2 évnél régebbi cikk

"Azt hiszem, megszurkáltam valakit!" - szerelemféltésből késelt egy 16 éves fiú Fejér megyében
·Hírekbűnügy·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
police.hu
"Azt hiszem, megszurkáltam valakit!" - szerelemféltésből késelt egy 16 éves fiú Fejér megyében
·Hírekbűnügy·Utolsó frissítés: undefined

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vádemelést javasolnak azzal a 16 éves fiúval szemben, aki 2021. október 23-án éjszaka volt barátnőjének iváncsai otthonában a lány 19 éves párját testszerte, több helyen megszúrta. Az áldozatot életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A besnyői támadó cselekményét követően feladta magát, őt az Adonyi Rendőrőrs járőrei 10 percen belül elfogták. A fiú akkor a rendőröknek részletesen beszámolt tettéről, annak indítékáról és előzményeiről is, mely szerint volt barátnőjével szeretett volna kibékülni, és nem nézte jó szemmel a lány új kapcsolatát - írja a police.hu.

Bejutott a lány iváncsai otthonába, tudva és várva azt, hogy a pár hamarosan megérkezik. Az ajtó mögül, sötétben, késsel rátámadt gyanútlan áldozatára, akit több helyen megsebesített, majd elment a helyszínről és a közelben eldobta az eszközt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra történő előállítását követően a 16 éves gyanúsított szűkszavúbb volt, a részletekről nem nyilatkozott, csupán ténybeli beismerő vallomást tett.

A sértett és a tanú vallomásai azonban összecsengtek az elkövető helyszíni nyilatkozatával, amit tovább erősített a szemle során megtalált és lefoglalt elkövetési eszköz, valamint a gyanúsított telefonjából kinyert adatok, üzenetek is.

Mindezek alapján a nyomozásban résztvevő rendőröknek sikerült a felelősség szempontjából releváns bizonyítékokat feltárni, így a múltbéli eseménysor minden apró mozzanatát megismerni.

A rendőrség kezdeményezésére és az ügyészség indítványára az elfogáskor őrizetbe vett gyanúsított letartóztatásáról döntött a Székesfehérvári Járásbíróság.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek