) kritika: felemelő érzés volt újra elmerülni gyerekkorom egyik imádott univerzumában, hát még ilyen köntösben!
·Filmmozi·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Mafab/Warner Bros.
Dűne (Dune) kritika: felemelő érzés volt újra elmerülni gyerekkorom egyik imádott univerzumában, hát még ilyen köntösben!
·Filmmozi·Utolsó frissítés: undefined

Már azóta tűkön ülve vártam a Dűne premierjét, amióta bejelentettek, hogy újra szélesvászonra álmodják egyik kedvenc videójátékom történetét. Persze Frank Herbert regénye is kellett hozzá, na, meg fél Hollywood. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Dűne! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

A Dűnével még valamikor kisiskolás koromban találkoztam először, amikor is akkori legjobb cimborám egyszerűen nem tudta abbahagyni a különleges grafikával megáldott stratégiai videójáték nyüstölését.

Aztán ahogy nézegettem a sivatagban való csatározást, (annak ellenére, hogy nem voltam a taktikai kattintgatós műfaj rajongója) én is kedvet kaptam a game-hez, így hosszú évekre elmerültünk az Arrakison való katonai és politikai játszmákban - ja, mert útközben befutott a Dune 2000 is. És ennyi.

Talán egyetlen egyszer elcsíptük az első, 1984-ben debütált Dűne-mozit is, amit David Lynch rendezett, és a különböző képfoszlányokon kívül annyi van meg, hogy a videójátékok után tátott szájjal figyeltük, hogy elevenedik meg a monitoron mindaz, amit addig csak 3D-ben láthattunk.

2000-ben - tippre a játékokat megtámogatva - egy Dűne-minisorozattal is meglepték a fanokat, ám ebből már sajnos vagy nem sajnos, semmi nincs meg. 2003-ban jött a folytatás, A Dűne gyermekei, amely az IMDb szerint szintén elég korrekt értékelést kapott (7,4).

Ez az egész Dűne-őrület egyébként Frank Herbert 1965-ös, azonos című regényének köszönhető, amely akkora siker lett, hogy az író utána még számos folytatással örvendeztette meg a nagyérdeműt. Így hát bőven van miből meríteni, na!

Ezért is vághatott bele Hollywood, hogy leporolja a Dűnét és újra elmesélje azt, hiszen adott egy univerzum, számtalan karakterrel és történettel, amelyet még nem sikerült úgy feldolgozni, ahogy Herbert és a rajongók megérdemelték volna.

Hogy minden flottul menjen, a rendezői székbe leszerződtették a Szárnyas fejvadász 2049-cel vagy az Érkezéssel nagyot szakító Denis Villeneuve-öt, a főbb szerepekbe pedig olyan színészeket igazoltak, mint Javier Bardem, Josh Brolin, Oscar Isaac, Jason Momoa, Dave Bautista, Zandaya vagy Stellan Skarsgård. Szóval igazi sztárparádét hoztak össze.

Sztori

Hűha, hát hol is kezdjem? Ugyanis tudniillik, a Dűne egy olyan mély történelemmel átitatott univerzum, amelyről akár hosszú órákig is lehetne értekezni. De megpróbálom röviden:

Szóval a Dűne-moziban a nagyon is távoli jövőben járunk, ahol az Atreidas-család ügyes-bajos dolgait követhetjük nyomon. Miután a család feje, Leto Atreidas herceg (Oscar Isaac) elfogadja, hogy átveszi az irányítást az Arrakis nevű (igen, ez lenne a Dűne) sivatagos bolygón, összeszedi vidám kompániáját, köztük feleségét, Jessicát (Rebecca Ferguson) és rendkívüli képességek birtokában lévő fiát Pault (Timothée Chalamet), majd meg sem állnak új otthonukig, ahol az univerzum legértékesebb elemét, a fűszert bányásszák.

Egy árulásnak köszönhetően aztán rendesen beindul a cselekmény, így Jessica és Paul az Arrakis őslakosaihoz, a fremenekhez fordulnak segítségül, ám útközben olyan kihívásokkal kell szembe nézniük, amelyekre - kiválasztott ide vagy oda - egyáltalán nem voltak felkészülve. Például homokférgekkel, jájj!

Karakterek

Nos, a Dűne szereplőinek jellemzésében igazán nehéz dolgom volt, ugyanis nem elég, hogy a film tele van sztárokkal, emellett annyi ütős produkciót láttam, hogy egy idő után már inkább nem is jegyzeteltem vagy agyaltam, csak élveztem a mozit. Persze azért így is akadt pár kiemelkedőbb teljesítmény.

Amelyek egyikét még véletlenül sem a Dűne főhőse, Timothée Chalamet tette le az asztalra, ugyanis véleményem szerint a 25 éves (te jó ég, 15-nek néztelek cula!) színész bár kifogástalanul hozta Paul Atrides szerepét, ezen kívül semmi extrát nem nyújtott. Jó, lehet, hogy csak az lehetett a bajom, hogy a mozi két és félórás játékidejének nagy részében őt kellett bámulnom, holott akadtak nála jóval érdekesebb karakterek is.

Például Oscar Isaac figurája, aki tökéletesen hozta a fiát az uralkodásra felkészítő apa szerepét. Vagy Josh Brolint, akit most belegondolva sokkal jobban el tudtam volna képzelni Leto herceg szerepében. Ehelyett egy morcos, ám jópofa katona szerepe jutott neki, amit pár keménykedős mozdulattal, na, meg szúrós nézéssel ki is maxolt.

Rebecca Ferguson pedig maga volt a tökéletesség, csak úgy csodáltam minden mozdulatát, nem volt semmi sallang, felesleges mondat vagy bármi, minden úgy volt kerek egész, ahogy azt láthattuk. Ha egy valakit ki kéne emelnem a Dűnéből, akkor bizony toronymagasan ő lenne a győztes. Az év egyik legkellemesebb meglepetése.

Vele ellentétben viszont hatalmas csalódás volt az agyonpromózott Zendaya, aki alig szerepel a filmben. Kis túlzással az előzetesekben ellőtték az összes jelenetét. Pedig aztán bőven lett volna benne potenciál, a kémia is jól működött közte és Chalamet között, na, meg azok a szemek! Szóval kár érte...

Összegzés

A Dűne úgy ahogy van, levett a lábamról. Persze lehetne itt arról is beszélni, hogy mi minden hiányzott belőle, mivel lehetett volna még megspékelni, meg hogyan lehetett volna okosabban kivitelezni a film végét, de igazából kit érdekel?

Engem biztosan nem, ugyanis úgy ültem végig a két és fél órát, hogy egyszer sem pillantottam a telefonomra, vagy úgy akárhova. És megmondom őszintén, simán tudtam volna még tovább is nézni.

A mozi képi világi valami döbbenetesen gyönyörű lett. Brutálisan nagy hajók, részletesen kidolgozott külső és belső helyszínek, pofás jelmezek, szóval mindent kaptok ami szem-szájnak és sci-fi-rajongónak ingere - rendesen kössétek fel a gatyátokat! Na, és az a muzsika... hát, hát, Hans Zimmer ismételten kitett magáért!

A Dűne nem fog bővelkedni az akciójelenetekben, a hatalmas csatákban, helyette inkább az univerzumépítésre helyezte a hangsúlyt, amely során szépen-lassan megismerjük a világ fontosabb figuráit, illetve ki milyen szerepet tölt be a körforgásban.

Mindezt elnyújtott tájképekkel, lassú mederben csordogáló cselekménnyel és merengős karakterekkel megspékelve, azaz hamisítatlan Villeneuve-stílusban tálalva.

Aki már ki volt éhezve egy nagyszabású sci-fi-re, az egy percig se habozzon, és azonnal üljön be a Dűnére, mert biztosan nem fog csalódni, ugyanis a Warner Bros. az év egyik legjobb filmjét hozta tető alá. Legalábbis látványban és atmoszférában mindenképpen. És hát epekedve várjuk a folytatást!

10/9 - A Dűne az elmúlt évek egyik leggrandiózusabb és leglátványosabb alkotása

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek