2 évnél régebbi cikk

Megkezdődött a Sberbank károsultjainak a kifizetése
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pál Loránd
Megkezdődött a Sberbank károsultjainak a kifizetése

Szerdán megkezdődött, és jövő hét péntekéig tart a végelszámolás alá került Sberbank Magyarország Zrt. betéteseinek a kifizetése az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) részéről azoknak, akik a Sberbanknál betéttel rendelkeznek, személyenként legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő összegig.

Az OBA március 10-én a Sberbanktól kapott adatok alapján megkezdte a kártalanítások kifizetését, így a betétesek szerdától várhatják a számlájukra érkező jóváírásként, néhány napon belül a Magyar Posta Zrt.-től is megkapják a betétesek postai kifizetésként a részükre járó kártalanítás összegét - írja az Országos Betétbiztosítási Alap Pénzcentrumhoz eljuttatott közleményében.

Azon ügyfelek, akik a Takarékbank Zrt.-nél rendelkezhetnek a részükre járó kártalanítási összeg felett, hamarosan részletes tájékoztatást kapnak, hogy mely fiókba és mikortól fáradhatnak be ügyintézés céljából.

A betétesek egy részének már tegnap megérkezett a számlájára a kártalanítás összege. Előfordulhat tehát, hogy a kártalanítás összege hamarabb megérkezik a betéteshez, mint a kifizetési elszámolást tartalmazó postai levél.

Az OBA folyamatosan dolgozik a kifizetéseken, hogy a kártalanítás mielőbb eljusson a jogosultakhoz.

A jogszabályban előírt kártalanítási határidőt, valamint minden ügyfél mielőbbi kártalanítását szem előtt tartva, a meghirdetett kifizetési csatornák vonatkozásában az OBA igyekezett az ügyfelek számára legkedvezőbb kifizetési módokat alkalmazni.

Annak érdekében, hogy minden érintett betétesnek lehetősége legyen 2022. március 18-ig rendelkeznie a részére járó kártalanítási összeg felett, az OBA 2022. március 04. (péntek) éjfélig tudta befogadni és feldolgozni a hozzá beérkező, formai és tartalmi szempontból megfelelő számlaszámbejelentéseket, olyan betétesektől, akiket ettől eltérő kifizetési csatornára sorolt be.

Ezen időpontot követően beérkezett számlaszámbejelentéseket csak az erre a kifizetési csatornára kijelölt ügyfelektől van módunk befogadni - áll az OBA közleményében.

Takarékbank Zrt.

Az OBA a Takarékbank Zrt.-t bízta meg, hogy nevében és helyette úgynevezett közreműködő bankként kifizesse az erre a kifizetési csatornára irányított betétesek részére a nekik járó kártalanítási összeget.

A kifizetések ütemezetten történnek, ennek időpontjáról és helyéről minden ügyfél rövidesen személyre szóló értesítést kap az OBA-tól. Kérik, őket, hogy ezen tájékoztató kézhezvételét követően keressék fel ügyintézés céljából a számukra kijelölt Takarékbank fiókot, ahol személyazonosságuk és eljárási jogosultságuk igazolását követően a kártalanítás összegéről rendelkezni tudnak.

Amennyiben még nem rendelkeztek a Sberbankon kívüli más hitelintézetnél vezetett számlával, úgy lehetőség lesz a Takarékbanknál is számlát nyitni, amelyre kérhetitek a kártalanítási összeg átutalását.

Kérjük, – amennyiben még nem rendelkeznek a Sberbankon kívüli más hitelintézetnél vezetett számlával – minél hamarabb nyissanak számlát egy magyarországi hitelintézetnél - írják a közleményben.

Amennyiben már rendelkeztek a Sberbankon kívüli más hitelintézetnél vezetett számlával, úgy annak számát feltétlenül vigyétek magatokkal a Takarékbankhoz.

Kérik, hogy az ügyintézéshez személyazonosságának igazolására a személyazonosító okmányt és lakcímkártyát is vigyetek magatokkal, valamint a cég típusú ügyfelek (ideértve az egyéni vállalkozókat, társasházakat, alapítványokat, egyesületeket stb. is) a bejegyzésük, nyilvántartásba vételük igazolására, valamint a cég nevében történő rendelkezés igazolására alkalmas dokumentumokat.

Arra is kitértek:

ha a betét meghaladja a 100 ezer eurónak megfelelő forint összeget - 38 millió forint - vagy az OBA által nem biztosított kategóriába tartozik, a ki nem fizetett betétrészre a végelszámolási eljárásban hitelezői igénybejelentést lehet tenni.

Ennek módjáról a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. fog tájékoztatást adni.

Kapcsolódó
Végelszámolás indul a magyar Sberbanknál

Az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál. A Sberbank Magyarország Zrt. súlyos likviditási és tőkehelyzete miatt az MNB is visszavonta a hazai hitelintézet tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek