2 évnél régebbi cikk

Negyedszer is Guinness-rekorder lett a dinnyési Várpark alkotásaival Alekszi Zoltán
·KultGuinness-rekord·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Rába Henrietta
Negyedszer is Guinness-rekorder lett a dinnyési Várpark alkotásaival Alekszi Zoltán
·KultGuinness-rekord·Utolsó frissítés: undefined

A világon egyedülálló teljesítmény ugyanis, hogy 44, a kornak megfelelő anyagokból készített egykori építmény makettje áll egy helyszínen Dinnyésen.

Alekszi Zoltán, a Várpark és skanzen megálmodója, tulajdonosa először három évvel a kezdeményezés után, 2018-ben vehette át a Guinness-rekord elismeréséért járó oklevelet, majd 2021 december végén már negyedik alkalommal is bejegyezték.

"44 kis vár, illetve két nagy vár van a skanzen területén. Ezek közül a fehérvári Feketehegyi palánkvár már bent van a Guinness-rekordok között. A parkban anyaghűen vannak elkészítve a várak, ami annyit jelent, hogy a kővárakat kőből készítem, a téglavárakat téglából, a favárakat természetesen fából. Ez egy egyedülálló makettpark világszinten, ez az én találmányom" - mondta el Alekszi Zoltán.

Dinnyési Várpark

Rába Henrietta

Zoltán 2013-ban kezdte el két hektáron az építéseket. A cél a vármentés volt egy gyermekkori élmény, az Egri csillagok hatására.

"Rá kellett jönnöm, hogy nagy várat nem valószínű, hogy tudok építeni, kicsiket viszont igen, aztán tovább gondolva úgy határoztam, hogy vármentő parkot szeretnék létrehozni. Itt kifejezettem problémás várak vannak. Vagy elfeledett, vagy romos, vagy halálraítélt, vagy holt. Ezeket próbálom felhozni a felszínre, régészeti, ásatási anyagokból kiindulva. Persze, amit még találok, azt összegyűjtöm és a végeredményt megépítem. Nyilván ezek rekonstrukciós elképzelés alapján vannak felépítve, nem tudni pontosan, hogy hogy néztek ki. Mindenesetre a régészeti ásatási anyagok jó kiindulási alapok" - mesélte Alekszi Zoltán.

A park új várakkal is gyarapodott az utóbbi időben. Léta, Diód, Bágy, Breáza, Fehéregyháza egykori építményei is megtekinthetők a történelmi nagy Magyarországot körvonalazó sétányok között. A Guinness-rekorder tervei már megvannak a jövőre nézve is. Szeretné 70-re gyarapítani a várak számát, és az Árpád-korból egy fa rotundát, illetve a székesfehérvári István-kori bazilikát is szándékozik megépíteni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek