Drón segítségével fogták el a körözött férfit a fehérvári rendőrök
Drón segítségével fogták el a körözött férfit a fehérvári rendőrök
![Fehérvár Médiacentrum fotója](https://cms.fmc.hu/uploads/dron_a744b4710c.jpg)
A Gárdonyi Rendőrkapitányság Ercsi Rendőrőrs egyenruhásai és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai drónos akciót tartottak május 26-án Ercsiben. Az ellenőrzés célja az utóbbi időben a településen megszaporodott, illegális hulladéklerakással megvalósított bűncselekmények megelőzése, felderítése, és az elkövetők elfogása - írja a police.hu.
A művelet során a drón kezelője arra figyelt fel, hogy a Diófa utcában lévő lakóház hátsó részéből egy férfi – észlelve egy rendőrautó közeledését – kiugrik, majd elszalad a telek hátsó bokros része irányába. A drónkezelő közelítéssel és folyamatos követéssel a futó személyben felismerte az elfogatóparancs alapján körzött 18 éves ercsi férfit.
A látottak alapján a műszer kezelője késlekedés nélkül a megfelelő helyre irányította kollégáit, akik elől a bujkáló megpróbált elfutni. Végül elfogták, megbilincselték, majd adatait leellenőrizték, melynek során megállapították, hogy egy korábban megvalósított felfegyverkezve elkövetett rablás miatt a férfi ellen körözés van érvényben.